Azt hiszem, megint kitörhetünk örömünkben, hiszen egyre olcsóbb az étel. Mármint tavaly nagyobbat drágult októberben, mint most. A pia és a cigi sokat ment fel, de oda se neki, mert a ruha egyenesen olcsóbb lett. A háztartási energiát nem igazán értem, mert eddig úgy tudtam, azt a csatát már megnyerte a kormány, nem emelkedhet a rezsi. Azért előkotortam a múlt havi táblázatot is, hogy lássuk, mennyire jó nekünk akkor is, amikor ezt nem érzékeljük megfelelő módon.
Tovább görgetve megtalálhatja az olvasó – a kedves is és a kedvetlen is – az üzemanyagok árának dicsőséges emelkedését, legvégül pedig az infláció alakulását.
Nem akarok szőrözni, de talán nem csak nekem tűnt fel, hogy kizárólag az inflációt mutatja nagy időkeretben (hogy lássuk, milyen szörnyű helyzetből mentett ki minket a jó kormány), a fogyasztói árak esetében nincs ilyen nagy rátekintés. Kár. Érdekes lett volna látni, mennyivel élünk jobban most, mint az elmúlt 11 év előtti elmúlt 8 évben. Ha nem, hát nem.




Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.