A Sátán prófétájának végnapjai
Valószínűleg torz személyiségéből fakad az önmutogatás és a döbbenetes egoizmus, amivel Magyar Péter az árulását követően felhívta magára a figyelmet. Mára a Tisza veszélyes kihívássá vált, ugyanis a polgári demokráciák történelmében még nem volt példa arra, hogy egy valóságos szekta esélyes versenyzőként jelenjen meg egy választási kampányban. Ma már sokan látják, hogy a Tisza tényleg egy szekta, amelynek fanatizált tagjai a prófétájukat követik és imádják. Arról azonban kevés szó esik, hogy ez nem véletlen. Ez volt Magyar Péter fölfedezése. Ő ugyanis kezdettől fogva nem pártot szervezett, de még csak nem is mozgalmat, hanem egy destruktív, sátánista, a hazugságra és a gyűlöletre hangolt szektát, mert pontosan ez felelt meg a személyiségének.
Eleinte valószínűleg ösztönösen, majd a kezdeti sikereket látva, már tudatosan építkezett. Ezért nincsenek sem tagjai, sem tisztviselői a Tiszának, mert csak zavart keltenének, hiszen a fanatizált tömegnek csak a prófétára van szüksége. A messiásnak akár ágyasai is lehetnek, akár férfiak is, ez is belefér, hiszen ez a szekta az első pillanattól fogva az árulásra, a hazugságra és a pornográfiára épült.
A Tiszának nincsen struktúrája, nincsenek alapszervezetei, nincsenek hatalmi szintjei, nincs vezérkara, nincsenek intézményei. Minek? Elég a próféta és annak udvara és persze a fanatikus rajongók, akik félelmetes elszántsággal szolgálják a gyűlölet, a gúny, a megalázás, a bosszú ügyét a próféta által megigért győzelem reményében. Nincs programjuk, még üzenetük sincs. Csak ez: „Mocskos Fidesz!” Micsoda hátborzongató különbség ez a jobboldal jelmondatához képest: „Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!”
A sátánista kultusz kötőszövete a gyűlölet, a rágalom és a megvetés. A próféta ezért azt mond, amit akar, akár korábbi szavai ellenkezőjét is, a fanatikus követők minden elhisznek neki, mert nem értelmi, hanem érzelmi alapon követik messiásukat. Maguk is sérültek mind, és az ő lelki deformációjuk valószínűleg a kommunizmus évtizedeiben elszenvedett árulások akár több generáción átívelő öröksége, amire a nehezen megszülető polgári demokrácia még nem talált orvosságot. És most egymásra találtak. Félelmetes az az erő, amit ez a találkozás felszabadított. Ezzel kell megküzdenünk. Félelmetes, de nem végzetes.
Mit tehetünk? A szekta fanatikus tagjait nem lehet meggyőzni. A sodródókat sem könnyű, mert a győzelmet üvöltő kórus hangereje sokakat megtéveszt. Ráadásul számos romlott gazember is odacsapódott a szektához a zsákmány reményében. Azonban a magunk hite, a józan ész, a szeretet és összefogás ereje mégis elég lesz a győzelemhez.
Már csak napok választanak el a legnehezebb próbatételtől, ahol Isten nevében kell helytállnunk.
Ne azt számold, hogy hányan vagyunk és hányan vannak ők. Arra készülj, hogy vasárnap ott kell lenned, mert a hazádnak szüksége van rád, és ha ott leszel és ott lesznek mindazok, akiket szeretsz és akikben bízol, akkor a poklok kapui ezúttal sem vesznek erőt rajtunk. A sátánista szekta pedig a választások után mint egy bűzlő felhő, eloszlik a napsütésben.
Add tovább, hogy ez az üzenet másoknak is erőt adjon!
Elnézést, hogy ezt a tegnap megjelent nyomorúságot teljes terjedelmében idéztem Bencsik András főállású nem munkásőr és propagandista tollából, de kénytelen voltam, mert egyszerűen tökéletes. Emberünk tökéletesen leírta, hogy milyen is egy szekta működése, kár hogy ezzel pont a Tiszát vádolta meg ahelyett, hogy belátná: a Fidesz valóban egy szekta, amelynek tagjai kvázi istenhittel felvértezve rajonganak a vezérért. A legtöbben nem a pártra, nem annak képviselőire, ideológiájára vagy ígéreteire szavaznak, hanem Orbán Viktorra. A legtöbb fideszes szimpatizáns számára egyetlen vezető létezik, és amit Orbán mond, az a valóság. Az ő gondolatait soha nem kérdőjelezik meg, kérdés nélkül követik, akár a háborúba is, pedig ő békepárti. Jó, egyelőre nem karddal vagy tankkal, drónnal és rakétával megvívott csatába, de ez is bőven elég. Ha kell, akkor gondolkodás nélkül zaklatnak bárkit, aki más értékeket vall, mást gondol, de akár le is köpik, hiszen ilyenkor ez is a keresztény, konzervatív hitvallás része. Sokak ezt nemzeti hozzáállásnak nevezik, pedig valójában az orbánista szekta-mentalitásról beszélnek.
Bencsiknek egy kicsit még a megszokottaknál is jobban elmentek otthonról, ezért ő sátánistákról beszél, akik szerinte többek között a pornográfiára építették a kampányukat. Mondja ezt az az ember, akinek a pártja volt az, amelyik megszellőztetett egy olyan videót, amelyen az áldozat szerint konszenzuális szexuális aktust láthatott volna az, aki szeret kukkolni. Kérdés: ki alapoz tehát pornográfiára egy kampányt? Ki az, aki mások hálószobatitkaiban vájkál? Úgy voltak vele, hogy ha Borkai Zsolt belebukhatott egy szexbotrányba, akkor talán ez majd segít Magyar Péterrel kapcsolatosan is. Igen ám, csakhogy a két dolognak semmi köze egymáshoz, ezért ami az első esetben működött, a másodikban már nem működik. Magyar Péter ugyanis nem családos, gyermekes emberként csalta meg prostituáltakkal a feleségét, hanem egyedülállóként osztotta meg azt az ágyat valakivel. Ez kevés egészséges ember szerint botrány, ebben nemcsak hogy semmi kivetnivaló sincs, de senkinek semmi köze hozzá.
Bencsik szerintem egy utolsó segélykiáltást próbált intézni a fenti soraival a táborhoz, de közben félő, hogy az általa leírt bűzlő felhő, amely majd állítólag eloszlik a napsütésben a választásokat követően, lehet, hogy eloszlik, de nem nagyon lesz köze a Tisza Párthoz. Már csak azért sem, mert a Fidesz az, amelyik 16 éve mérgezi a magyarok életét és mindennapjait. Ők azok, akiknek végre el kell tűnniük ahhoz, hogy újra szabadon élhessünk, és ne mérgezzék a kényszerképzeteikkel a mindennapjainkat. Orbánnak, Rogánnak, Lázárnak és a hozzájuk hasonlóknak örökre el kell tűnniük ahhoz, hogy végre fellélegezhessünk. Ahhoz, hogy az olyan megélhetési rajongók és szekértolók, mint Bencsik András, ne azzal vádolhassák meg az ellenfeleiket azzal, amivel ők maguk jellemezhetők. Ennek a sötét, mocskos, korrupt időszaknak véget kell vetni, és egy olyan kormánynak kell végre lehetőséget biztosítani, amelyikkel szemben széleskörű elvárás, hogy ne a gyűlöletre, a megosztásra és a másként gondolkodók eltaposására építsen, hanem pont ezek ellenkezőjére.
Bencsik szerint undorító, hogy a Tisza Párt szlogenje nem más, mint a Mocskos Fidesz! szemben a Fidesz szlogenjével, miszerint Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! A Tisza nem szlogenekkel operál (noha azért akad egy pár ötletes, amelyek már mémmé váltak), a macskás fadísz nem a Tisza Párt szlogenje, hanem a tizenhat éve semmibe vett Magyarország hangja. A Tisza Párt annak az ígéretével kampányol, hogy a Fidesz bukását követően újra egy emberségesebb Magyarországon élhetünk majd. Egy olyan országban, ahol nem lesz két, egymással szemben álló, egymást engesztelhetetlenül gyűlölő nemzetrész, hanem Magyarország mindannyiunk országává válik. Most erre lenne szükség, hiszen mindenkinek csak egy szülőhazája van akkor is, ha lakóhelyet választhat magának az ember. Nem kérdés, hogy sokan élnének még ma is Magyarországon, ha nem lenne ilyen toxikus a közélet és a levegő. Van, akinek már túl késő, de van aki még mindig adna egy utolsó esélyt a hazájának. Ez pontosan egy ilyen esély, amellyel ha él a magyar nemzet, akkor kitisztulhat végre a levegő, és Bencsik közkívánatára eltűnhetnek a bűzlő fellegek. Azok a bűzlő fellegek, amelyeket a Fidesz hozta ránk.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.