NEHAZUGGY

Mit kellene mondani, ha már nem sikerült csendben maradni?

Ha nem lenne terítéken ez az egészen szürreális, a rendszerváltás óta precedens nélküli súlyosságú ukrán-magyar kémbotrány, amelynek árnyékában – no meg Magyarország tizenöt éve regnáló szuverénpatriótanemzetikorrupciós kormányának érdemi kormányzás, országfejlesztés helyett Ukrajna mocskolására mindent felpakoló politikájának árnyékában – lassan, de biztosan párolognak el a picsába az ukrajnai magyarok érdekei, reményei; ha nem lenne komoly szakemberek szerint is durván zavarba- és kétségbeejtő a Moszkva- és készpénzpárti Szijjártó külügyminiszter reakciója ezzel a csúfos, komoly nemzetbiztonsági kérdéseket felvető balhéval összefüggésben (ha igazak a kémvádak, akkor azért, ha nem igazak a vádak, akkor meg azért drámai a helyzet), akkor is rengeteg kérdést felvetne ennek az embernek a toxikus, olykor ép ésszel teljesen felfoghatatlan ténykedése.

Amit akkor is így gondolok, ha tudom, hogy ő csak egy Orbán-cseléd, egy végrehajtó, egy bokacsattogtató janicsár. És nem jövök azzal (de!), hogy ha Magyarország jogállam és demokrácia lenne, akkor Szijjártó Péternek (neki is) hányszor kellett volna már belebuknia azokba a sötét ügyletekbe, amelyeket sehol máshol a civilizált világban politikai értelemben nem élne túl egy miniszter. Az olyan szinte ártatlan csínytevésektől kezdve, hogy egy NER-oligarcha jachtján nyaralt, miközben azt hazudta, hogy a miniszteri irodájában ég a keze alatt a munka, azon keresztül, hogy mai napig nem válaszolta meg, hogy valóban ledarálták több száz millió forint értékű korrupt járványügyi közbeszerzés dokumentációját a minisztériumában, azzal bezárólag, hogy bár tagadta minden hullámhosszon, végül is csak kiderült, hogy a szuverén Magyarország külügyminisztériumának informatikai rendszere orosz kémek átjáróházaként működött. És ki tudja, hogy most nem működik esetleg pont ugyanúgy?

Ez legalább olyan kínzó kérdés, mint az, hogy vajon a Kárpátalja légvédelmének állapotára vonatkozó információk megismerése lebukott magyar kémek révén Budapestnek, Dunakeszinek, Felcsútnak, esetleg Hatvanpusztának hasznos, tekintve hogy három éve nem akarunk belesodródni a háborúba vezető út nulladik fázisából bele a háború közepébe, vagy esetleg Moszkvának? És hogy ha esetleg úgy van, ahogyan azt sokan, akik értenek hozzá, sejtik, vagyis hogy nem Magyarország érdekében kémkednek a magyar katonai hírszerzés által beszervezett ügynökök Kárpátalján, hanem valójában Oroszország érdekében, akkor ebben hol van a magyar nemzeti érdek? Abban mi a nemzeti érdek, hogy az ellenséges támadás alatt álló, magyarok lakta szomszédos Ukrajnát – amelyet az a szövetségi rendszer (EU), amelynek történetesen Magyarország is tagja, támogatja abban, hogy meg tudja védeni magát az agresszortól – Magyarország kormánya minden lehetséges módon fúr, és következetesen, módszeresen akadályozza a közös szövetségi erőfeszítéseket, amelyek abban segíthetnek, hogy ez a nyomorult ország ne vérezzen el, és Putyin ne bútorozzon be a szomszédba? És mire válasz – mert a kémbotrányra biztosan nem – az az álszent vernyogás, és mártírkodás, hogy miközben kitapétázod az országot azzal, hogy Ukrajna semennyire nem aktuális EU-csatlakozásába Magyarország beledöglik, azon sír a szád, hogy új lendületet vett a Magyarországgal szembeni lejárató kampány Ukrajnában, amely azóta zajlik, hogy kitört a háború, és Orbán meg Szijjártó világossá tette, hogy nem küld fegyvereket és pénzt, illetve nem számolja fel az energetikai együttműködést Oroszországgal?

Miközben kívülről nagyon úgy tűnik, hogy Szijjártón és a kormányán kívül mindenki más tudja, hogy a magyar-ukrán ellentét szítása már évtizedek óta mindig elsősorban Oroszország érdeke (semmiképpen nem a magyar népé, nem az ukrán népé, és végképp nem a kárpátaljai magyaroké), és Szijjártó és a kormánya mindent meg is tesz annak érdekében, hogy történelmi mélypont alá süllyedjen a magyar-ukrán viszony (Magyar Péter kémkedik Ukrajnában, ki más), Szijjártó főnöke ráadásul belehugyozott egy másik szomszédos ország, Románia belügyeibe, a harci pitbullja pedig természetesen azonnal a segítségére sietett. Az Orbán-kormány el nem szigeteltségének bizonyítéka gyanánt a ruandai kollégájával tartott hétfői sajtótájékoztatón (három hónapja még a ruandaiakat szólította fel, hogy vonják ki a csapataikat Kongóból) kérdezte tőle az ATV, hogy mi a helyzet a magyargyűlölő, katonai sírokon táncoló, szélsőséges, antiszemita, rasszista, vasgárdista George Simion dicséretével, Szijjártó pedig a Magyar Pétert hazaárulózó, szintén a főnökét védő Kövér Lászlót túlkiabálva, osztott ki mindenkit, aki érintettként vagy éppen kívülállóként megrökönyödött ezen a templomi szózaton. Ímhol:

Olvasom, hogy miket írnak Orbán Viktor kijelentésével kapcsolatban. Orbán Viktor azt mondja, hogy egy szomszédos országban elnökválasztás van, majd ennek az elnökválasztásnak lesz egy eredménye, és ami eredmény lesz, az abból fakadó új elnökkel, mi igyekszünk jól együttműködni. A kérdésem, hogy mit kellene mondania? Hogy nem fogunk együttműködni Románia következő elnökével? Tényleg? Tehát valaki azt gondolja, hogy ezt kellene mondania, vagy ez kellene, hogy legyen a kormány külpolitikája? Kérem szépen, egy olyan országgal, ahol óriási magyar közösség él, mindig a lehető legjobb együttműködésre törekszünk, mert az elmúlt évek mindenki számára bebizonyíthatták, hogy ha Magyarország és a szomszédos országok között jó a kapcsolat, akkor az jobb a helyi magyaroknak is. Így természetesen, hogyha zajlik egy szomszédos országban egy elnökválasztás, mi azt tiszteletben tartjuk. Én két dolgot tudok mondani ezzel kapcsolatban mindösszesen, amivel szerintem nem követek el beavatkozást. Egyrészt hogy a magyarok jogaiból jottányit sem engedünk, ugyanúgy, ahogy Kárpátalján kiállunk a magyarokért, úgy kiállunk az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarokért is, tehát a magyarok jogaiból jottányit sem engedünk, akárki is a tárgyalópartner. A másik, hogy mi minden ezzel kapcsolatos lépést azt RMDSZ-szel egyeztetjük, mert az RMDSZ képviseli az erdélyi, a székelyföldi magyarságot. Ezért amikor a magyar kormány bármit tesz az ott élő magyarok vonatkozásában, azt a lépést mindig az RMDSZ-szel egyeztetjük. Ez így volt a múltban is, így lesz a jövőben is. 

Egy kapcsolódó témában írtam a minap, hogy meggyőződésem szerint ez a semennyire nem véletlen elszólása, hanem nagyon is tudatos kijelentése a mindenható Orbánnak, vagyis hogy partnerséget ajánlott a romániai magyarok ellenségének, a rezsim már megindult hanyatlásának nem várt löketet adhat, pedig akkor még nem tudtam, hogy Szijjártó viszont már tudja, hogy Románia elnöke ez az agresszív, sötét szélhámos lesz. Érdekelne hogy honnan tudja, ki lesz Románia következő elnöke, mert bár csak idő kérdése volt, hogy Orbán Romániában is megtalálja az ő Brüsszel elleni megszállott, önsorsrontó háborújához szükséges újabb szélsőséges eszmetársat, ezúttal szerintem sikerült túltolni a biciklit. Amúgy ha az a feldúlt kérdése Lavrov barátjának, hogy mégis mit kellene mondania a gazdájának ebben a helyzetben, akkor az a válasz, hogy semmit, Ez az a helyzet, amikor ha nincs jobb szöveg, akkor csöndben kell maradni. A fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén rohadtul semmit nem kell mondani a román elnökválasztásról. Máshol se, más választásról se kell.

Én pontosan tudom, hogy az egyetlen hit, ami nemzetiségtől függetlenül a szélsőségeseket összeköti Bukaresttől Berlinig és Budapesttől Pozsonyig, az a moszkvai utasításokba csomagolt civilizáció és demokrácia iránti őszinte gyűlölet, de egy választási kampány kellős közepén, egy, a magyar kisebbséget jogi és fizikai agresszióval fenyegető emberalatti lénnyel akkor sem kell egyetérteni, és szövetséget ajánlani neki, ha Orbán Viktor már látja magát Brüsszelben, ahol nem kávézni megy ki, hanem egy újabb vétózó cinkostárssal szurkálja a botjait a küllők közé. Legalább annyi legyen benne, hogy nem mondja ki hangosan. Amúgy ha bármi igaz lenne a magyarok jogai miatti aggodalomból, akkor nem lenne kitapétázva Magyarország (uniós tagország) a háborúban álló, magyarok lakta Ukrajna elnökének szúrós tekintetű plakátjaival, nem ömlene mindenhonnan az agyrohasztó egybites propaganda arról, hogy Ukrajna miatt mindmeghalunk. Ha bármi igaz lenne a magyar külpolitika helyességéből, akkor az Orbán-kormány az ukrán elnökkel működne együtt, nem az ukránokat gyilkoló moszkvai agresszorral. Kérdezném Szijjártótól, hogy miben más Zelenszkij, mint a magyargyűlölő, katonai sírokat vandalizáló véresszájú Simion, akivel jóban kell lenni? Mármint azon kívül, hogy ő nem az oroszok oldalán áll?

Ja, és hogy mit kellene mondani, ha már nem sikerült csendben maradni? Valami olyasmiket, amivel 15 éve egyre durvábban mocskolják az uniós vezetőket, immár csomagban a nyomorult ukránokkal. Hogy mit kellene mondani, ha már nem sikerült kussolni? Mondjuk lehetne ugyanúgy viszonyulni George Simionhoz, mint Volodimir Zelenszkijhez, hogy úgy tűnjön, van ennek a magyar külpolitikát helyettesítő gyalázatos ámokfutásnak akár egyetlen vállalható, következetes aspektusa. De nincs neki, ugyanazért, amiért olyan gazdasági és szellemi állapotban van ma Magyarország, amilyenben. Mert se a kárpátaljai magyarok, se az erdélyi magyarok, se az anyaországi magyarok nem számítanak, csak Orbán és a rezsim hatalmon maradása számít. Ezért tartunk itt. Mert mindenki csak azért kell, csak azért van, hogy szolgálja ezt a remélhetőleg kifutó szériás történelmi lealjasodást, amit Orbán-rendszernek hívunk.

Ja, és hogy mit kellene mondani, ha már nem sikerült kussolni? Azt, amiről tegnap is írtunk: hogy bocsánatot kérünk, súlyos hibát követtünk el. Mert valójában pontosan tudjuk, hogy ez a rendes szuverenista politikai keresztény lófaszt fog megszelídülni a hatalomban, lófaszt fogja szeretni a magyarokat. Nem fogja. Aki nem hiszi, tájékozódjon arról, hogy kivel akar együttműködni Orbán és az ő patrióta kormánya.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább