Augusztus 1,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY

Most már beismerésnek számít az is, amit mond és az is, amit nem mond

Molnár Bálint    |   Július 19,  Szombat   |   10:30

Van abban valami tanulságos és önmagán túlmutató, hogy a választási évet megelőző év júliusában a nép gyermeke – akinek az egész politikai fennállása nem kis részben arra épül, hogy ő az egyetlen, aki beszéli a népe nyelvét, aki érti és ismeri a magyarokat, a magyar nép lelkét, aki ennélfogva az egyetlen, aki képes védelmet nyújtani […]

NEHAZUGGY

Tulajdonképpen én is csak három dolgot várok el a NER-milliárdosoktól

Tamás Róbert    |   Július 19,  Szombat   |   8:00

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Megint elérkezett a szombat, amikor akad olyan ember az országban, aki pihenhet egy kicsit. Nem a kormánypárti politikusokról, pláne a parlamenti képviselőkről van szó, mert ők gyakorlatilag egész évben pihenhetnek. Igaz, hogy esetenként bent kell unatkozniuk a Parlament hűs falai között és még egy gombot is meg kell nyomniuk, a […]

VENDÉG

Epegrammák

Szalonna    |   Július 18,  Péntek   |   19:09

A háromszáz forintos vizitdíjat sokallta a magyar, mikor volt még mindenkinek miből fizetni. Most a harminc ezret sem, mert poloskaként már háromszáz sincs. Senki nem vonta kétségbe, hogy valaha a Fidesz a nemzet javát akarta. Ma már tudjuk: magának. A teljhatalom csak a nemzeti vagyonhoz csatolt bónusz, amit a keresztény küldetéstudat, a zsigeri családszeretet és […]

NEHAZUGGY

Mert ingyen van

Molnár Bálint    |   Július 18,  Péntek   |   10:35

Nem igaz, hogy ahol a fél ország már a tizenhatodik éve uralkodó politikai osztály és oligarchának csúfolt strómanjai nevén van, ahol a leszálló ágban lévő hatalom a némelyek szerint igencsak valószínűnek tűnő bukás előtt is mindent a harácsolásnak rendel alá; ahol a kínjában mindent és mindennek az ellenkezőjét egy mondatba belesűrítve rezzenéstelen arccal hazudni képes […]

NEHAZUGGY

Csak azt remélem, a tárgyalásokat közvetíteni fogja a tévé

Swan Edgar    |   Július 18,  Péntek   |   8:00

Szép reggelt kívánok mindenkinek! A szokásos heti kormányinfót kihagytam ugyan – ahogy mindig -, de szerencsére sikerült elcsípnem néhány érdeke részletet. Mint például: Orbán Ráhel és családja külföldre költözését tárgyalta-e a kormány – kérdezi a Telex, mire Gulyás megkérdezi, hogy ez már a humor rovat-e. Orbán Ráhel turizmusban betöltött szerepéről is szó van, Gulyás szerint […]

NEHAZUGGY

Akár Orbán, akár Varga indul a miniszterelnöki pozícióért, a vereség Orbáné lesz

Lázár Gergő    |   Július 17,  Csütörtök   |   19:05

A Fidesznek az az érdeke, hogy minél több párt elinduljon ezen a választáson. A Fidesz nem örült annak, amikor a Momentum meghozta ezt a döntést – mondta Fekete Győr András, a Momentum korábbi elnöke. (444.hu)  Konkrétan arról is beszélt – tehát ez már nem csak találgatás és mendemonda -, hogy pénzt és segítséget is felajánlott […]

NEHAZUGGY

Az egyetlen szerencsénk, hogy minden dokumentálva van, és egyre többen vannak, akiket már nem lehet hipnotizálni

Vogronics András    |   Július 17,  Csütörtök   |   10:28

Üdv mindenkinek Gyűlölisztán és Hazudisztán fellegvárában, Magyarországon, ahol a kormányzati hazudozás, átverés meg az abból fakadó szégyenkezés természetes velejárója a közéletnek, a napi rutinnak, ahol a rogáni laboratórium dolgozói gondoskodnak arról, hogy a nép hülyítve legyen a legalsóbb szinten tevékenykedő szervilisektől a miniszterelnöknek nevezett csúcsragadózóig bezárólag, mindenki által. Ők formálják a valóságot és alakítják át […]

NEHAZUGGY

Készülődnek, csomagolnak a fiúk

Tamás Róbert    |   Július 17,  Csütörtök   |   8:00

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Tovább emelkedtek a fizetések májusban, a bruttó átlagbér meghaladta a 700 ezer forintot, a nettó pedig elérte a 483 ezret – derül ki a KSH friss adataiból. Bár a bérek nőnek, az infláció miatt a reálkeresetek csak mérsékelten, 3,2 százalékkal emelkedtek. A bruttó keresetek mediánértéke – vagyis a középső érték, […]

NEHAZUGGY

Rossz eszközökkel rossz irányba

Lázár Gergő    |   Július 16,  Szerda   |   19:03

100 nap fogva tartást követően szabadon engedték Mahmoud Khalilt, aki talán az első olyan fogvatartottja volt a Trump-kormánynak, akivel tele volt a sajtó. A Kolumbia Egyetem 30 éves tanulóját az utcán fogták el az ICE maszkos ügynökei, akik azzal fenyegetőztek, hogy ha a 8 hónapos terhes felesége nem engedi el a kezét, akkor őt is […]

NEHAZUGGY

Hát nem volt ennyi elég? Mi kell még? Mi? 

Vogronics András    |   Július 16,  Szerda   |   10:30

Hát kérem tisztelettel, felkerült a hatalmas fehér kereszt a Szabadság-szoborra, úgyhogy szerintem ezzel szimbolikusan is minden a helyére került. Fideszék egyik fő küldetése végrehajtva vagyon, 1000 éves kereszténység és államiság pipa, ráadásul egy igazi főúr, egy nemes, gróf Orbán Viktor felcsúti lokálpatrióta és hazafi vezeti az országot 16. éve. Mindez azt jelenti, hogy ha lassan […]