A svájciak csak ámulnak és bámulnak, hogy mi történik Magyarországon – erről bizony lemaradt Nyugat-Európa
– hihetetlen bár, de ez áll a Mandiner cikkének címében, amelyet egy svájci lap cikkére alapoztak. Mivel a svájci lap olvasása előfizetéshez kötött, amivel nem rendelkezem, ezért csak az első sorokat és a címet láttam, de az nem éppen arról árulkodott, hogy ámulnának és bámulnának, mint inkább arról, hogy rizikósnak tartják, hogy a magyar kormány ekkora energiát és ennyi közpénzt fektet abba, hogy majd Kína szépen elektromos autógyártó nagyhatalommá tesz bennünket. Az utóbbi hetekben már hallani lehetett olyan híreket is, hogy több gyárban is elküldik a magyarokat, hogy helyükre kínai munkásokat vegyenek fel. Ezzel csak az a baj, hogy egy államilag brutálisan támogatott cég, amely adókat is módjával fizet Magyarországon, lényegében külföldre viszi a bevételei egy jó részét, ráadásul még csak munkát sem feltétlenül ad a helyieknek, mivel inkább a saját munkásaira esküszik. Azon persze lehet vitatkozni, hogy azért teszi ezt, mert jobbnak gondolja őket, vagy pedig azért, mert így kívánja növelni a profitját azáltal, hogy olcsóbb, kínai munkaerőt szerződtet.
Svájcban vélhetően nem irigykednek az emberek, én legalábbis nagyon kétlem, hogy elektromos autó, vagy akkumulátor gyárakat szeretnének látni minden bokorban. Svájc mindig is egy olyan ország volt, ahol a helyiek döntöttek szinte minden kérdésről, ami egy valódi demokrácia ismérve. Ja, és nem kamu nemzeti konzultációk, manipulált véleménynyilvánító izék formájában. Ott a különböző kantonok is népszavazást kezdeményeznek szinte minden, a helyi lakosságot érintő kérdésről, amely nálunk teljességgel elképzelhetetlen lenne. Itt magasról tesznek a helyiek véleményére, vagy aggodalmaira, amely már számtalan esetben megmutatkozott. Kiirtottak erdőket, beszennyeztek patakokat, vagy letaroltak nádasokat annak ellenére, hogy sokan tiltakoztak ez ellen. Kevés olyan kezdeményezés volt, amely hatására a beruházók meggondolták volna magukat, mert megijedtek a „népharagtól”. Az esetek nagy többségében semmibe veszik a helyiek kívánalmait, aggodalmait és akár a kert végébe is felhúznak egy gyárat, mivel az nemzetstratégia szempontból elengedhetetlen. Ma már szinte minden beruházással így van ez, hiszen amennyiben annak nevezik, úgy nem nagyon kell követniük szinte semmilyen szabályt.
Az elektromos autók és az ahhoz szükséges akkumulátorok gyártása nyilvánvalóan egy jó dolog is lehet, viszont azt nem érdemes zárójelbe tenni, hogy ez a gyártási folyamat a legkevésbé sem környezetbarát. Ez nem azt jelenti, hogy akkor inkább ne is gyártsunk semmit, de kötelezni kellene ezeket a cégeket arra, hogy minden előírást betartsanak. Nyilván ezért sem akar mondjuk Svájcba menni a BYD, hiszen ott vélhetően sokkal többe kerülne az autók legyártása, és sokkal komolyabb szabályokat kellene betartaniuk. Nálunk viszont még ingyen pénzt is kapnak, aztán csodálkoznak azon, hogy sokan nem boldogok attól, hogy odatelepültek. Itt nem arról van szó, hogy bárki zsigerből a beruházások ellen lenne, hiszen valóban munkahelyteremtő hatásuk van, de biztosítani kellene, hogy a helyiek kapjanak itt munkát, hogy a gyárak betartanak minden környezetvédelmi előírást és azt is, hogy a gyár nem küldi haza a profit nagy részét, hanem azt az országban hagyja, elvégre a magyar adófizetők is segítették a céget abban, hogy itt működjön, termeljen.
Hogy Nyugat-Európa lemaradt-e a gigaberuházások terén, arra azért nem vennék mérget, mint ahogy arra sem, hogy egyébként sikeresnek mondható-e az, ami jelenleg történik a magyarországi beruházások terén. Számtalan szakértő figyelmeztette arra a kormányt, hogy a számok egyelőre egyáltalán nem támasztják alá, hogy olyan nagyon jó döntéseket hoztak volna, hiszen számtalan gyárban csökkentették a termelést a kereslet hiánya miatt. Ez persze még megváltozhat, de ettől még igaz, hogy egyelőre a kormány által kijelölt úton nem sok autó közlekedik és könnyen lehet, hogy nemhogy nem lesz nyereséges, de masszív veszteséget fog termelni mindannyiunknak. Ez persze nem csak ezekre a beruházásokra igaz, hanem a mindenféle más gigaprojektekre is, mint a Budapest Airport visszavásárlása, vagy a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása. Ezek a legtöbb szakértő szerint értelmetlen, soha meg nem térülő befektetések voltak, amelyekre figyelmeztették is a kormányt, de jól láthatóan megint csak nem hallgattak senkire, aki ért is valamit ehhez a témához. Miközben Svájcban köszönik szépen, nem nagyon kuporgatnak az emberek, addig idehaza egyre drágább a megélhetés, egy bizonyos csoport pedig olyan szinten megszedte magát, hogy a hátralévő életükben már egy napot sem kell majd dolgozniuk.
Svájc egy percig nem volt irigy Magyarországra, mivel nincs az a lista, amelyen Svájc előtt lennénk. De lassan már olyan sincs, ahol Szlovákia vagy Csehország előtt lennénk, és már lassan az a cél, hogy ne süllyedjünk Bulgária szintjére. Értem, hogy kellenek a jó hírek a népnek, csak szerintem ezt már a rogáni propaganda fogságában tartott pár százezer emberen kívül senki sem hiszi el. Miközben mi összeszerelőüzem-nagyhatalom lettünk az elmúlt 15 évben, addig más országok inkább arra koncentráltak, hogy ne maradjanak le a robotika vagy az informatika terén. Azon országok, amelyek nem a Balkán szintjén vannak, mint Magyarország, azok a tudásba és a jövőbe fektettek, miközben nálunk maradnak a gyári munkák. Ez is egy irány persze, csak kérdés, hogy erre mennyire lehet büszkének lenni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.