Február 23,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Az már senkit nem érdekel

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,928,797 forint, még hiányzik 1,071,203 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Első ránézésre azt gondolhatná a felületes olvasó, hogy már megint győzött a kormány, mimagyarok megint kivételesek vagyunk. Második olvasatra kicsit azért élesedik a kép. Ha harmadszor is elolvassuk, és még el is gondolkodunk, akkor már biztosan lehervad a mosoly az arcunkról. Már persze, ha volt rajta.

Ha én jól értem a dolgot, Varga Mihály úgy közölte az ország lakóival, hogy a vártnál lényegesen alacsonyabb gazdasági növekedés várható, hogy nem is közölte, csak mintegy mellékesen elmondta egy konferencián. A biztosítóknak. Azt is megtudhatta, aki eddig még nem vette volna észre, hogy brutálisan drágulnak az energiaárak, száguld az infláció, de legalább a járványhelyzet is folyamatosan romlik. Mégpedig úgy romlik, ahogy arra a kormány nem számított, pedig hozzáértők (nem Müller Cecília és nem Merkely Béla) már jó ideje jajonganak, hogy nagyon nagy baj lesz.

Kimaradt még pár apróság Varga Mihály beszédéből, például az, hogy az adóvisszatérítési választási pénzosztással azok a családok járnak igazán jól, ahol a jövedelem bőven egymillió forint fölött van, a minimálbéresek ebből egy fillért nem látnak, mert a családi adókedvezmény miatt nincs befizetett adójuk. Ez persze így demagóg és csúnya kijelentés, de ettől mit sem változik az a tény, hogy az a választói réteg, amelyiket semmiféle módon nem érint az adóvisszatérítés, annyit látnak a hírekben (nagyjából 15 percenként), hogy micsoda bőkezű ember Orbán Viktor. Hogy ez a bőkezűség a mi adónkból valósul meg, és éppen azokhoz nem jut el, akiknek szükségük lenne rá, mert például a járvány következtében nehéz helyzetbe kerültek, az már senkit nem érdekel.

 Az energiaárak megugrása, az infláció megemelkedése és a vírushelyzet romlása miatt a Pénzügyminisztérium (PM) korábbi várakozásait csökkentve, 6,8 százalékos gazdasági növekedésre számít idén – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) nemzetközi biztosítási konferenciáján csütörtökön Budapesten.

   A miniszter felidézte, hogy két hónappal ezelőtt 7-7,5 százalékos növekedést vártak. A visszafogottabb növekedési várakozások okai közül kiemelte, hogy az energiaárak emelkedése jelentősen fogja fékezni az európai gazdaságok teljesítményét, az infláció pedig ezzel párhuzamosan magasabb lehet. A koronavírus okozta hatás, bár kisebb lesz, mint a második és a harmadik hullámnál, de szintén fékezni fogja a gazdaságot – jelezte.
    Varga Mihály kiemelte ugyanakkor, hogy a magyar gazdaság teljesítménye elérte a járvány előtti szintet, az Európai Unióban csak 10 ilyen ország van. Mint mondta, a növekedést a szolgáltató szektor és az ipar húzta.
    A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy idén a második negyedévben közel 18 százalékos volt a gazdasági növekedés mértéke Magyarországon, ami jelzi azt is, hogy részben sikerült a magyar gazdaság szerkezetét módosítani. Hangsúlyozta, hogy a növekedési pálya folytatása áll a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában.
    Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatait ismertetve elmondta: tovább csökkent, és idén szeptemberben 3,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Ma már 4,7 millió ember dolgozik az országban, ami egymillióval több a 2010-es szintnél – mutatott rá.
    Varga Mihály kitért arra, hogy a jövedelmek és a megtakarítások is nőttek, és ez a folyamat folytatódik. A személyi jövedelemadó (szja) visszatérítése 600 milliárd forintot jelent majd a családoknak, jövőre a 25 év alattiaknak nem kell szja-t fizetni, ami 120-130 milliárd forintot hagy az érintetteknél. Emellett bérintézkedések lesznek a szociális, a kulturális, az oktatási és az egészségügyi ágazatban, valamint visszaépítik a 13. havi nyugdíjat – hívta fel a figyelmet.
    Így van tere annak, hogy a biztosítási szektor megtalálja a maga lehetőségeit – fogalmazott.
    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatait felidézve a miniszter jelezte: nőttek a biztosítási díjbevételek, emelkedett a szerződések állománya, a szektor 2020-ban is jól teljesített, 2021-ben pedig kezd visszatérni a korábbi növekedési lendület. A biztosítási szektor működése stabil, biztonságos Magyarországon – összegezte Varga Mihály.
    Pandurics Anett, a Mabisz elnöke előadásában egyebek mellett elmondta: az elmúlt években látott tendencia megfordult, korábban a nem-élet ágazat fejlődött gyorsabban, míg most az életbiztosítási ágazat nő erőteljesebben. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.