Április 10,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A sebességmérő kamerával is leáll pofázni, csak hogy az irháját mentse

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 510,830 forint, még hiányzik 2,489,170 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Most, hogy így a vége előtt néhány nappal kiderült, hogy tulajdonképpen ki is akar katonákat küldeni a frontra meghalni, szerintem már kár is ezeken a dolgokon rugózni. Nem is fogunk, csak még egy kicsit. Mert azért mégis tűrhetetlen, hogy ezúttal is mindent letagadtak, Júdás egyenesen tökkelütöttnek nevezte Pálinkás századost, még véletlenül sem az édes jó fiacskáját, aki Pálinkás százados, a Honvédség (volt) arca szerint az értelmi szerzője volt a csádi misszió nevű borzalomnak, amelynek jegyében mi, hülyének nézett magyarok bőkezűen finanszírozhattunk volna egy afrikai vérontást. Amely előterjesztést a bátorok nagy lendülettel szavazták meg annak idején. Nem arról van szó, hogy eszük ágában nem volt az egész, hanem arról, hogy még nem jött össze nekik: 

„A tervezett magyar katonai szerepvállalás ez idáig nem valósult meg, mivel a magyar katonai erők telepítéséhez szükséges jogi dokumentumok ratifikációjára még nem került sor. A jövőben ezen jogi hiányosságok elhárulása esetén a magyar katonai telepítés végrehajtható, tekintettel hazánk Csád, valamint a Száhel-övezet iránti elkötelezettségére. Ennek figyelembevételével jelen kormány-előterjesztés további egy évvel, 2026. december 31-ig biztosítja a Magyar Honvédség kijelölt állománya számára a Csádban történő állomásoztatásának jogalapját.” 

Szóval még az ideig év végéig fennáll az, ami szerintük nem is létezik. Értem. És mi lett volna, ha valóban létezne? Merthogy a Honvédelmi Minisztérium még tavaly novemberben is annak előkészítésén dolgozott, hogy idén katonákat küldhessen Csádba – derült ki a Telex birtokába került dokumentumokból, amelyek egy részét szerdán már ismertette a 444. A tervek szerint első körben harminc, második körben kétszáz magyar katona ment volna Afrikába, a missziónak pedig csak a logisztikája 21 milliárd forintba került volna. Arról nem szólva, hogy Gazsi állítólagos számításai szerint az állomány fele koporsóban jött volna haza, a többi meg a saját lábán. Feltéve, hogy ha valami akna le nem viszi, ugye.

Ahogy a honvédség újdörögdi gyakorlóterén egy önkéntes honvédelmi kiképzésen részt vevő, 29 éves,  kormánytisztviselő nő kezében felrobbant egy éles kézigránát tavaly márciusban, és mai napig semmi nem derült ki arról, hogy kinek a felelőssége volt. Vagy ahogy Matolcsy Gyuri és klánja által kifosztott MNB gigabotrányában sincsenek nemhogy felelősök, de gyanúsítottak se (a gazda a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet), és ahogy az elmúlt tizenhat év számtalan, kormányzati felelősséget felvető bűncselekménye is a levegőben lógva maradt. Amelyekkel kötelező lesz szembesíteni ezeket a kormányváltás után. Nagyon remélem, hogy a Tisza nem hagyja futni a fő geciket, meg az algeciket sem, egyenesen ajánlom, hogy az Út a börtönbe program ne csak egy jól csengő kampányduma maradjon, ahogy annak idején Pokorni Zoltán levágott kezekre vonatkozó ígéretei, hanem legyen valódi számonkérés, elszámoltatás, hogy a felelősök még véletlenül se kapjanak esélyt arra, hogy valaha is visszatérjenek a kormányrúd közelébe. Mert ha ez nem következik be, akkor sokadszorra is adunk a szarnak egy pofont, és kezdhetünk mindent elölről. Az összegyűlt bizonyítékok alapján az összes bűnöst meg kell vádolni, ha külföldre menekült, akkor utána kell menni, és a magával hurcolt vagyonnal együtt haza kell hozni. Ez a nulladik pont.

Addig is gurulnak rendületlenül a dollárok. Nem be, hanem ki. Ahogy a kolléga is utalt rá, az amerikai futóbolond embere nem önkéntes alapon, magánszorgalomból adta elő magát itt a mi szuverén országunkról, nem felebaráti nagyrabecsülésből állt ki a leköszönő felcsúti mellett, hanem egyáltalán nem kevés guruló dollárért cserébe. Szanaszét szuverénkedték magukat, miközben a megtért ateista nevében a Fehér Ház dicsekedett a jó kis üzlettel, amit Vance kötött a magyarok feje fölött/bőrére Orbánnal. Történelmi jelentőségű budapesti látogatása során J. D. Vance alelnök megerősítette az Egyesült Államok és Magyarország közötti kétoldalú együttműködés új korszakát az energia, a technológia és a biztonság területén – áll a közleményben, amely felsorolja, milyen konkrét megállapodások képezik e fantasztikus partnerség alapjait. Ilyen konkrétum például, hogy a Mol Csoport 510 ezer tonna, 500 millió dollár értékű nyersolajat vásárol az Egyesült Államoktól és amerikai energiavállalatoktól. Fasza. Mindennek és mindenkinek ára van, Trump támogatásának is. Orosz energiafüggőség ide vagy oda, a támogatás pénzbe kerül. 

Szinte megfeledkeztem a fehér zászlós árulóról, aki állítólag ezt a MAGA-frigyet nyélbe ütötte és ápolgatja, és aki most is retteg: „Van egy ilyen félelmem, hogy szerintem nem fogja elfogadni az ellenzék a választási vereséget”röhögtette magát Orbán Balázs szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában. Az állampárt állítólagos kampányfőnöke szerint ebben az esetben a kampánynak egy következő szakasza jön, amikor „meg kell védeni azt a döntést, amit az emberek hoztak az urnáknál.” Kiscsillag! Nem tudom, miből táplálkoznak a félelmeid, csak nem tudsz valamit, amit mi nem tudunk? Mert mi úgy értesültünk a mértékadó kutatásokból, illetve a főnököd zavart viselkedéséből és megszólalásaiból, hogy az a bizonyos ellenzék ti magatok lesztek. Akkor saját magatokról és a híveitekről beszélsz? Mert arra én is látok esélyt. Amúgy a főnököd és névrokonod, aki 16 évig telibeszarta a független sajtót, most is telibeszarja a független sajtót, viszont így a végére ott tart, hogy most már legalább két propagandainterjút ad naponta, és a sebességmérő kamerával is leáll pofázni, csak hogy mentse az irháját. Nem tudom, van-e bármi értelme a szolgáival csacsogni, mert ugye ahhoz most sem volt bátorsága, hogy bemásszon a Partizán vagy a Telex stúdiójába de ő tudja. Szerintem felesleges, kár a gőzért. Nem én vagyok a kampányfőnök, így nem is értem, mi a célja mondjuk egy ATV-s interjúnak. Hogy elmondhassa, hogy lám-lám, a nagy utcai harcos bemerészkedett az egyébként fake news, álhírgyártó, libsi, Soros által pénzelt, mocskos ballib médiába? Minek? Ha eddig nem érezte szükségét, akkor most minek vergődik? Mit remélnek ettől meg Lentulaitól meg az Ultrahangtól? 

Pláne hogy amúgy is egy rakás celeb és influenszer rajongja körbe. Lehet, hogy én nem tudom, ki az a Vasvári Vivien, de olyat se nagyon láttam még, mint amit ez a nő lenyomott a rajongóinak a minap. „Lehet, hogy a világ egyik legbefolyásosabb embere, de én úgy megölelgettem, mint Micimackó a kis mézescsuprát, hiszen ő a világ legjobb és legcukibb miniszterelnöke” – ezt írta egy kétségbeejtő Instagram-videó alatt Vasvári, aki kedden esett extázisba Orbán és Vance nagygyűlésén, és kihasználva az alkalmat, lőtt egy közös szelfit is a regnáló példaképével. Hát biztosan szeretne az egyik legbefolyásosabb lenni, Vivike, de az a helyzet, hogy ha Vlagyimir nem rendelkezik másképp, te egy hamarosan megbukó párt elnökét ölelgetted annak az embernek az őszinte butaságával, akinek fogalma sincs, hol él. Szegény Micimackó, ő tényleg cuki. Neked meg javasolnám, hogy költözzetek össze, úgyis állítólag szomszédok vagytok. Anikó asszonysággal azért óvatosan, mert állítólag ő irányít mindent a háttérből. Gondolom, ha facér lenne a mi Júdás Mackónk, akkor már rég beugrottál volna a vackába, ő meg előszeretettel nyalogatná a mézes csuprodat, mint annak idején Vajna András a Palácsik Timike csuprát. Vagy Várkonyi doktornőt is említhetném, aki meg Lölő mézes csupráért rajong. Mióta rátalált a szerelem, a papíron leggazdagabb magyar teljesen ki van virulva, és szinte olyan sármos lett, mint hajdanán Alain Delon. Szóval a kőkeresztény tábor azért már nem egyszer bizonyította, hogy a kereszténységnél azért a virítás egy kicsit fontosabb, ahhoz meg nem csak a lóvé meg a luxusverda, meg pompa jár, hanem egy szuper bombázó is. Igaz, Tóni? Mindegy, csak azt akartam mondani, hogy annyira undorodom ezektől, hogy már alig várom, hogy vasárnap este legyen, és élő egyenes adásban nézhessem a politikai haltusájukat. 

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.