Gyurcsány Ferenc: A kormány suttyomban csinált megszorító csomagot az árvíz alatt
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szombat reggeli bejelentkezésében az árvízzel kapcsolatban elmondta, hogy a nehezén még nem vagyunk túl, sokáig tetőzik majd a víz, egyre nagyobb lesz a terhelése a gátaknak. A DK elnöke ma is segíti az árvízi védekezést a DK aktivistáival és politikusaival, többször bejelentkezik majd a Facebook-oldalán, hogy szükség van-e a további segítségre a gátakon.
A DK elnöke elmondta, hogy az árvíz alatt a kormány suttyomban csinált megszorító csomagot 130 tételből, melyek közvetlenül a magyar választókat nem érintik, de olyan külföldi kötelezettségvállalások, amelyekből ha visszavonulunk, Magyarországnak inkább rossz lesz, mint jó.
Gyurcsány Ferenc három tételt emelt ki, amelyeket leállítottak: új mentőkocsi beszerzéseket több mint kétmilliárd forintért, falusi mellékutak felújítására vonatkozó tételeket, ez több mint 3 milliárd, illetve falusi önkormányzati rendezvények, falunapok, családi napok szervezéséhez való hozzájárulást, ami nem éri el a százmilliós tételt.
A kormány a hittanoktatásra viszont adott pénzt az árvíz-helyzet közepén, több mint négymilliárdot – a DK elnöke ezért magyarázatot vár a kormánytól: Miért ezt csinálja a kormány a mi pénzünkkel? Miért a hittan fontos a mentőkocsibeszerzés vagy az útfelújítás helyett? Orbán ezekről már nem beszél, „néz, mint a luki nyúl”. (via MTI)
Egyrészt hála a jóistennek, hogy az árvízi védekezés politikai meglovagolása közben – amit persze értünk, csak Szentkirályi Alexandrának nem szólt senki, hogy ne röhögtesse magát, ne hányja mások szemére, hogy politikai haszonszerzésre használja az árvizet egy olyan párt tagjaként, és bukott főpolgármester-jelöltjeként, amelyik még a halálos világjárványt is nettó politikai haszonszerzésre használt – valakinek elérte az ingerküszöbét, hogy közben mi folyik a függöny mögött. Mert igen, általában pontosan az történik, amivel másokat szokása vádolni az állampártnak. Most éppen megszorítanak, csak elfelejtettek szólni róla. Nem is baj, mert csak összezavarodnának a hívek, akik ugye úgy tudják, hogy amíg Orbán a miniszterelnök, addig se migráns, se átműtött óvodás, se megszorítás nem lesz, megszorítani ugyanis csak a baloldal szokott. Nyugi, most se megszorításnak nevezik, cifra szómágiába csomagolják a pénzelvonást. Mert erről van szó: Orbán aláírt egy 130 pontból álló megszorítási listát, aminek a lényege, hogy a nemzetikereszténykonzervatív adócsökkentés, valamint nemmegszorítás kormánya egy rakás projekt és beruházás esetében MEGVONJA AZ ÁLLAMI TÖBBLETFORRÁSOKAT, CSÖKKENTI A FINANSZÍROZÁSUKAT vagy TELJESEN LEÁLLÍTJA azokat.
Másrészt szerintem a DK elnöke által felsorolt tételek mellett számos legalább ennyire vagy sokkal durvább pontok is vannak azon a listán, és az hagyján, hogy több mint 4 milliárd megy hittanoktatásra az árvíz közepén, de arra mi a magyarázat, hogy miközben a kínai és más gigahitelek felvétele mellett nemmegszorítanak, pedig ők aztán soha, 200 millió eurót miért vágtak hozzá Csádhoz? Hogy volt pofájuk és bátorságuk?
Harmadrészt Orbánnak semmi köze a luki nyúlhoz. A luki nyúlként néző ember az, aki értetlenül áll, a körülötte zajló eseményeket csak részben, kisebb-nagyobb fáziskéséssel bírja követni vagy felfogni. Orbán nem a luki nyúl ebben a sztoriban, hanem ugyanaz a számító, hataloméhes despota, aki mindig is volt. Aki pontosan tudja, hogy ha 2026-ban meg akarja tartani a székét, akkor osztogatnia kell. Ahhoz, hogy osztogatni tudjon egy olyan helyzetben, amibe belelavírozta az országot, minden bőrt le kell nyúznia az alattvalókról (máshonnan már nemigen tud), hogy aztán némi választási hangulatjavító alamizsnát a kritikus pillanatban oda tudjon lökni nekik. A többi stimmel.
A címlapon egy nyúl látható, aki néz. (Forrás: Pixabay)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.