VENDÉG

Hadházy Ákos tűzijátéka

Egy tapasztalt politikus tudja, ha tudomást szerez valamiről, még egyáltalán nem biztos, hogy jót tesz, ha adott pillanatban, adott közönség előtt, a nevét adva hozzá azt nyilvánosságra hozza. Sőt. Előfordulhat, hogy valaki egy valós hibát tár fel, jogos kérdéseket tesz fel, erkölcsileg támadhatatlan elvekre hivatkozik, és közben nagyobb kárt okoz annak az ügynek, amelyet maga is szolgálni szeretne, mint azok, akiknek a hibáját leleplezte.

Hadházy Ákos mostani tűzijátéka – úgy tűnik – tankönyvi példaként valósítja ezt meg. A nyilvánosságra került eddigi információk alapján az augusztus 20-i állami rendezvénysorozat közbeszerzése körül valóban vannak tisztázandó kérdések. A G7 által feltárt levelezés szerint a később győztes Hardrock Kft. vezetője már hetekkel a hivatalos ajánlattételi felhívás előtt kapcsolatban állt a korábbi szervező Lounge-csoporttal, információkat kért és kapott a rendezvény költségvetéséről, alvállalkozóiról és lebonyolításáról. Hadházy pedig olyan leveleket hozott nyilvánosságra, amelyek közül többnek Radnai Márk is címzettje vagy másolati címzettje volt. Az ügy tehát nem Hadházy Ákos felfedezése. A közbeszerzés körüli furcsaságokat elsőként a G7 tárta a nyilvánosság elé, vagyis eredetileg klasszikus sajtóügyről volt szó: egy gazdasági lap dokumentumok alapján kérdéseket tett fel arról, hogyan készítették elő az augusztus 20-i rendezvénysorozat lebonyolítását, és milyen kapcsolat volt már a hivatalos eljárás előtt a későbbi nyertes és a korábbi szervező között. Ez fontos különbség. A sajtónak pontosan ez a dolga. Ha egy újságíró közpénzek felhasználásánál versenytorzítás vagy szabálytalanság lehetőségére utaló dokumentumokat talál, nem azt kell mérlegelnie, hogy a közlés kinek használ politikailag, hanem azt, hogy az információ igaz-e, ellenőrizhető-e és közérdekű-e. Hadházy belépésével azonban megváltozott az ügy természete. Ő már nem egyszerűen továbbadta a G7 által feltárt tényeket, hanem – meg nem nevezett forrásból származó – további levelezést tett közzé, nevesítette Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét, a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztost, országgyűlési képviselőt. Rögtön politikai következtetést is kapcsolt hozzá: ha korábban „fideszes cég”, most pedig „tiszás cég” kapja a megbízást, akkor miféle rendszerváltás történt? Ettől a pillanattól kezdve a történet már nem pusztán egy közbeszerzés tisztaságáról szólt, hanem a Tisza-kormány erkölcsi hitelességéről. S ehhez Hadházy neve olyan tőkét adott, amelyet sem Bóka, sem Rétvári, sem Toroczkai, sem az ellenzéki propagandagépezet nem tudott volna hozzátenni.

Az ügyet nyilvánvalóan ki kell vizsgálni. Ám pontosan itt kellett volna pontot tenni a mondat végére, amíg nem tudunk többet. Radnai azt állítja, hogy az állami rendezvény szervezésében és a közbeszerzésben nem vett részt, hatásköre sem volt rá; korábbi rendezvényszervezői tapasztalata alapján a kreatív koncepció kialakításában segített. Azt is állítja, hogy a másolatban neki is elküldött leveleket nem olvasta és nem válaszolta meg. Ez lehet igaz, lehet hamis. Aki dolgozott már vezetőként, pontosan tudja, hogy ha a napi e-mail forgalmát mind el is olvasná, semmi másra nem maradna ideje. Hihető tehát a nyilatkozat, de ez nem elég: éppen ezért kell vizsgálat.

A Belügyminisztérium augusztus 26-án közölte is, hogy „az augusztus 20-i események előkészületeinek és közbeszerzési folyamatának körülményeivel kapcsolatban” teljes körű vizsgálatot rendelt el. Ha pedig kiderül, hogy a közbeszerzés során versenykorlátozó megállapodás vagy más büntetőjogilag releváns cselekmény történt, akkor az már nem kommunikációs probléma és nem pártpolitikai nézeteltérés. Annak jogi következménye kell legyen, függetlenül attól, hogy az érintett(ek) melyik párt tagjai vagy apolitikusok-e.

Sajnos Hadházy ennél sokkal tovább ment. Feltette a kérdést: „Miért nevezzük rendszerváltásnak azt, hogy eddig fideszes cég rendezte az ünnepséget, most meg tiszás?” Ez már nem tényfeltárás. Ez politikai ítélet. Ráadásul olyan ítélet, amelynek súlya abból származik, hogy Hadházy mondja. S ez az egész történet legfontosabb része. Ha ugyanezeket a leveleket Bóka János, Rétvári Bence, Toroczkai László vagy valamelyik megafonos propagandista lobogtatja a Facebookon, a választópolgárok jelentős része legyint. Tudják, honnan jön, tudják, mi a politikai célja, és annak megfelelően kezelik. Súlytalan. De Hadházy Ákos egészen más. Másfél évtized korrupcióellenes munkájával olyan személyes politikai márkát épített fel, amelynek legfontosabb eleme éppen a hitelesség. Sok olyan választó is tiszteli, aki ma a Tiszát támogatja. Amikor tehát Hadházy mondja ki, hogy „fideszes cég helyett tiszás cég”, az nem egyszerűen egy újabb ellenzéki támadás. Hadházy nevével hitelesítő pecsét kerül arra a narratívára, amelyet a jelenlegi ellenzék ennél értékesebb ajándékként aligha kaphatott volna: látjátok, ezek is ugyanolyanok, mint mi voltunk! Hadházy ebben az értelemben sajnos a jelenlegi ellenzék hasznos idiótájaként viselkedik. Nem azért, mert ostoba volna, és végképp nem azért, mert a Fidesz embere lenne. Politikai értelmében az a „hasznos idióta”, aki saját meggyőződéséből, jóhiszeműen tesz olyasmit, amelynek politikai hasznát végül egészen mások fölözik le. Nehéz elhinni, hogy egy ennyire tapasztalt politikus ne lássa: valaki ezt az anyagot eljuttatta hozzá. Valaki pontosan tudta, milyen értéke van annak, ha nem egy fideszes politikus, nem Toroczkai és nem egy propagandista, hanem Hadházy Ákos márkaneve alatt robban az ügy. Nem tudjuk, ki és milyen szándékkal adta át neki a teljes levelezést, de ha nem tettetjük magunkat vaknak, akkor látnunk kell, hogy tudatosan csőbe húzták. A választás tökéletes volt. Hadházy persze képtelen volt csendben maradni. Hiszen ő az igazság bajnoka, a korrupció elleni harc kérlelhetetlen Robespierre-je: a Megvesztegethetetlen – L’Incorruptible.

A politika története persze ismeri ezt a dilemmát. Amikor Kr. e. 49-ben kitört a polgárháború az egyeduralomra törő Caesar és a szenátusi köztársaság oldalán álló Pompeius között, Cicero Pompeius oldalára állt. Látta és kíméletlenül bírálta annak hibáit, felkészületlenségét és rossz döntéseit. Sok mindenben igaza volt. Az ifjabb Cato szemére is vetette: többet használhatott volna a köztársaságnak, ha megőrzi függetlenségét és tekintélyével mérsékli az eseményeket. Caesar győzött, Pompeiust meggyilkolták Egyiptomban, majd rövidesen megkezdődött az egyeduralom ötszáz éves időszaka Rómában.

Mainak nevezhető történet, hogy 2000-ben Ralph Nader indult az amerikai elnökválasztáson. A Zöld Párt jelöltjeként számos kérdésben teljes joggal bírálta Al Gore-t és a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozó demokratákat: káros vállalati befolyásról, a két nagy párt kompromisszumairól beszélt. Nadernek sok mindenben igaza volt. Floridában 97 ezer szavazatot kapott. George W. Bush pedig 537 szavazattal előzte meg Al Gore-t. Nader megőrizte elvi tisztaságát. Amerika pedig George W. Busht kapta elnöknek, aki hivatalba lépése után többek között elutasította a kiotói klímaegyezményt, és környezetpolitikája fényévnyi távolságra került mindattól, amiért Nader harcolt.

A történetek politikai tanulsága egyszerű: lehet valakinek igaza, ostorozhatja a hozzá közelebb álló politikai erő hibáit, miközben az igazság érvényesítésének módjával vagy időzítésével annak az ellenfélnek segít, amely mindattól sokkal távolabb áll, amit ő maga képvisel. Ezért tartom különösen veszélyesnek az általam is nagyra becsült Hadházy mostani fellépését és igencsak elhamarkodott, kérdésekbe bújtatott ítéleteit. Nem azzal van baj, hogy kérdez. Nem azzal, hogy dokumentumokat hoz nyilvánosságra. Még csak azzal sem, hogy feljelentést helyez kilátásba. Tegye. Ha bűncselekmény gyanúját látja, ez a helyes út.

A baj ott kezdődik, amikor egy még ki nem vizsgált közbeszerzési ügyből megszületik a politikai verdikt: „eddig fideszes cég, most tiszás cég”, tehát miféle rendszerváltás történt itt? Mert ez már nem Radnai Márkról szól. Nem is négymilliárd forintról. Ez annak a politikai állításnak a hitelesítése, amelyre a bukott kormánypártnak a legnagyobb szüksége van: hogy tulajdonképpen semmi nem változott. Hadházy feladata nem az, hogy hallgasson. Ellenkezőleg: beszéljen, kérdezzen, tárjon fel, követeljen vizsgálatot és felelősségre vonást. De egy tapasztalt politikusnak azt is tudnia kell, hogy nemcsak azért felelős, hogy igaz-e, amit mond, hanem azért is, hogy mikor áll elő vélt igazságaival, s hogy milyen következtetéseket épít rá. A történelem nem pontozza külön az erkölcsi részgyőzelmeket.

A végén csak az eredményt írják be.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább