Orbán Viktor a brüsszeli Magyarország Házban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „dögönyözések„, „szurkálások” és „trancsírozási kísérletek” ellenére kitartott amellett az álláspontja mellett, „hogyha nincs olaj, nincs pénz„, azaz Magyarország megtagadja azt a formális döntést, amellyel hozzájárulna az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós EU-s hitelhez, amíg tart a Magyarország elleni olajblokád Ukrajna részéről.
Úgy értékelt: azért nem „tekerték szőnyegbe” és szállítottak titkos helyre emiatt a döntés miatt, mert Brüsszelben azt gondolják, hogy „ezt a kis időt, ami még hátra van, fél lábon is kibírják„, abban reménykednek, hogy április 12-én Magyarországon változás lesz, és akkor megkapják azt a kormányt, amely ukránbarát, Brüsszelbarát és végrehajtja azt, amit itt kérnek. (via MTI)
1. Orbán Viktor semmilyen sajtótájékoztatót nem tartott Brüsszelben. A szájába belelógó mikrofonokhoz – M1, Mandiner, TV2, HírTV, Patrióta – tartozó szakmunkások, illetve a mikrofon nélkül érkezett szakmunkások nem képezik a sajtó részét, ezért tájékoztatni sem lehet őket.
2. Hagyjuk ezt a lábszagú katonai szakszótárt, ezt a megszállott, militáns propagandát, belefáradtunk. Aki 16 év alatt addig harcolt és verekedett Brüsszelben, hogy egy rakás uniós forrástól elvágta Magyarországot, akinek az Európai Unióról, Magyarország természetes szövetségeseiről a dögönyözés, szurkálás, trancsírozás és szőnyegbe tekerés jut eszébe, annak talán ideje belátni, hogy ez nem megy. Lehet, hogy kicsit késő, de a küzdősportok területén esetleg lehetne próbálkozni.
3. Reméljük, hogy Brüsszelben jól gondolják. Kibírjuk valahogy. Egyszersmind reméljük, hogy végre lehet egy olyan kormánya Magyarországnak, amelyik szimplán csak magyarbarát, azaz végrehajtja azt, és azt hajtja végre, amit a magyarok kérnek. Bőven beérjük ennyivel.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.