Július 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Hol vannak a többiek? Elküldtétek őket Őcsénybe hógolyózni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 454,426 forint, még hiányzik 2,545,574 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem mondom, hogy nem szórakoztatóak a kormánypárt egyre kínosabb magyarázkodásai a befogadott menekültek ügyében, mert de. Megfeneklett a magabiztos, ellentmondást nem tűrő, gyűlölködő felsőbbrendűség kommunikációs zászlóshajója.

Nem mondom, hogy nem vicces, ahogy Halász János valamilyen frakcióvezető sajtótájékoztató címen elhadarja a bevándorló-ország mantrát, majd gyáván eliszkol a keresztkérdések elől, amelyekre – lássuk be – az elmúlt súlyos két év fényében egy értelmesebb fideszes sem tudna válaszolni, nem hogy ő.

Nem mondom, hogy Deutsch EnnyikeBulika Tamás vergődése, hogy ő nem is azt szavazta meg Brüsszelben, amit megszavazott, nem tölt el enyhe kárörömmel. Schöpflin György önkívületi állapotáról már nem is beszélve.

Nem mondom, hogy nem szórakoztató, hogy újabb migránspárti Soros-szervezetekről derül ki, hogy súlyos milliókkal támogatta őket az Orbán-kormány.

Vagyis nem állítom, hogy úgy általában nem okoz elégedettséget, hogy Altusz Kristóf bizony belefosott a kormánykommunikáció ventillátorába. De szerintem Kocsis Máténak valaki igazán szólhatna, hogy köpje ki azt a humorbombont, mert Rogán Bűnöző Antal másik humorbomba még a végén megsértődik. Nem is az a lényeg, hogy önbevallásos alapon Nembuzeráns Máté konkrétan mire reagált, hanem hogy mit, ímhol a közlemény:

Közösen hazudik és csúsztat a DK a Jobbikkal – reagálás Gy. Németh Erzsébet és Tokody Marcell nyilatkozataira

A Fővárosi Önkormányzat egyetlen fillért sem fordít migránsok, illegális bevándorlók lakhatására, bármennyire is szeretné ezt Gyurcsány Ferenc pártja és szövetségesük, a Jobbik. Az oltalomban részesülők átmeneti szociális ellátására nem a magyar kormány, nem a budapestiek, hanem Brüsszel ad pénzeket, tehát Gy. Németh és Tokody csúsztat.

A Belügyminisztérium pusztán uniós kötelezettségének tesz eleget, amikor a brüsszeli migráns-támogatásról rendelkezik, de Budapesten ezt csak minimálisan kell felhasználni, mert más európai városokkal ellentétben itt nincsenek tömegesen ellátásra jogosultak, és csak az az alig 60 ember részesül ebből, aki jogszerűen tartózkodik az országban, legális oltalmazottként. 

Meglepő, hogy minderről most azok kiabálnak, akik le akarják bontani a kerítést, akik nem szavazták meg a migránsok betelepítését célzó alkotmánymódosítást, akik bojkottálták a kvótanépszavazást, akik támadják a kormány bevándorláspolitikáját, a nemzeti konzultációt és már a Stop Sorost is.  Sem a kormány, sem a főváros nem fogad be és nem finanszíroz illegális bevándorlókat. Jelenleg Budapest Európa egyik legbiztonságosabb nagyvárosa, és a városvezetés mindent megtesz, hogy az is maradjon.

Kocsis Máté
A Fidesz budapesti elnöke
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

(MTI-OS)

Budapest, 2018. január 12. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere beszédet mond a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) konferenciáján Budapesten, a Bálna Rendezvényközpontban 2018. január 12-én. A konferenciát a Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervezõ irodákkal szemben címmel rendezik. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere beszédet mond a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) konferenciáján Budapesten, a Bálna Rendezvényközpontban 2018. január 12-én. A konferenciát a Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervezõ irodákkal szemben címmel rendezik.
(MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Nem tudom, a Fidesznél kik írják a közleményeket, de ha Mancika második osztályos kisfiára bízták, nem volt olyan jó ötlet. Itt lassan a Honfoglalás 2000 nevű gittegyletnek is össze kell kapnia magát, hogy tartani tudja a lépést ezzel a színvonallal. És akkor még csak nem is az elhangzottak igazságtartalmára gondoltam.

Én még csak azon sem kaptam fel a fejem, hogy Kocsis Máté végre leleplezte a lelepleznivalót, miszerint a Fidesz elbukott alaptákolmány módosítása valójában a migránsok betelepítését célozta. Eddig azt hittem, megakadályozni akarják azt, de ezek szerint a nagy kapkodásban már Freud is egyre gyakrabban könyököl ki az urak száján. (Igaz, hogy közben javították az elszólást, mert csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, ugye.)

De mit kell megtudnom? Hogy Brüsszel ad pénzt a menekültekre? Hát nem úgy volt, hogy azért fogunk mindmeghalni, mert Brüsszel nem ad egy vasat sem és nekünk kell a zsebünkbe nyúlnunk, hogy eltartsuk ezeket az istentelen népségeket?

Részlet abból a Soro ellen uszító szpotból, amivel felvezették a nemzeti konzultációt

Részlet abból a Soros ellen uszító szpotból, amivel felvezették a nemzeti konzultációt

Nem úgy volt, hogy a ránk erőszakolt uniós kötelezettség a szuverenitásunk feladását jelentené, ezért inzultáltak kegyetlenül, meg Stop Soros?

És Mátéka, nem úgy volt, hogy 1300 embert fogadtatok be (nagyon helyesen!), abból Budapesten csak 60 maradt? Akkor hol vannak a többiek? Elküldtétek őket Őcsénybe hógolyózni?

Baszki, kapjátok össze magatokat, mert még a végén megsajnállak. Azt meg kurvára nem szeretném.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.