NEHAZUGGY

Megígértük egymásnak tíz évvel ezelőtt

Szalonna | Ma | 8:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 422,026 forint, még hiányzik 2,577,974 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

És akkor eljön az a pillanat, amikor meg kell írnod azt a posztot, amit soha nem szerettél volna megírni, ami semmihez nem fogható abból, amit azelőtt írtál, amihez képest minden, amit addig írtál annyira abszurdnak és nevetségesnek, olyannyira földhözragadtnak és szánalmasnak tűnik, hogy szinte üvölteni tudnál.

Szerény és kalandos fennállásunk során több nehéz posztot írtunk, sok megugorhatatlannak gondolt sötét pillanatot éltünk át, mégis ez az a bizonyos poszt. Vasárnap jelentkeztünk utoljára, türelmet és megértést kértünk mindenkitől – mind a Szalonna, mind a Szalonnázó olvasóitól -, amit most is köszönünk, nagyon hálásak vagyunk érte. Vasárnap dél körül megfordult velünk a világ, és bár megígértük, hogy nem követjük az erdőben eltűnő vadnyom példáját, azért azt kár lenne tagadni, hogy kicsit minden megváltozott. Ahogy írtuk, mert annál többet nem tudtunk akkor: országok, népek sorsához, kormány- és rendszerváltásokhoz képest nem fontos, de nekünk most minden ekörül forog, ez minden mást felülír.

A vasárnapi derült égből villámcsapást követő elmúlt három nap hullámvasútját követően ebben a nem szokványos, viszont minden tekintetben rendhagyó napindítóban szeretnénk megosztani azt, ami történt. Röviden és kizárólag a lényegre törve. Edgar kollégánkon – aki nem egyszerűen a kollégánk, hanem a barátunk, a családunk, a példaképünk, a legerősebb ember, akit ismerünk, és csak mindezek után a legbölcsebb, legmenőbb szerzőtársunk, és aki azt kérte tőlünk, hogy beszéljünk egyenesen, mert tartozunk ezzel az olvasóinknak – életmentő beavatkozást hajtottak végre vasárnap dél körül. Ami erről tudható, annyit tudunk mi is. Nagyjából 10 nap múlva, legfeljebb két hét múlva derül ki, hogy pontosan mihez kell tartanunk magunkat, mi következik. Addig csak azt tudjuk biztosan, hogy minden pillanatban mellette állunk, aki teheti, fizikailag is, mások távolról, lélekben, gondolatban, írásban, a közös szenvedélyünket nem veszni hagyva. Azt tudjuk biztosan, hogy a remény egy csodálatos dolog, és ha nem lenne, akkor most biztos elsüllyedne nagyjából minden. Mert persze igaz, hogy ha körülnézünk ebben a pusztulásra többszörösen megérett világban, akkor nyilvánvalóan történelmi időket élünk és sorsfordító pillanatokban vagyunk, és soha vissza nem térő lehetőségek kapujában állunk, és az elmúlt évtizedekben nem volt még ilyen… de nem. Mégsem. Van az a helyzet, amikor mindez olyan apró porszemmé zsugorodik, hogy az ember konkrétan röhögőgörcsben tör ki, amikor eljut az agyáig, hogy a hatalmon lévő útonállók úgy tették ki a pontot az elmúlt tizenhat év törvényhozási cirkuszának és pusztításának végére, hogy konkrétan törvényesítették a fényes nappal fegyveres útonállást és pénzrablást.

Ez és az összes többi, amiről úgy gondoltuk, hogy a húsunkba vág és mennyire borzasztó és elviselhetetlen, most némiképp távolinak és szóra sem érdemesnek tűnik, még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy ez a mocsok velünk történik. Igen, az elmúlt tíz év is velünk történt, együtt a semmiből összeraktunk valamit, aminek Edgar volt mindig a közepe, és most is ő a közepe. Mindig számíthatunk rá, mindig ő az eggyel okosabb, higgadtabb, vagy éppen az, akinek az asztalra kell csapnia. Ez így van most is, és így lesz mindig. Egyvalami pedig nem változik most se, amikor minden gondolatunk körülötte forog: ahogy megígértük egymásnak tíz évvel ezelőtt, amikor összeraktuk a Szalonnát – és azóta mennyi veszteség ért és mennyi mindenkitől elvett és mennyi mindenkin átgyalogolt ez az útonálló, toxikus, korrupt rendszer -, látnunk kell azokat az oly sok embernek, egész generációknak rettenetesen sok szenvedést és kárt okozó fejeket a porba hullani. És mivel Edgar még soha nem hagyott cserben minket, most azzal a bizonyossággal kelünk és úgy fekszünk, hogy együtt, hátradőlve nézzük majd végig, amint porba hullanak azok a fejek. Ez a legkevesebb. Mert megérdemeljük, és ezt senki nem veheti el tőlünk.

Nem ismerünk Edgarnál erősebb embert, de most neki van szüksége az erőre. Van némi késztetés bennünk, hogy a pátosz irányába elragadtassuk magunkat, de biztos kiröhögne, ha olvassa, hogy milyen szánalmasak vagyunk, úgyhogy inkább a lényegre törünk a következő két hetet illetően: szükségünk van minden pozitív energiára, reményre, és akkor jó lesz. Az ellenségeink, az őszinte gyűlölőink, mindenféle digitális polgári trollok ne vegyék magukra, nem rájuk gondoltunk. Tény, hogy nem a megszokott műsor szerint, sokkal hektikusabban, kiszámíthatatlanabbul, a kevésnél is kevesebb bevethető, de elszánt kollégával, kevesebb, viszont remélhetőleg nem kevéssé színvonalas tartalommal, ezekben a nehezebb napokban, hetekben is itt leszünk. Ha tisztul a kép, azonnal minden fejleményről beszámolunk. Vagyis Edgarra nem szégyent hozva, önmagunkhoz hűen, a nagy hangzavarból megpróbáljuk kimetszeni, ami szerintünk arra érdemes. Ha eddig nem, nem pont most fogjuk bedobni a törülközőt.

Elnézést kérünk amiért a támogatás-számláló frissítését nem tudtuk az elmúlt napokban összelogisztikázni, hamarosan sor kerül rá. Az emberiség egyik legnagyobb szégyenét nem pontosan idézve: minden fel van jegyezve. Minden támogatásért hálásak vagyunk, igyekszünk megdolgozni érte, aki pedig úgy érzi ebben az időszakban, hogy nem azt kapja, amit szokott, vagy amit elvárna, az jelezze, és minden el lesz rendezve. Azért nem kérünk külön elnézést, amiért kommentekre válaszolni mostanában végképp nem áll módunkban, de akinek panasza, kérdése, üzenete, bármilyen közlendője van, kérjük e-mailben jelezze ([email protected]), ott célba ér, és semmi nem marad megválaszolatlanul. Ha vendégszerzőink, társszerzőink vagy olvasóink úgy érzik, hogy e vérzivataros történelmi idők legkeservesebb napjaira ráfordulva van bennük túlcsorduló mondanivaló, amit terápiás vagy népművelési jelleggel kiadnának magukból, kérjük, ne fogják vissza magukat, örömmel adunk teret a véleményüknek.

Hát nem sikerült maradéktalanul kihagyni ebből a rendhagyó posztból azt a szutykot, ami már tíz éve is elviselhetetlen volt számunkra, de ezt meg tudjuk bocsátani magunknak, és Edgar is biztos megbocsátja nekünk. Köszönjünk még egyszer mindenkinek, aki szorít érte. Szép napot kívánunk! Később folytatjuk.

Címlapkép: Lázár Gergő

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!