Nagy Márton: a kormányzati intézkedések hatásosak, augusztusban az infláció mértéke idei mélypontjára süllyedt
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció 2024 augusztusában éves összevetésben 3,4 százalékot ért el, vagyis annak mértéke az előző hónapokhoz hasonlóan továbbra is alacsony szinten maradt. Az éves infláció piaci várakozásoknak megfelelő, mérsékelt és kedvező alakulása mellett az előző hónaphoz, azaz 2024 júliusához viszonyítva a fogyasztói árak nem változtak. Éves alapon a háztartási energia ára 4,3 százalékkal ezen belül a vezetékes gázé 9,4 százalékkal, az elektromos energiáé 1,7 százalékkal lett olcsóbb, a járműüzemanyagok ára pedig 2,9 százalékkal csökkent. Havi összevetésben kiemelhető, hogy a megelőző hónaphoz képest az élelmiszer árak átlagosan nem változtak, ugyanakkor az élelmiszereken belül a tojás 2,3 százalékkal, a száraztészta 1,7 százalékkal, a párizsi és a kolbász 1,4 százalékkal, míg az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 1,2 százalékkal kerültek kevesebbe. Mindezek kedvezően hathatnak a fogyasztás alakulására. Az élelmiszerárak dezinflációját a mezőgazdasági termelői árak jelentős mértékű visszaesése okozza. Mindez előre vetíti, hogy egyes élelmiszer termékpályákon még csökkenhetnek az árak a következő hónapokban, amely tovább erősítheti a kereslet növekedését.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve emlékeztetett, hogy a Kormány már a tavalyi év folyamán sikeresen letörte, majd tartósan alacsony szintre szorította vissza a háborús helyzet és a szankciók miatt megugrott inflációt, amelynek mintegy 80 százaléka kínálat oldali volt. Az infláció alacsony szinten tartása érdekében, a Kormány továbbra is fenntartja az olyan célzott és hatékony intézkedéseket, mint az online árfigyelő rendszer, amely 2023. július 1-je óta jelentős mértékben hozzájárul a kiskereskedelmi verseny élénkítéséhez és az infláció kontrol alatt tartásához. A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a tartósan alacsony infláció kiszámíthatóságot és a magas bérnövekedésnek köszönhetően reálbérnövekedést jelent, így az egyaránt jó a családok és a vállalkozások számára is. A fizetések vásárlóerejének tavaly szeptember óta tartó növekedése érdemben hozzájárul az óvatossági motívum fokozatos oldódásához, a fogyasztói bizalom erősödéséhez, ezáltal a fogyasztás bővüléséhez.
Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium (MTI)
A propagandagyár legújabb remekműve. Igaz ugyan, hogy részben újrahasznosított-, részben selejtes alapanyagokból dobták össze a művet, de ők elégedettek vele. Nagy Márton mert nagyot álmodni, de annyira nagyot, hogy felébredni sem óhajt többé. A brutális infláció a sors műve, az infláció csökkenése a kormány érdeme. És majd akkor most majd mindjárt elkezdi mindenki ész nélkül költeni a rengeteg pénzét, ettől megugrik a gazdaság és szárnyalni fogunk. Majd bizonyára az ipari termelés is követi a szálldosó boldogságot, mert jelenleg 6,4 százalékot zuhant a tavalyihoz képest. Ezt azért mondom, mert Nagy Márton a rengeteg jó hír mellett erről elfelejtett megemlékezni. Ahogy arról sem beszélt, hogy:
Az élelmiszerek ára 2,4%-kal nőtt, ezen belül a liszté 27,7, a csokoládé és kakaóé 10,6, az éttermi étkezésé 8,0, a gyümölcs- és zöldségléé 6,7, az étolajé 5,5, a tejé 4,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 4,4, a sertéshúsé 3,4%-kal. (KSH)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.