Október 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ahelyett, hogy már rég felhívta volna Szergejt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 557,944 forint, még hiányzik 2,442,056 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha Orbán olyan okos, akkor győzze meg Putyin barátját, hogy vonja vissza a csapatait Ukrajnából

– ezt javasolta az ukrán kormány a Fidesz miniszterelnökének, miután a tegnap reggeli rádiós igehirdetésében arról okoskodott – mint aki másfél évig volt katona, ezért mindent is tud a háborúkról -, hogy meg kell előzni az ukránok ellentámadását, tűzszünet kell, béketárgyalások kellenek. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter világossá tette, hogy az ukránok mindennél jobban vágynak a békére, de ennek a békének igazságosnak kell lennie.

Ilyen értelemben Orbán nyilatkozata abszurd, és egyértelműen sérti az Európai Unió értékeit és általában a nemzetközi jogot – ezt az ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak nyilatkozta, aki úgy fogalmazott: „Ez Európa szándékos megalázása és Oroszország terrorista akcióinak elnézése. Ez az agresszor szándékos igazolása és bátorítása Ukrajna/Európa további rombolására”.

Orbán közben elrongyolt Törökországba – ha már annyit imádkozott Erdogan haverja választási győzelméért, akkor nehogy már ne legyen jelen a hivatali beiktatási ceremóniáján -, viszont az egyik leghűségesebb fegyverhordozója magából kikelve a védelmére kelt. A külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán indult jajveszékelésnek, amiért szerinte az ukrán politikusok „nekiestek” az ő főnökének, akinek az a bűne, hogy ismét kiállt a béke mielőbbi megteremtése mellett. Sok felkiáltójellel és nagybetűkkel tarkított toporzékolásában – az ukránok érdemi felvetéseit teljesen figyelmen kívül hagyva (értsd: IGAZSÁGOS béke + kellene szólni Putyinnak, hogy fejezze be) megint elszavalta a kontextus nélküli, azaz a Kreml érdekeit szolgáló békevágy mesketéjét. Mert mindenki hülye, és nem tudja, hogy a háborúban emberek halnak meg.

Nincs ebben semmi új. A békepárti politikusoknak rendre támadásokkal, kritikákkal kell szembesülniük. Mi viszont akkor sem adjuk fel! Továbbra is kitartunk amellett, hogy a legfontosabb feladat most: az emberéletek mentése. Minél tovább tart a háború, annál többen halnak meg. Minden egyes háborúval töltött nap emberek százainak vagy ezreinek (ki tudja ezt megmondani pontosan?) halálával jár. Ennyi újabb szétszakított család, ennyi újabb árván maradó gyermek. 

Be kellene végre látnia MINDENKINEK: ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren! Ott csak a halottak vannak! A megoldás a tárgyaló asztalnál van. Ott lehet életeket menteni Itt lenne az ideje!!!

Így hisztizett Szijjártó a főnöke védelmében, ahelyett, hogy felhívta volna a moszkvai Szergej haverját. Pedig mekkora hős lehetne Péter miniszter, ha a legyenvégrebéke üres frázis kínos pufogtatása helyett bekéretné a háborús agresszort, hogy hagyja abba az öldöklést, és a kölcsönös tisztelet talaján állva takarodjon a fenébe onnan, ahol semmi keresnivalója nincs. Ehhez persze két dolog kellene: 1) hogy Péter miniszter és a főnöke valóban az IGAZSÁGOS béke pártján álljon, illetve 2) hogy Péter miniszternek és a főnökének bármi hatása legyen Szergejre és Vlagyimirra. Mivel ezek egyike sem áll fenn, nem adják fel a szégyentelen óbégatást, kitartanak az ország további lealjasítása mellett. Kitartanak amellett, hogy az ukrán ellentámadást mindenképpen meg kell akadályozni. Teljesen érthető: még a végén kizavarják Putyint Ukrajnából. Az egész kudarcos kormányzásukat a háború elhúzódására és a békepárti vinnyogásra építették fel, már csak az hiányozna nekik, hogy kitörjön a béke.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.