VENDÉG

Konstruktívabb egy hibát megszüntetni, mint azt mondani, hogy a vallás baromság

Válasz Benedikty Béla levelére

Tisztelt Benedkty Béla!

Köszönöm kimerítő és alapos válaszát, öröm felfedezni írásában az Ön gondolkodásának szellemi alapjait, s ezáltal jobban megérteni az Ön álláspontját. Ugyanakkor elszomorít, hogy egy tapodtat se haladtunk előre abban, hogy véleményünket, ha úgy tetszik, világnézetünket közös nevezőre hozzuk úgy, hogy ellentétes irányukat (vagyis a számunkra fontos nézet velejét) is megőrizzük. A személyes meglátásom, hogy e közös nevezőnek annak kellene lennie, hogy a hit és vallás kérdése abszolút magánügy, nem függhet közintézményektől, és egyetlen világnézetet se lehessen a másik rovására mindenki számára kötelezővé tenni, legyen szó akármelyik vallásról vagy épp az ateizmusról.

Ön azonban, úgy látom, továbbra is kitart amellett a térítő-jellegű, expanziós álláspontja mellett, ami nem elégszik meg az Ön személyes hit-, és nézetrendszerével, hanem úgy érzi, ezt kellene követnie mindenki másnak is, nem a többi „badarságot”. Ez számomra elfogadhatatlan. És elfogadhatatlan lenne akkor is, ha Ön nem az lenne aki, hanem mondjuk egy fanatikus katolikus/keresztény, vagy iszlám-hívő, buddhista, vagy bármilyen más eszme hirdetője.

Roppant mód sajnálom, hogy az Ön állításainak cáfolatait Ön a személyét ért inzultusként éli meg. Valóban, semmi rosszindulat nincs bennem Ön iránt. Ezért ezentúl külön ki fogom emelni minden egyes alkalommal, hogy nem az Ön személyét kívánom még csak gondolatban sem megsérteni, hanem az egyes állítását kívánom körüljárni. Az Ön által már az első bekezdésben felhozott idézet sem az Ön személyére vonatkozik, hanem a cikkére – engedje meg kérem, hogy ne azonosítsam az Ön konkrét személyét a cikkével, úgy gondolom, ez az ami biztosítja ugyanis, hogy megőrizzük egymás kölcsönös, önálló gondolatokkal rendelkező individumnak való tekintését – s mint ahogy Ön is volt szíves idézni, az Ön cikke egy példa volt egy jelenségre. Ön nem azonos ezzel a jelenséggel. Még a konkrét cikke sem azonos ezzel a jelenséggel. A kapcsolat mindössze annyi, hogy a cikket Ön írta, és a cikk pedig ezt a jelenséget közvetítette. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Válasza következő bekezdésének végén rögtön felvet egy újabb, és igen csak komoly filozófiai problémát: Mi a valóság? (Engedelmével, igazat adnék ama jogos felvetésének, miszerint az igazság és a valóság fogalmai eltérnek, s én ezt előzőleg rosszul használtam. Innentől maradnék az Ön által javasolt formulánál.) Az Ön matematikai példája, a hétköznapi ráció szintjén kétségtelenül helytálló. Ugyanakkor a helyzetre nézve téves is, mivel az a vallási kérdéskör, amiről beszélünk, nem azonos a „kétszer kettő négy” matematikai axiómával. Egyszerűen nem ugyanaz a szint, teljesen más fogalmi dimenzió. A közismert filozófiai tétel, miszerint a világ minden jelensége (így témánk minden aspektusa is) leírható matematikai képletekkel, az a fajta metafizikai világ, amit – úgy érzem – egyikőnk se közelít meg eléggé ahhoz, hogy ezen a szinten vitatkozzon. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Minthogy a valóság-elmélet egy külön filozófiai ág, érdemes lenne letisztázni, hogy mit tekintünk a „valóságnak”. Ön ezt alább remekül leírja, amikor a legtöbbünk által – talán tévesen – egyszerűen materializmusnak nevezett személetet veszi alapul. Anyag, fizika, matematika, természettudomány. Ettől kétségtelenül eltér az én felfogásom, mely a valóságot tudati jelenségként értelmezi: mindenki számára az van, amit valósnak gondol. Hogy mi alapján gondolja az adott személy valósnak, mindenkinél más: tapasztalás, logikai (tudományos) bizonyítékok, vagy hit, illetve ezek közös metszetéből, eltérő arányú alkalmazásából épül fel mindenki egyéni valósága. Vagyis az én szemszögömből az Ön valóság-élménye sem lehet abszolút és objektív, mivel az szintén az Ön tudatának terméke. Ugyanúgy, ahogy az én személyes valóság-élményem sem az abszolút, objektív valóság, mert az meg az én tudatom terméke. Ez végső soron azt jelenti, hogy az abszolút, objektív valóság nem megismerhető a maga teljes egészében. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Most kanyarodjunk vissza az egyház és vallás, mint fogalmak kapcsolatára. Ön az Önben élő filológusról beszél. Nos, elfogadván ezen állítását, meg kell kérnem, hogy vizsgálja meg alaposabban azt, amit írtam. Mert lehet valaki bármilyen vallású, gondolkodása fogalmi készletét az a környezet fogja meghatározni, amiben felnő. Akár ateistáról, akár vallásos egyénről van szó, e fogalmi keretek közül nem fog tudni kilépni. Profán példa, sőt illetlen egy ilyen vitában a használata, de akkor is tökéletes szemléltetője ennek az „istenbasszameg!”-káromkodás. Mindegy, ki milyen vallású, milyen világnézetet vall, ezt a szóösszetételt legalább egyszer az életében használta (magyar emberekről szólva, természetesen). Egyszerűen azért, mert képtelen kilépni abból a kulturális fogalmi keretből, amiben létezik. Ugyanez igaz arra is, hogy más vallások szervezeteivel kapcsolatban is az egyház kifejezést használjuk. Természetesen, tudományosan pontosabb, ha mondjuk a buddhizmus kapcsán szanghákról beszélünk, de az általános értelmezést erősen nehezíti a rengeteg, nem közismert fogalom használata. Mivel egy szangha működése és felépítése általánosságban megfelel az európai értelemben vett egyházaknak, ezért az egyház megnevezés is tökéletesen alkalmas a szervezet leírására. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

A sámánizmus nyugodtan tekinthető vallásnak – nagyjából pont úgy, ahogy a hinduizmus is: nem egységes hagyomány rendszer, egy gyűjtőfogalom, hasonló jegyeket mutató vallási hiedelmek gyűjtőneve. Természetesen nincs olyan, hogy „A sámánizmus”-vallás, sámánista vallások vannak. Ha nem haragszik meg, itt egy pillanatra én kérném ki a hangnemet, amit Ön megenged magának a sámánista szertartásokkal és az azokban résztvevő emberekkel szemben – mert ez igen ízléstelen és méltatlan megjegyzés volt az Ön részéről. A zárójeles megjegyzésének utolsó mondata viszont érdekes: onnantól kezdve, hogy valaki csinál valamit, és azt valaki más megtekinti, akkor Ön szerint már szervezetről, szervezett keretekről lehet beszélni. Ön szerint ez már abba a kategóriába tartozik, amit én – vagy általában a vallástudomány – egyháznak nevezek? Nekem úgy tűnik, kissé arányt tévesztett ezzel a megállapítással. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Ezután viszont egyértelmű köszönettel és hálával tartozom Önnek, amiért megspórolta, hogy nekem kelljen ilyen hosszan és alaposan kifejtenem állításom bizonyítását. Megtette ezt Ön helyettem. Mert mi is volt az Ön eredeti állítása? „Nem szívesen mennék bele olyan vitákba, amelyek az egyház létének pozitívumait sorolják, cáfolandó az iménti kijelentéseimet, mert bár soha nem tettem a mérleg egyik serpenyőjébe az egyházi építészet, zene, képző- és iparművészet kétségtelen értékeit, a másikba pedig a meggyilkolt embermilliók és a mentálisan megnyomorított milliárdok tetemeit, meggyőződésem, hogy ez a statisztikai iszonyatosan lehúzná az utóbbi serpenyőt.” Azaz, lefordítva, Ön nem kíván „számháborúzni”, de amúgy úgy gondolja, a számháborút az Ön álláspontja nyerné. Ehhez viszont ugye összehasonlítható dolgokra van szükség (a vallás értékei kontra áldozatok). Csakhogy ezen dolgok összehasonlíthatóságát Én tagadtam, Ön pedig legutóbbi válaszában volt szíves hosszan értekezni arról, hogy miért is van igazam, azaz miért nem lehet összehasonlítani a vallás értékeit („az egyházi építészet, zene, képző- és iparművészet kétségtelen értékeit”) a vallás nevében elkövetett bűnökkel. Tényleg őszintén és mindenféle iróniától és szarkazmustól mentesen  köszönöm ezt Önnek, nagyságrendekkel rövidített ezzel jelen írásomon. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Ami Toynbee idézett kijelentéseit illeti, meg kell jegyeznem, hogy bár személy szerint jómagam az abszolút nagybetűs senki kategóriájába tartozom, sajnos itt vitába kell szállnom a nagynevű – bár nálunk nem annyira közismert – filozófussal. Konkrétan a hivatkozott állítását már meghaladta a vallástudomány, az ún. „magasabb rendű vallások” kitétel egyértelműen idejétmúlt, téves feltevés, ami eredetét tekintve összefüggött a társadalomtudományok un. „lokális-lineáris” szemléletével, azaz, hogy a világ különböző közösségei azonos (lineáris) utat járnak be, csak helyileg (lokálisan) különböző szinteken tartanak. Mára ez az elmélet meghaladottá vált, felismerve azt, hogy egy társadalmi csoport fejlődése nem értelmezhető egyetemesen, csakis a saját viszonyrendszerében, és éppen ezért a csoport fejlődésének irányát annak sajátosságai és a külső tényezők együtt alakítják. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

A hosszabb Toynbee-idézet többé kevésbé még helytálló, bár a magasabb vallás tételét érdemes itt is figyelmen kívül hagyni, illetve a zoroaszteriánius vallás is a maga nemében mutat térítő-jegyeket, miként a hinduizmus egyes ágai is (a már korábbi írásomban is említett bhakti-védántá például egyértelműen ilyen). Ellenben itt fontos megállni egy pillanatra. Toynbee azt írja: „az egész emberiségnek szánta”. A kifejtés, amit Ön e köré az idézet köré kerít, az az Ön értelmezése Toynbee-re. Nevezetesen, Ön úgy gondolja, hogy itt a kötelező, erőszakos térítésről beszél Toynbee, pedig nem. Ha Önnek továbbra is fontosak a szavak és azok jelentései, mint azt hangsúlyozta korábban, akkor sajnos el kell fogadni, hogy itt Toynbee nem gondolt semmi másra, mint amit konkrétan leírt. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Az expanzió, vagy térítés minden eszme alapvető jellemvonása, nem csak a vallásoké. Azt hiszem, ezen nincs mit magyarázni. A kereszténység és a buddhizmus terjedése kapcsán annyit azért hozzátennék, hogy a keresztényi expanzió alapvetően az evangélium (örömhír) tényéből következik, abból az örömhírből, hogy Jézus megváltotta az emberiséget, s e hírt közölni kívánja mindenkivel. Ezzel szembehelyezkedve a buddhizmus éppenséggel nem kíván utána szaladgálni senkinek. Bár azt nem értem, hogy ha az expanzió és az abból származó bűnök az adott vallásból származnak, akkor a vallási építészet és egyéb kulturális javak meg miért nem (holott ezt korábban még épp, hogy Ön is elismerte, lásd a fentebbi idézetet Öntől), de meglehet, hogy csak az én értelmem kicsi ehhez. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Az Index Librorum Prohibitorum és I. Omár kalifa példái kapcsán annyit szeretnék csak kérdezni, hogy ezen intézkedések (mármint a „szent tanítás”-tól való eltérő nézetek megsemmisítése) elrendelése,

a., a vallásokból vagy az azt képviselő emberektől (egyház) származnak-e?
b., vajon csak a vallások azok, amik nem tűrik meg a sajátjukkal nem egyező nézeteket, vagy tudunk még mondani más eszméket is?
c., ha igen, akkor nem-e lehet, hogy esetleg a vélemény-pluralitás ilyesfajta elnyomása egy egyetemesebb emberi vonás, mintsem azt egyetlen kulturális terméknek – a vallásosságnak – lehessen tulajdonítani? (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Ön azt az érdekes állítást teszi, hogy a hit kizárja a gondolkodást. Nos, ez nyilvánvalóan nem lehet igaz, hiszen saját bevallása szerint Ön is hisz, és lám, mégis gondolkodik. Másrészt éppen Ön idézi Aquinó-i Szent Tamást, bár szerény véleményem szerint Eckhart-mester ebből a szempontból kiemelkedőbb, de ez lényegtelen most. Márpedig ezen emberekről aztán semmiképpen nem lehetne állítani, hogy nem voltak teljes mértékben hívők, mégis, azt hiszem egyetértünk abban, hogy a maguk területén kiemelkedő gondolkodók is voltak egyben. Akkor hogy is van ez? Ön azt írja, hogy a hit – a kereszténységben – előbbre való  a gondolkodásnál, és hogy ez a keresztény vallás – s közvetve a vallásos gondolkodás (vigyázat, ez paradoxon ezek szerint) – lényegi eleme. Kérem, ne vegye sértésnek, de itt Ön konkrétan keveri a hitelveket a dogmatizmussal. Az előbbi egyfajta magva az adott vallás alaptételeinek, az utóbbi egy rendszerhiba, ami valóban káros nem csak a valláson kívüli, vagy azon belül egyénekre, de magára az egész vallásra is. Természetesen a kereszténység, mint a dogmatizmus legfényesebb élő példája, remekül vádolható e hibával, de szerintem konstruktívabb inkább afelé mozdítani, hogy e hibát megszüntessék, mintsem belenyugodván a jelenlegi helyzetbe, szimplán rámondani a vallásra, hogy baromság. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Ami a hit és tudás viszonyát illeti, ugyanazt gondolom, mint a hit és gondolkodás viszonyáról. Aki hisz valamiben, az tudja, számára bizonyosság, hogy az amiben hisz, az úgy van. Tehát a hite, számára, egyenlő a tudással. Tehát amikor Ön azt mondja, hogy a hit a tudás-nélküliség vagy abból fakad, akkor Ön ebben hisz, tehát tudja. És itt ismét kihangsúlyoznám a személyességet: azt, hogy ez csak az adott személy számára van úgy. És ezért azt kijelenteni, hogy an block mindenkire érvényes lenne az, hogy a hit a tudás hiánya, sajnos tévedés. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Végezetül, lassan befejezvén felettébb hosszúra nyúlt nagymonológomat, szeretnék reagálni az amúgy egyértelműen jó szándékú tekintély-hivatkozásaira. Tisztában vagyok vele, hogy gondolkodásra kívánt velük ösztönözni, és nem valamiféle megkérdőjelezhetetlenség igényével idézte meg e nagy neveket. De úgy érzem, ezzel kapcsolatban tartozom Önnek és a vitánkat még figyelemmel kísérő Olvasóknak egy fontos idézettel. (És itt kérek elnézést minden kedves ateista világnézetű embertől aki esetleg agyvérzést kapna, ugyan is vallási szövegből való idézet következik!)

[…]Ne engedjétek félrevezetni magatokat tudósítás, szokás vagy akár mendemonda által. Ne engedjétek félrevezetni magatokat szájhagyomány, puszta érvek vagy következtetés, akár okoskodás alapján. Ne engedjétek félrevezetni magatokat elmélkedés vagy valamely teória által, még ha az bizonyított is, és ne engedjétek félrevezetni magatokat, mert tisztelettel fordultok, valamely remete felé.
De ha tenmagatokban felmerül: Ezek a dolgok hasznosak, ezek a dolgok feddhetetlenek, a bölcsek által elismertek; mikor ezek a dolgok megjelennek és megtörténnek, haszonhoz és boldogsághoz vezetnek, akkor Kálamák fogadjátok el és időzzetek bennük.[…]

/Kálama-szutta, Anguttara-nikája 3.65 – Rozgonyi Attila fordítása/

Végszóként: az Ön személyes isten-képzete, az Ön személyes hite. Ennek megvallása az Ön személyes vallása. Ha ezt felismeri, rá fog jönni, hol a hiba az érvelésében. A világ és a vallások nem lesznek jobbak, de ezen ismeret által Ön több lehet, mint előtte. (E bekezdésben semmiképpen sem az Ön személyét minősítettem!)

Tisztelettel,
Pájer Csaba

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább