Február 23,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A kormány esze járása

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,928,797 forint, még hiányzik 1,071,203 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Meggyőződésem, hogy a kormány és annak tagjai valami teljesen más mozit néznek, mint az átlagemberek. Szijjártó Péter beszédéből egészen extrém dolgok következnek, csak tátott szájjal lehet csodálni a külügyminiszter esze járását. Szerintem senki nem vonta kétségbe eddig sem, hogy az uniós nagy egészben benne van a magyar és a lengyel emberek teljesítménye is. Senki nem nézi le ennek a két országnak a lakóit. A két ország kormányával van baja az Uniónak, hogy teljes joggal, az ebből a szónoklatból is egyértelműen kiderül.

Biztosan van olyan honfitársunk, aki nem veszi zokon, ha hülyének nézik. Én speciel nem szeretem. Például azt sem veszem be, hogy azért zúdulnak a külföldi beruházások Magyarországra, mert olyan baromira jó az ország kormánya. Azért zúdulnak, mert olcsó a munkaerő, mert a munkavállalók nem tudnak kiállni a saját érdekeikért, a kormány alacsony adókkal és különféle támogatásokkal kedveskedik a külföldi befektetőknek. Ezzel végső soron a magyar munkavállalókkal szúr ki, a magyar társadalomtól veszi el a forrásokat és a jogokat. Szóval nincs mivel büszkélkedni.

amennyiben a visegrádi négyek egy államot alkotnának, akkor az lenne az EU második legnagyobb országa és harmadik legnagyobb piaca

Mondta a külügyminiszterek gyöngye. Hát tényleg! Sőt, ha Ausztráliát és Indiát is hozzácsapnánk, világelsők is lehetnénk. Ha a nagymamámnak töke lenne, akkor meg ő lenne a nagypapám. Egészen elképesztő, hogy Európa közepén ilyen ócska dumával ki lehet állni az emberek elé, és nem zavarják el a francba a kormányt.

 Közép-Európa lehet az új világgazdasági korszak egyik legnagyobb nyertese a stabilitásnak, az észszerű gazdaságpolitikának és a nemzeti érdekre fókuszáló biztonságpolitikának köszönhetően – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Magyar-Lengyel Üzleti Fórumon.

 A közlemény szerint a tárcavezető a két ország együttműködését méltatva elmondta, hogy leginkább a testvériség szóval jellemezhető ez a kapcsolat, amelynek szerinte nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van.
    „Nem szabad engedni, hogy Európában továbbra is lenézzenek, és úgy kezeljenek minket, mint akik kizárólag a haszonélvezői vagyunk az együttműködésnek” – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a közösségi források előállításában a magyar és a lengyel emberek munkája is ugyanúgy benne van.
    Hangsúlyozta, hogy Közép-Európa sokat profitált abból, hogy a „józan észre alapította a politikáját”, és ennek nyomán a világ egyik legvonzóbb beruházási célterületévé vált az elmúlt években. Megemlítette itt egyebek mellett a munkát terhelő alacsony adókat, amelyeket a magyar kormány tovább szándékozik csökkenteni, valamint az állampolgárok biztonságának garantálását.
    A miniszter aláhúzta, hogy amennyiben a visegrádi négyek egy államot alkotnának, akkor az lenne az EU második legnagyobb országa és harmadik legnagyobb piaca, illetve a G20-ak közé tartozna. Kiemelte, hogy tavaly Németország kétszer akkora értékben kereskedett a V4-gyel, mint Franciaországgal.
    Ugyanakkor arról számolt be, hogy a térségnek még le kell küzdenie bizonyos versenyhátrányait, például közös erővel gyorsvasút-hálózatot kell kiépítenie, és tovább kell fejlesztenie a közúti közlekedést. Szerinte emellett a Nyugat-Balkán mielőbbi integrációja is nagyban erősítené a versenyképességet.
    A magyar-lengyel gazdasági kapcsolatok vonatkozásában kiemelte, hogy tavaly Lengyelország volt Magyarország negyedik legfontosabb kereskedelmi partnere, s a kereskedelmi forgalom értéke meghaladta a 10 milliárd eurót, ami a teljes magyar külkereskedelem mintegy 5 százalékát teszi ki. Az idei év első nyolc hónapjában 22 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelem értéke, elérve a 8 milliárd eurót, így idén minden bizonnyal meg fog dőlni ennek a rekordja.
    Elmondta, a budapesti és a varsói kormány között nincs nyitott kérdés, s egyetértés van a legfontosabb európai ügyekben is. Példaként hozta fel a nemzeti szuverenitás védelmét, illetve az erős tagállamokon alapuló erős Európai Unió koncepcióját.
    Szijjártó Péter végezetül röviden kitért az energiaválság témájára is, és tudatta, hogy a közép-európai országok közös állásponton vannak az atomenergia fenntartható energiaforrásként való elismertetését illetően. Továbbá hozzátette, hogy a régió hamarosan teljes vertikális irányban átjárható lesz a gázszállítások szempontjából, így Magyarország számára elérhetővé válnak a lengyelországi LNG-terminálok. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.