Elhivatott, jó szakemberek dolgoznak a gyermekvédelem területén, akik talán az élet legnehezebb hivatását választották – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a kiemelkedő tevékenységet végző nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat elismerő csütörtöki ünnepségen.
Fülöp Attila a Szent Anna a nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a gyermekekért díjak, valamint miniszteri elismerő oklevelek átadását megelőzően arról beszélt: napjainkban politikai össztűz zúdul a területre, és egyesek azt próbálják elhitetni, hogy aki ezen a területen dolgozik, biztos, hogy nem jó munkát végez.
Az államtitkár szerint ez hazugság, vagy legalábbis tévedés. Huszonháromezer gyermek sorsa és tizenháromezer szakember munkája nem lehet egy-egy büntetőügynek a függvénye
– mondta, kiemelve: elhivatott, jó szakemberek dolgoznak a területen. (MTI)
Államtitkár úr hazudni méltóztatik. Senki nem gondolja, soha nem is állította azt, hogy a gyermekvédelemben dolgozók túlnyomó többsége ne lenne elhivatott, jó szakember. Nem politikai össztűz van, hanem jogos társadalmi igény arra, hogy a hatóságok mihamarabb derítsék ki, mi történt pontosan azokban a gyermekvédelmi intézményekben, melyekről már tudni lehet, hogy gyermekeket aláztak meg, bántalmaztak vagy akár erőszakoltak meg, prostituáltak. A társadalom tudni akarja, kik a bűnösök, kik a segítőik, miért nem derült ki hosszú évekig, akár évtizedekig a dolog, hogyan működteti a kormány az ellenőrző rendszereket, hogy ezeket az eseteket titokban lehetett tartani. A társadalom nem a gyermekvédelemben becsülettel és elhivatottan dolgozó szakembereket támadja, hanem a kormánytól követel válaszokat. Amely válaszokat a kormány úgy kíván eltolni magától, hogy igyekszik rákenni a felelősséget a gyermekvédelemben dolgozókra úgy, mintha azt ellenzéki politikusok tennék. A kormány a nem különösebben tisztelt államtitkár úr lelkes segédletével ahelyett, hogy haladéktalanul komoly erőkkel koncentrálna a gyermekvédelemben lévő anomáliák feltárására és kiküszöbölésére, a bűnösök megbüntetésére, az áldozatok segítésére, inkább nem tesz semmit, viszont megpróbál politikai tőkét kovácsolni a kiszolgáltatott gyerekek szenvedéséből. Ha van embertelen és undorító dolog, ez biztosan az. Jár a külön bugyor a pokolban.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.