Homokkomárom a katolikus egyház nagyon fontos „lelki erőműve”, az itt található kolostorépületet félmilliárd, a templomtornyot pedig 25 millió forintos állami támogatással újítják fel – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombat este a zalai kistelepülés templománál.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület – az egykori ferences rendház – felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel. A kegytemplom megújítása már korábban több ütemben elindult, most a templomtorony felújítására fordíthatnak 25 millió forint állami támogatást, később pedig a belső rekonstrukcióra is újabb hozzájárulást szánnak.
Mindez a támogatás annak a kormányzati törekvésnek a része, amely azt mutatja, hogy „Magyarországon nem bezárjuk a templomokat, a kolostorokat, nem átalakítjuk őket adott esetben szórakozóhelyekké, hotelekké, rosszabb esetben pedig (…) távoli felekezeteknek adjuk át”, sokkal inkább az a törekvés, hogy megmaradjon a kereszténység, az ezeréves egyház, amelyre Magyarország támaszkodhat és amiből merítkezhet” – fogalmazott az államtitkár. (MTI)
Igazán szívből örülünk, hogy az adónkkal hozzájárulhattunk ehhez a remek beruházáshoz. Is. Azt már kevésbé értem, miért kellett még ezt az alkalmat is arra használni, hogy más országokat ócsároljon Soltész Miklós, de hát én nem vagyok vallásos, nem érthetem azt a mindent átható megértést és szeretetet, ami a keresztény emberek sajátja.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.