NEHAZUGGY

Felelőssé lehet tenni a népet azért, amit a nevében elkövettek?

Mint bizonyára sokak számára ismert (sokak számára meg nem), 75 évvel  ezelőtt, 1946. január 19-én kezdődött el a Magyarországon élő németek kitelepítése, az első vonat Budaörsről indult. Mint bizonyára az is ismert, vagy nem ismert, a fideszes Országgyűlés kivételesen helyénvaló döntése értelmében 2013 óta január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja, amely hivatalos állami megemlékezésnek számít.

Ebből az alkalomból Orbán Viktor (értsd: miniszterelnök) Ritter Imrével, a magyarországi németek országgyűlési képviselőjével közösen megkoszorúzta a magyarországi németek elhurcolásának emléktábláját a budaörsi vasútállomáson. Ezt egyrészt onnan tudjuk, hogy Havasi Bertalan tájékoztatta a történésről az MTI-t, az MTI pedig azonnal meg is írta, és négy darab fotográfiával is szemléltette, hogy valóban ez történt.

Másrészt onnan is tudjuk, hogy a kedd reggeli koszorúzásról (szerencsére megint nem volt a közelben biodíszlet, amely belerondított volna a propaganda-koszorúzásba) a miniszterek elnöke méltán nagy népszerűségnek örvendő (éljen a Facebook, rohadjon meg a Facebook) közösségi oldalán is megemlékezett néhány fotó és egy kurta videó formájában, ami fölé ezt az univerzális szöveget írta a személyzet:

A magyarországi németek elűzetésének 75. évfordulója. Kegyelet az áldozatoknak. Méltó emlékezet a szenvedőknek.

Teljesen világos, hogy ettől sem lesz olcsóbb a kenyér, nem lesz magasabb a minimálbér és a Mészáros-Garancsi-Tiborcz klánok között fog eldőlni a jövőben is az éppen soros közbeszerzések sorsa, de attól azért ettől függetlenül is felfordulhat az ember gyomra, hogy nem csak ráír(at)ta a koszorú szalagjára, hogy Orbán Viktortól van (még csak nem is a kormánytól, hanem személyesen tőle; maraggyál már, keményen csodálkozó kisember, ő vette a zsebpénzéből, mégis mit kellett volna ráírni?), de külön fotó is készült (lásd: címlapfotó), és a videócskába is bevágták jól láthatóan, hogy mindenki számára világos legyen a lényeg.

Ha létezik méltó megemlékezés, az mindenképpen ott kezdődik, hogy kiürítik a budaörsi állomást azért, hogy az Orbán Viktor nevű ember leforgathassa a napi adag arcbamászó propagandáját (ahogy például tavaly október 23-én tett, egy fotónyi nyomorúság őrzi azt a pillanatot is) egy tragikus történelmi esemény fölött. Abba most ne menjünk bele, mert csúnya dolog a kákán keresgélni a csomót, hogy azok az emberek – akiket 75 évvel ezelőtt kisemmiztek a vagyonukból, az állampolgárságukból, akiknek kettétörték az életét, akiket bevagoníroztak és Budaörsről útnak indítottak – nem annyira elűzettek, mint amennyire elűzték őket. Ennek a gyalázatnak is, mint minden ezt megelőző és ezt követő történelmi gyalázatnak rendszerint pontosan ismerhető elkövetői, azaz felelősei voltak.

Miközben tehát évek  óta minden gyásznap, minden emléknap, minden hétköznap és sátoros ünnepnap a nagy nemzetvezetőről szól, nincs az a nyomorúság, amiről ne saját maga (mimagyarokorbánviktor) és a soha meg nem nyerhető politikai harcai jutnának eszébe, itt egy másik olvasata ugyanennek 75 évvel ezelőtti borzalomnak. Amitől szintén nem lesz olcsóbb a kenyér, és Rogán Cecília sem lesz kevésbé sikeres üzletasszony közpénzen, viszont tanulságos a kérdésfelvetés:

75 évvel ezelőtt, ezen a napon kezdődött meg a Magyarországon élő németek kitelepítése. A második világháború borzalmaiból a lehető legrosszabb levonható tanulság volt egy népet felelőssé tenni valamiért, amit a nevében követtek el. Százezreket fosztottak meg az állampolgárságtól és a vagyonuktól, tízezreket – akik szovjet munkatáborokba kerültek – az életüktől is. Az ittmaradtak közül sokakat magyarországi kényszermunkára küldtek, a német iskolákat bezárták. A huszadik század egymást követő borzalmai mérhetetlen szenvedést hoztak a honfitársainknak. Tartozunk nekik és a jövő generációinak azzal, hogy emlékezünk és olyan közös hazát építünk, ahol ezek nem ismétlődhetnek meg. (via Karácsony Gergely)

2021-ben, 1946 után 75 évvel a kérdés soha nem volt aktuálisabb: felelőssé lehet tenni a népet azért, amit a nevében elkövettek? Még pontosabban: azonosak-e a néppel azok, akik a népre hivatkozva fordulnak szembe a néppel, de legalábbis a nép egy jól definiálható részével? A jogfosztás mely mértéke fér még bele csak azért, mert egyesek azt mondják, hogy ez vagy az a jogfosztás valójában a nép érdekét szolgálja?

Ugyanennek a súlyos felvetésnek van egy másik, még ennél is aktuálisabb oldala: és mi az a jogtiprás, jogfosztás, amire a nép már nem mondhatja azt, hogy ő ott sem volt, amikor a másik embert, meg a harmadikat és a negyediket megalázták, kiforgatták mindenéből? És vajon 75 év múlva ki és mit fog koszorúkra írni, ha most nincsenek válaszok, csak rossz tanulságok?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább