NEHAZUGGY

Tessék nyugodtan félni az elkövetkezendő ötszázhetven évben is, lesz rá ok, garantálom

Forgács Erzsébet | 2018. Április 19, Csütörtök | 18:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,578,300 forint, még hiányzik 421,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nagyon fontos, döbbenetes cikket olvastam az Indexen. Olyat, ami szinte minden bajunkra választ ad, ami magyarázattal szolgál arra, miért tart ott ez az ország, ahol. Egyben – amennyiben elfogadjuk, hogy nem csupán a cikkben publikált levél írója, hanem a vidéken élő lakosság döntő része is így gondolkodik – biztossá teszi, hogy remény sincs a változásra. Sem most, sem soha az életben.

Igyekszem pár mondatban összefoglalni a levél lényegét: a vidéket behálózza a politikai maffia. A vidéken élők egzisztenciája, megélhetése attól függ, hogy a helyi kiskirály ad-e munkát, engedi-e érvényesülni az embert, vagy sem. Vidéken mindenki kiszolgáltatott, ezért mindenki az erősebb kutyára szavaz és ez így is marad mindaddig, ameddig az ellenzéki pártok fel nem számolják vidéken a korrupciót, ki nem építik a demokráciát és el nem érik azt, hogy mindenki tudása és szorgalma alapján érvényesülhessen. De ameddig egy vidéki embernek egy olyan rokona, hozzátartozója is van, aki a helyi kiskirálytól függ, addig ők bizony a Fideszre fognak szavazni, mégpedig félelemből és jól megfontolt egyéni érdekeik alapján.

Hát akkor ez így ennyi volt, esélytelen bármiféle demokratikus átalakulás. A levél szerzője azt állítja, hogy az ellenzéki pártok lényegében magára hagyták a vidéki embereket, ám ugyanakkor azt is állítja, hogy a vidéki emberek nem fognak az ellenzéki pártok egyike mellé sem állni, hiszen féltik a megélhetésüket.

Budapest lakossága jelen állás szerint nagyjából 1,8 millió. Ebből az következik, hogy 8 millió ember vidéki. Például én is az vagyok, bár a mondandóm szempontjából ez mellékes. Az viszont roppantul érdekelne, hogy a levélíró komolyan azt gondolja, hogy aki történetesen budapesti, az semmit nem kockáztat, ha szembefordul a hatalommal? Vagy úgy hiszi, Budapesten az égből hullik az étel, ingyen osztják a lakásokat és nincsen rezsi? Mi a különbség egy fővárosi ember kockázatvállalása és egy vidéki ember kockázatvállalása között, azon kívül, hogy semmi?

Azonban van egy sokkal fontosabb eleme is a levélnek és én képtelen vagyok megfejteni azokat a logikai bakugrásokat, amikkel szembesültem olvasás közben. Tehát: a vidéki ember kiszolgáltatott, mert ott vannak a kiskirályok, akik terrorizálják őt. Jöjjön valaki (egy párt, lehetőleg Budapestről), aki megmenti őket ezektől a zsarnokoktól, de ők ebben nem segítenek, mert félnek, sőt, keresztbe is tesznek, de ha ennek ellenére a megmentőnek sikerül elzavarni a kiskirályt, akkor majd a vidéki emberek onnantól kezdve nagyon fogják élvezni a demokráciát.

Komolyan tetszik azt gondolni, hogy majd valaki talpig páncélban odalovagol Akárholfalvára és legyőzi a hétfejű erőskutyát? Hát nem a közösség feladata lenne ez? Nem a közösségnek lenne meg az ereje, lehetőség és joga arra, hogy megválassza, adott esetben elzavarja a saját vezetőit? Ki szokott Akárholfalván szavazni? Nem az ott élő emberek? Ja, hogy ők félnek? Akkor jó. Tessék nyugodtan félni az elkövetkezendő ötszázhetven évben is, lesz rá ok, garantálom.

Az a helyzet, hogy lényegében valamiféle Kádár-rendszerről tetszik álmodozni és közben azt tetszik mondani, hogy majd az el fogja hozni az áhított demokráciát, amire végső soron a vidéki emberek is hőn áhítoznak, csak éppen gyávák hozzá, hogy tegyenek érte, hogy a saját kezükbe vegyék a sorsukat, de amennyiben valaki elhozza nekik ezt az európai vívmányt, akkor elfogadják? Rossz hírem van: ez nem így működik. A demokrácia – hogy ne legyenek kiskirályok, sem kiszolgáltatott emberek, az is demokrácia – az egyéneknél kezdődik, aztán a családokban, közösségekben folytatódik. Vagy így, vagy sehogy. Diktatúrát diktatúrával le lehet győzni, de az még akkor is csak diktatúra marad, ez a nagy büdös igazság.

Tüntethetnek akárhányan akár az EU, akár a Szteppelő Unikornisok zászlaja alatt, ez mindaddig hatástalan marad, amíg mindenkinek van minimum egy közeli hozzátartozója, akinek megélhetése a „helyi kiskirályok” egyikétől függ – és ez nemcsak a kormány, hanem az ellenzék kiskirályaira is vonatkozik.

Ja? Akkor jó. Akkor maradjunk szépen így, ahogy vagyunk. Tessenek csak nyugodtan várni a pártoktól, a politikától, hogy az majd tökön rúgja önmagát. Nem fogja. Ha a választók mindent eltűrnek, ha gyávák elzavarni a nyakukon élősködő korrupt gazembereket, akkor hamarosan nem csak a minimum egy közeli hozzátartozó megélhetését lehet majd félteni, hanem meg kell tanulni időben lekapni a süveget, amikor a helyi kiskirály mercije közeledik, mindezt persze térden állva, lehajtott fejjel és közben azért sem árt szaporán fohászkodni, hogy az illető nagyúr meg ne kívánja a hajbókoló valamelyik zsenge rokonát, vagy magát a hajbókolót. Szerintem el is lehet kezdeni a gyakorlást, hamarosan szükség lehet rá.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!