Éppen tele van a sajtó annak a Központi Nyomozó Főügyészségről a Legfőbb Ügyészségre küldött figyelmeztető e-mailnek a megdöbbentő tartalmával, ami azt bizonyítja, hogy az ügyészségi vezetők tisztában voltak azzal, hogy az Orbán-kormány által irányított és felügyelt titkosszolgálatok műveleteket hajtottak végre a Tisza Párttal szemben, tágabb értelemben azt, hogy a bukott rezsim lényegében a titkosszolgálatokat, a rendőrséget, a Legfőbb Ügyészséget, a TEK-et és a NAV-ot használta arra, hogy az ukrán pénzszállítók ügyében kamu propagandát gyártson a Tisza ellen, mindeközben Tusványoson.
Mindeközben Tusványoson Czunyiné „Védvonal” Judit Tuzson „Nemvoltkiskorúáldozat” Bencével a rettegés legmagasabb hőfokán hörögtek, verték félre a harangokat, azaz szemrebbenés nélkül, pofátlanul tájékoztatták félre a hálás helyi közönséget. Tiszás megfélemlítésről, abúzusról, verőemberekről, önkényuralomról, és arról a világról deliráltak Magyarországgal kapcsolatban, ahol szerintük bárkit börtönbe zárhatnak és bárkinek elvehetik a házát és a cégét, ha kritizálni meri a kormányt (?!?).
Tehát egy újabb ráutaló bizonyíték kerül nyilvánosságra arról, hogy az Orbán-rezsim és az általa pórázon rángatott hatóságok és állami szervek alighanem bűncselekmények sorát követtek el annak érdekében, hogy a politikai ellenfelet leszedjék a tábláról, közben Tuzson azzal traktálja az Tusnádfürdőn összesereglett orbánisákat, hogy
– hogy boszorkányüldözés kezdődött az ügyészségen (?!?),
– hogy a néven nem nevezett NKA-ügy nyomozását már bűncselekmény hiányában rég le kellett volna zárni,
– hogy ehhez képest hét embert börtönbe vittek azért, hogy legyen ürügy a Fidesz szervereinek és adatbázisainak lefoglalásához,
– hogy „mindenki fenyegetés alatt áll”,
– hogy úgy érzi magát, mintha 1947-ben lennénk,
– hogy Magyar Péter olyan, mint Károlyi Mihály,
– hogy Ruff Bálint egy Szamuely Tibor,
úgyhogy a mostani rendszer felépítésében részt vevők vegyék tudomásul: „fel lesznek jegyezve, tudni fogjuk, hogy ki mit csinál”, így „a rendszer felépítésében, a bosszúállásban és a jogtalanságban” résztvevő politikusok, bírók és ügyészek előbb-utóbb felelni fognak a tetteikért. „Ezt tudniuk kell nekik is, és annak tudatában cselekedjenek, hogy nem fogjuk ezt elfelejteni, és előbb-utóbb felelősségre fogjuk ezeket az embereket vonni.”
Szép mutatvány a választópolgárok 74 százalékával szemben állva, az igazságszolgáltatás fenyegetése közben Szamuelytiborozni. Többek között a bukott állampárt ilyen pofátlanul provokatív politikai nyomorpornó mutatványai miatt egyre türelmetlenebb a magyar társadalom, és ezért gondolják sokan azt, hogy sem megnyugvás, sem elégtétel nem lesz addig, amíg ez a hazug, uszító, permanens békétlenséget teremtő, az ország ellen ügyködő, ráadásul tokától bokáig sáros bűnbanda labdába rúghat. Attól tartok, ez a helyzet.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.