NEHAZUGGY

Hányszor fordult elő tizenöt év alatt, hogy az „emberarc” és a demokratikus vita legyőzte a hatalomtechnikát?

Szórakoztató is lehetne, ha nem tartana oly régóta ez az illiberális, korrupt országlás, hogy a teljhatalommal uralkodó párt időről időre eljátssza, hogy a soraiban kitört a demokrácia, hogy olyan ölre menő viták feszítik szét a Fideszt, amelyek előtt a miniszterek korrupt elnökének is meg kell hajolnia. Nem, nem arra gondolok, hogy arról megy a vita az állampártban, amely tizenhatodik éve a saját ellenzékével sem hajlandó vitázni, hogy akkor abba kéne hagyni a nagyipari lopást, hogy a választásig hátralévő időben mégiscsak lehetne valami olyasmit csinálni, ami nyomokban a kormányzásra emlékeztet, hanem arra, hogy Kocsis Nembuzeráns Máté frakcióvezető belengette, Gulyás Gerincműtött Gergely miniszter a szerdára előrehozott kormányülésen pedig megerősítette, hogy őszig leveszik a napirendről az ellehetetlenítési/nagytakarítási/poloskairtási törvényt, amit ők átláthatóságinak neveznek, és nagyon meg is sértődnek (lásd: Kocsis), ha nem ezen a vicces néven emlegeti a sajtó.

Mindenki, aki számít, megfejtette már, hogy ennek mi lehet az oka, én egyrészt nem vagyok annyira okos, hogy ellentmondást nem tűrően meg tudnám nevezni a miértjeit ennek a semennyire nem tipikus pillanatnyi meghátrálásnak, másrészt nincs bejárásom a Rogán-központba, az állampárti felsővezetés gumiszobájába, hogy pontosan tudhatnám, Navracsics, Gulyás és Rogán Bűnöző Antal hogyan tépi Orbán Viktor és Pintér Sándor ritka szép haját, meggyőzendő őket arról, hogy ezt nagyon nem kellene. Ez annak ellenére fontos, hogy semmi okom kétségbe vonni komoly kormányzati kapcsolatokkal rendelkező oknyomozó újságírók, vagy bennfentes információk birtokában lévő elemzők az enyémnél sokkal szakavatottabb véleményét. Ámde ettől még bizonyos szempontból mulatságos ez a sztori, amit öreg hiba lenne a Gumicsont feliratú dobozba tenni csak azért, mert amúgy minden irányból rohad az ország a NER-oligarchia irritáló közpénzből lett irdatlan magánvagyonának árnyékában. Ha nem foglalkoznánk azzal, hogy az Orbán-párt éppen elhalasztotta azt a pillanatot, amikor Magyarország hivatalosan is bebocsáttatást nyer a feketeöves diktatúrák sorába, akkor is rohadna az ország, viszont kiváló iskolapéldáját lehet azonosítani ebben a pillanatnyi hátraarcban annak, hogy amikor a hanyatlás elkezdődik, azt rohadt nehéz megállítani. Tökmindegy, hogy a Fidesz éppen hány százalékos hátrányban van a kihívójával szemben.

Tehát mi történt június 4-én Gyurcsány Ferenc születésnapján ahhoz képest, hogy március 15-én az országtulajdonos Donald Trump eljövetelére hivatkozva, konkrétan az USAID megszüntetésén felbátorodva belengette a szerinte kormánybuktatási célzattal külföldről finanszírozott áttelelt poloskák húsvéti eltakarítását, ami nem tűr halasztást, mert Orbán az ország szuverenitása ostrom alatt áll?

A galamblelkű Halász János neve alatt, önálló képviselői indítványként május 13-án 23 óra 38 perckor benyújtott, 25 oldalas botrányos minőségű/tartalmú jogi fércmű széles nyilvánosságban megrökönyödött fogadtatása után május 20-án Orbán, Rogán és 108 másik képviselő is a nevére vette az „átláthatósági” törvényt, amelyről az előzetes napirendi tervezet szerint június 10-én kellett volna szavaznia a bátorak parlamentjének, ám Kocsis Máté frakcióvezető, aki május 31-én még a Lakmusz újságíróinak listázásával harcolt azért, hogy összeomoljon a külföldről fizetett propagandasajtóról hamisan felépített függetlenség mítosza (és folytatást ígért), megsúgta az Indexnek, hogy őszig leveszik a napirendről az ellehetetlenítési törvényt.

Ez a jogászokra, de még sufnijogászokra is szégyent hozó törvényjavaslat az, amit május 23-án a szokásos közrádiós hergelő kukorékolásában Orbán az amerikai szabályozással összevetve (amivel teljesen összevethetetlen, hiszen az valami egészen másról szól) „kifejezetten enyhének” minősített és nemzeti érdeknek nevezte azt, hogy a politikai-közéleti civil szervezetek, vagy a politikai média ne fogadhasson el külföldi támogatást.

Ez az a szégyellnivalóan, bántóan alávaló törvényalkotási merénylet, amellyel kapcsolatban a kormánytól független média és civil szervezetek vegzálásáért felelős Szuverenitásvédelmi Hivatal a saját kutatására hivatkozva május 30-án büszkén hirdette, hogy a magyarok többsége támogatja annak céljait.

Ha el is tekintünk Lázár János Telex újságíróját fenyegető május 27-i böfögésétől, ehhez képest nyögte ki Kocsis, hogy a kirakatparlamentjük nem szavaz a nyári szünet előtt az előterjesztésről, a törvény tárgyalását őszre halasztják, 1) hogy LEGYEN IDŐ ADDIG A SZAKMAI SZERVEZETEK JAVASLATAINAK MÉRLEGELÉSÉRE, 2) mert bár az állampárti frakció egységes abban, hogy a szuverenitásvédelem érdekében be kell vetni jogi eszközöket, abban azonban MÉG VITA VAN köztük, hogy milyen eszközökre van szükség. Ezt erősítette meg néhány órával később, szintén Gyurcsány születésnapján Gulyás miniszter a kormányinfón: nem zárhatóak le megnyugtatóan a viták az átláthatósági törvényről, ezért halasztotta el a szavazást a Fidesz-frakció, amely Fidesz-frakció döntését Orbán Viktor tudomásul vett. És mivel nem tört ki belőle a röhögés, meg senki másból se, később azt is elmondta, „a politika szépsége, hogy vannak új változások és helyzetek”, új helyzet például „jogszabályt nem elfogadni ahhoz képest, hogy el is fogadhattuk volna”.

Hát nem milyen igaza van? Gulyásból is lehetett volna akár egy köztiszteletben álló, sikeres és tisztességes ügyvéd, amihez képest lett belőle egy korrupt állampárt janicsárja, akiről sajnos nekem ugyanúgy nem az emberarc jut eszembe, ahogy Navracsics Tiborról se, akkor se, ha komoly értesülések szerint többek közt ők azok, akik mostanság felfedezték a fiatal és demokrata, vitázó énjüket, és túlzásnak tartják a poloskairtási törvényjavaslatot. Ami versengő demokráciákban amúgy alap lenne, mi sem lenne természetesebb, mint hogy egy kormányzaton belül viták folyjanak, a Fehéroroszország útját járó orbáni Magyarországgal összefüggésben viszont az utolsó dolog, ami az állampártról az ember eszébe jut: a demokratikus, jobbító szándékú viták és az emberarc. Hogy bármi demokratikus viták útján dől el a Fideszben, hogy vannak erkölcsi megfontolások és a közjó, az egyéni kollektív szabadságjogok mindenek fölött álló szempontját mérlegelő álláspontok. Francot. A pillanat uralása van, a hatalom megtartásának kényszere van, aminek a kedvéért akár még azt is eljátsszák/kiszivárogtatják, hogy utálják egymást, mint a szart, és Navracsics Tibor mindig is azt gondolta, hogy Lázár János vadászkastélya ugyanolyan irritáló, mint Lölő 22 milliárdos magángépe vagy Tiborcz Ferrarija, csak valahogy eddig nem merte hangosan kimondani.

Szóval hányszor volt olyan az elmúlt tizenöt évben, hogy az Orbán-kormány meghajolt volna szakmai szervezetek javaslatai előtt, és azért állt el egyik, vagy másik illiberális törvény lóhalálában átpréselésétől a gombnyomogató-gépezeten, mert aludni sem tudtak a hozzáértők fenntartásaitól és a mardosó lelkiismeretfurdalástól? És azon kívül, hogy Svédország NATO-csatlakozásának gyomorforgató, semmilyen racionális indokkal meg nem magyarázható akadályozása idején szintén a Fidesz-frakciót szétfeszítő, ölre menő viták rablómeséjével álltak elő, amit teátrálisan szintén kénytelen volt elfogadni az uralkodó, hányszor volt példa arra (az internetadót hagyjuk), amikor az emberarc és a vita legyőzte volna a hatalomtechnikát? Szerintem a pozitív nulla nagyjából leírja a helyzetet. Ha az Index felzabálásától az SZFE kinyírásáig terjedő látókörünket kiterjesztjük és megerőltetjük magunkat, akkor sem találunk olyan pillanatot, amikor Gulyásban vagy Navracsicsban vagy éppen Kósa Lajosban felmerült volna, hogy nem lesz ez így jó. Akkor most mi történt május 13-ától, de főleg március 15-től június 4-ig? Semmi, vagyis minden. Amit figyelmen kívül sikerült hagyni az Ukrajna elleni uszítás hevében. Hogy már semmi nem úgy van, mint akkor volt, amikor csak az volt a kérdés, hogy mekkora kétharmaddal húzzák be a következő választást.

Ezért valójában nem az a legfontosabb, hogy pontosan mi változott az elmúlt hetekben, amikor rázták az öklüket és habzott a szájuk az áttelelt poloskák irányába, hanem az, hogy tulajdonképpen hülyét csináltak magukból májustól júniusig. Mert ez a legviccesebb ebben – azon kívül, hogy a Huth nevű feketeöves propagandistacseléd ünnepli a leghangosabban a gazdái átmeneti meghátrálását, a józan ész győzelmét (!) -, hogy június 4-ére kiderült, hogy várhat a nemzeti szuverenitás megvédése őszig, lehet addig is külföldi megbízást teljesíteni, mert ebben a pillanatban az állampártnak szarabb lenne befejezni a tavaszi poloskairtást. Nem úgy állnak a számok, hogy ebből most jól ki lehetne jönni. Vagy azért, mert ugyan Lánczi nertárs csúnyán vénült kamukutatásában az jött ki, hogy a magyarok többsége az ő oldalukon áll, de akkor ezek szerint mégse: lehet, hogy a többség még mindig ragaszkodik az olyan szaros jogaihoz, mint hogy mit olvas, kit támogat az adózott jövedelméből. A kormányzóképesség már régóta illuzórikus valósága elkezdett végérvényesen elolvadni a tévedhetetlen szektavezér körül, és persze tudjuk, hogy bármikor újra rázendíthetnek, és még sokkal vadabb ötletekkel is előállhatnak (sőt, jó ezzel tisztában lenni gumicsontozás helyett), de pillanatnyilag akkor is az a legfontosabb, hogy hülyét csináltak magukból. Ha ez nem így lenne, akkor a ma reggeli rádiós szózatban a miniszterelnök megkérdeztette volna magától, hogy ugye milyen jó ötlet volt beleállni ebbe, majd kifarolni belőle. Amikor a hanyatlás elkezdődik, azt rohadt nehéz megállítani. Nem május 13-a előtt álltak le vitázni, mielőtt Halász János indulatba jött volna, hanem most nem bírnak el egymással, amikor kiderült, hogy ezt a mocskot se az EU, se az érintettek, se a magyarok többsége, de talán még a Fidesz szavazóinak a torkán se lehet csak úgy lenyomni. Ja, pedig el is fogadhatták volna. Akkor az állampárt saját érdeke még a nemzeti szuverenitásnál is fontosabb? Nahát.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább