A magyar hatóságok több olyan személynek is menedékjogot adtak, akik Lengyelországban politikai üldöztetésnek lennének kitéve – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy Lengyelországban a demokrácia és a jogállam válságban és veszélyben van, amit szavai szerint az is tanúsít, hogy gyakorlatilag elfoglalták a lengyel köztelevíziót.
„Sokan politikai üldöztetésnek vannak kitéve, és természetesen itt, Magyarországon, hogyha valaki politikai üldöztetés miatt kér menedékjogot, azt alaposan megfontoljuk, és a fennálló magyar és európai uniós szabályokkal összhangban bíráljuk el az ilyen kérelmeket”
– mondta.
„Valóban kaptunk ilyen kérelmeket Lengyelországból, ezek közül többet is elfogadtunk, több menedékjogot, illetve menekültstátuszt adtunk ki Lengyelországban politikai üldöztetést szenvedő személyek számára” – tájékoztatott, konkrét neveket azonban nem kívánt említeni, az érintettek üldözött helyzetére tekintettel. (MTI)
Két uniós tagállamról beszélünk. Ezek szerint a magyar kormánynak és a magyar hatóságoknak jogában áll eldönteni, hogy egy másik uniós tagállamban diktatúra van. Az egyik uniós tagállam hatóságai felülbírálhatják egy másik uniós tagállam hatóságainak döntését. Ők itt, mindenféle bizonyíték, nyomozás, tárgyalás nélkül biztosan tudják, hogy nem korrupcióról, bűnszervezetről, egyéb köztörvényes bűncselekményről van szó, hanem politikai üldöztetésről. A magyar kormánynak és a magyar hatóságoknak jogában áll rászabadítani Magyarországra olyan embereket, akikről okkal lehet feltételezni, hogy bűncselekményeket követtek el. Értem.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.