Június 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A Galaxis Legnagyobb Menete

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,749,432 forint, még hiányzik 1,250,568 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Minden idők legnagyobb békemenetére készül a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), ami „bizonyságtétel, tanúságtétel is lesz” – közölte ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.  

    Az alkotmányjogász elmondta, a június 1-jei esemény annyiban mindenképpen más lesz az eddigiekhez képest, hogy új útvonalon, új helyszínen tartják meg, a „béke szigete” szimbóluma alatt zajlik.
    A demonstrációra 11 órától várják majd a résztvevőket a gyülekezőhelyen, a Lánchíd pesti oldalán, onnan indul a menet 13 órakor a Margitszigetre.
    A szóvivő elmondta: talán még soha nem kaptak ilyen sok visszajelzést a fővárosból, vidékről és a külhoni magyarság részéről.
    Úgy fogalmazott, hogy a jelzésekből hatalmas erő árad, és reményei szerint a tömeg önmagában is megtestesíti majd ezt az erőt. Ennek több oka van, de főként az, hogy az emberek csak a magyar miniszterelnökben bíznak, hogy Magyarországot kívül tudja tartani a háborúból – tette hozzá.
    Arra a kérdésre, van-e olyan szándék, hogy a kormánypártok szimpatizánsai is szerveznek egy nagy demonstrációt, megmutatva, milyen sokan vannak, többen, mint Magyar Péter támogatói, Lomnici Zoltán közölte: „egy kisebbségi komplexusból táplálkozó és a bosszú által éltetett politikai méregtelenítő kúrát” nem nevezne kampánykörútnak. Magyar Péter „háborúpártiságát” pedig azzal támasztotta alá, hogy egy lengyel lapnak azt nyilatkozta, az oroszoknak ki kell vonulniuk a Krímből.
    A CÖF-CÖKA szóvivője szerint egyre feljebb teszik a lécet az európai politikusok a háborús pszichózis jegyében, emellett van egy polgárháborús hangulat irányába történő elmozdulás, „és ennek az érintett politikuspalánta azért egy zászlóvivője”.
    Lomnici Zoltán hozzátette: ennek a pszichózisnak, gyűlöletkampánynak, polgárháborús hangulatnak esett áldozatául a szlovák miniszterelnök Szlovákiában.
    A szóvivő közölte, a békemenetre mindenkit várnak, pártpolitikai hovatartozás, ideológiai kötöttségek nélkül, ez alapvetően pártpolitikán túlmutató kérdés.
    Kifejtette: amikor azt mondja, hogy a békemenet ebben az időszakban valószínűleg a világ legnagyobb ilyen megmozdulása lesz, az nem túlzás.
    Az Európai Unió helyzetét tekintve elkeserítő, „hogy sehol máshol vagy nem hagynak ilyen megmozdulást megvalósítani, vagy egyszerűen nincs az a tömegigény, hogy beszorítsák a saját politikusaikat az emberek egy békepárti álláspontba” – fogalmazott.
    Lomnici Zoltán azt mondta, június 1-jén olyan tömegre számít, hogy már nem lesz értelme a számháborúnak, és „amelynek a hangja elhallatszik Brüsszelig”. (MTI)

Az már nem egy esetben bebizonyosodott, hogy ifj. Lomnici Zoltán hihetetlenül okos, karakteres, saját véleményét saját szavaival bármikor elővezetni képes, az elveihez ragaszkodó, tiszteletre méltó szakember. Mármint úgy gondolom, valamihez bizonyára ért ő, és ahhoz nagyon. Például a jósláshoz, mert hat nappal a békemenet előtt már tudja is, hogy ilyen nemámhogy Magyarországon, nem az unióban és nem is Európában, de a világon se nem volt, nem van és nem is lesz. Általában akkor szokott látszani a résztvevők száma, amikor már ott vannak, bár gondolom most nincs kecmec, szól a polgi és menni kell, ha nem akarja az ember elveszíteni a közmunkát, szociális tűzifát, ezt meg azt.

Háborús pszichózist egyedül csak a magyar kormány szít és terjeszt, de nem várom el ifj. Lomnicitól, aki állítólag alkotmányjogász (volt azért már régebben is komoly gond az oktatással), hogy ezzel tisztában legyen. Ám Rogánék ügyesebben is összerakhatták volna a szöveget, mert így szegény szóvivő-alkotmányjogász úr gyakorlatilag tátott szájjal rohangál ama bizonyos erdőben, melyben nem fák állanak. Miután korrektül, egy jogásztól elvárt visszafogott megfontoltsággal háborúpárti politikuspalántának nevezi Magyar Pétert, majd pedig közli, hogy ááá, dehogyis azért tülkölték össze a békemenetet, hogy megmutassák Magyarnak – és persze főként a változást akaró magyaroknak, mert egy darab ember önmagában nem sok francot tud elérni -, hogy többen vannak és erősebbek. Hogy miből gondolja bárki, hogy ezzel meg lehet állítani a változást, hogy azon múlik Orbán hatalma, hogy hány embert buszoztatnak oda rakásra, hogy ki a bánat veszi be azt, hogy a magyarok csak Orbán Viktorban bíznak, amikor ez az év másról sem szól, mint arról, hogy marhára elege van már belőle a többségnek, azt én meg nem tudom mondani. Mert én nem vagyok ifj. Lomnici. És ennek szívből örülök.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.