Szijjártó Péter rámutatott, hogy az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma készített is egy jelentést, ami erről az ügyről szól, és ebből világosan kiderül, hogy Brüsszel már javaslatokat is tett arra nézvést, hogy honnan vegyék el azt a pénzt, amit aztán Ukrajnába elküldhetnek.
„Azt akarják, hogy szüntessük meg az otthonteremtési támogatásokat és a magyar fiatalok lakáshoz jutásának támogatása helyett adjuk oda a pénzt Ukrajnának. Azt akarják, hogy szüntessük meg a 13. havi nyugdíjat, a 14. havi nyugdíjat is felejtsük el, tehát ahelyett, hogy a magyar nyugdíjasoknak adjuk a pénzt, küldjük el Ukrajnába” – sorolta.
„Azt akarják, hogy vegyük el az adómentességet az édesanyáktól, hogy a családi adókedvezményeket kurtítsuk meg. Tehát a magyar családok, a magyar édesanyák és gyerekek támogatása helyett azt akarják, hogy a pénzt küldjük el Ukrajnába. Azt akarják, hogy zárjuk be a kórházakat, és különböző egészségügyi leépítéseket vigyünk véghez”
– folytatta.
„Azt akarják, hogy szüntessük meg a fiatalok munkáshitelét, azaz a magyar fiatal munkások támogatása helyett küldjük a pénzt Ukrajnába. És azt akarják, hogy töröljük el a rezsicsökkentést, legyen sokszorosa a rezsiköltsége a magyar családoknak” – fűzte hozzá.
A miniszter ugyanakkor kijelentette, hogy mindez biztosan nem fog sikerülni, ameddig a jelenlegi kormány van hatalmon.
„Nagy a tét, mert Brüsszel el akarja küldeni ezt a 800 milliárd dollárt az ukránoknak, de ezt csak akkor tudják megtenni, ha arról egyetértés van. Ezért akarnak bedarálni minket is. És ezért akarják, hogy Magyarországon egy Brüsszelhez hű bábkormány jöjjön létre (…) Egy olyan bábkormány, amelyik majd beleegyezik abba, hogy a magyar emberek pénzét elküldjük Ukrajnába” – fogalmazott.
„A magyar emberek biztosak lehetnek benne, hogy a szuverén nemzeti kormány nem fogja engedni a magyar emberek pénzének Ukrajnába küldését. Nagy a tét, április 12-én eldönthetjük, hogy a magyar emberek pénzét Magyarországon a magyarokra vagy az ukrán állam működtetésére fordítsák”
– összegzett.
A kormányzat jelentést készített Ukrajna európai uniós finanszírozásáról és az ezzel összefüggésben követelt gazdasági intézkedésekről. Ennek célja, hogy összegezze az EU által már korábban biztosított támogatásokat, és bemutassa az előterjesztett pénzügyi igények hazánkra gyakorolt lehetséges hatásait. (MTI)
Nem, mintha nem hinnék Szijjártó Péternek és a magyar kormánynak, mert köztudottan a kleptokraták soha nem hazudnak, de azért szeretnék valami bizonyítékot látni a fent felsorolt követelésekről. Ha már a Tisza Párt programját olyan ügyesen legyártották a mesterséges intelligencia segítségével, majd lehozták az egyik pártlapban, aztán a kormány kampányt épített rá, igazán fektethetnének némi munkát abba, hogy az unióról is hamisítsanak valami kamu tervet. Mégis jobban éreznénk tőle magunkat. Mert így az az érzésünk, már hazudni sem tudnak rendesen.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.