VENDÉG

Brüsszel, vagy Moszkva?

Kedves Barátaim, Ismerőseim, egykori Diákjaim!

71 éves vagyok, a háromból két gyermekem és négy unokám él 10 percen belül tőlünk. Még. Nehezen szántam rá magam, végül mégis úgy döntöttem, hogy vállalva ennek a nyílt levélnek minden következményét, leírt gondolataimat kirakom a közösségi oldalamra. Azért, mert a mostani választás tétje maga az irányválasztás. Nem hangulatok, nem szimpátia, nem szlogenek közül kell választani, hanem arról dönteni, hogy Magyarország, a hazám, a hazánk melyik pályán halad tovább a következő évtized(ek)ben. Világosan látszik, hogy az egyik út az Európai Unióhoz való teljes jogú, biztonságos és fejlődést hozó tartozás újraépítése és megerősítése, a másik az elszigetelődés, a folyamatos konfliktus és a lassú, ám egyre gyorsuló leszakadás a Nyugattól, amely egyben az EU-ból s talán a NATO-ból való kilépés vagy kiszorítás önsorsrontó útja.

Hazudik, aki mást mond, bármilyen pozícióban, bársonyszékben vagy stúdióban ül is! Hazudik, mert vagy ehhez a hazudozáshoz fűződik jól felfogott anyagi érdeke (pl. többmilliós fizetések politikai pozíciókban, intézményi, sajtó stb. területén), vagy egyszerűen el van zárva, illetve elzárkózik a valóság híreitől.

Az Európai Unió a világ harmadik legnagyobb gazdasága, a magyar külkereskedelem (export-import) 75-78%-a az uniós tagállamokkal realizálódik, természetesen határok nélkül és vámmentesen. A Magyarországon lévő külföldi működőtőke 65–70%-a EU-tagállamokból érkezik, ezek a cégek a magyar GDP kb. 35%-át termelik meg és a hazai munkaerő 15%-át foglalkoztatják. Az EU tagállamai GDP-jük 1%-át fizetik be a szervezet költségvetésébe. Ez felosztásra kerül a tagállamok között. Magyarország az elmúlt két évtizedben GDP-je 4%-át kapta, azaz plusz 3%-ot a német, osztrák, francia stb. gazdaság által megtermelt pénzből, ami az agráriumot, az infrastruktúrát, az egészségügyet, az oktatást, a vállalkozásokat és az energetika modernizálását lettek volna hivatottak szolgálni. Az utóbbi két évben súlyos jogállamisági hiányosságok és az állami irányítással működő korrupció miatt – sokszori figyelmeztetést követően – ezeket a forrásokat befagyasztották. Az EU másik 26 tagállama hozzáfér a közös fejlesztési forrásokhoz, még azok is, amelyek késhegyig menő vitákat folytatnak Brüsszellel (pl. agrártámogatás, halászati jog, környezetvédelem, autógyártás vagy megújuló energia témában), mert biztosítják az átlátható közpénzfelhasználást.

Közben a gazdasági leszakadásunk számszerűen is mérhető. 2010-25-ig Magyarország 98%-kal növelte egy főre eső GDP-jét, ezalatt a lengyelek 128%-ot, a románok 150%-ot teljesítettek. Csehország egy főre jutó nominális GDP-je 2025-ben 38 ezer, Szlovéniáé 34 ezer, Lengyelországé 29 ezer, Szlovákiáé 28 ezer, Horvátországé 27 ezer, Magyarországé pedig 26 ezer USD volt. (Összehasonlításként az „utolérni” kívánt Ausztriában 68 ezer, az EU-n kívüli Szerbiában 15 ezer USD ugyanez az adat.) A különbség nem csökken, hanem nő. Szlovénia, Szlovákia, Horvátország stabil euróval és kiszámítható intézményi környezettel magasabb életszínvonalat biztosít, de gyorsan közeledik Románia, és az eurót frissen bevezető Bulgária is. Nem elvont geopolitikai vitáról beszélünk – amire egyébként semmilyen ráhatásunk nincs –, hanem arról, hogy a magyar családok jövedelme melyik pályán alakul. Az elmúlt években Magyarországon európai rekordközeli infláció volt, a forint gyengült, a nyugati beruházások visszaestek, gazdasági növekedés pedig nem volt. Az USA és Izrael Irán elleni támadása előtti hónapokban a tengerparttal ugyancsak nem rendelkező Csehországban 10%-kal olcsóbb a (líbiai, szaúdi eredetű) üzemanyag, Ausztriában pedig a mienkkel azonos áru. A kormány ordítóan hazug propagandát folytat az energiaárakról, az olaj- és gázszállításról, a „rezsicsökkentésről”, Ukrajna EU-csatlakozásának kérdéseiről, ami rögtön ki fog derülni mindenki számára, ha nem a Fidesz fog kormányt alakítani a választásokat követően.

A hazai média- és hirdetési piac döntő többsége, ideértve a közvetlenül közpénzből finanszírozott csatornákat is, a kormány kézivezérlésével ontja a primitív propagandát, és ezermilliárdokat éget el hazug kommunikációra, miközben a kritikus hangok teljesen kiszorultak a hagyományos csatornákból. Ellenzéki politikus az elmúlt években az ún. „közmédia” környékére sem mehetett, megvágott mondatokkal, hamisított képekkel „illusztrálják”, hogy minden ellenzéki a magyar nemzet tudatos legyilkolására készül, az ukrán front lövészárkaiba fogja lökni a választó apját-férjét-fiát és testvérét. A félelemkeltés a politikai stratégia központi eleme lett: háborús riogatás, külső és belső ellenségképek, állandó vészhelyzeti hangulat. A valóság azonban az, hogy az Európai Unió területén a 2. világháború vége óta béke és biztonság van, és a NATO kollektív védelmi rendszere erősíti ezt a stabilitást. Nem véletlen, hogy a korábban semleges Finnország és Svédország is csatlakozott a NATO-hoz az orosz agresszió árnyékában. A biztonságot nem az ilyen-olyan diktatúrák felé való „keleti nyitás”, hanem a szövetségi rendszer garantálja. Magyarország helye az Európai Unióban és a NATO-ban van, így vagyunk erősek és védettek, ez az egyetlen garanciája hazánk valódi szuverenitásának. A „nemzeti érdek” ugyanis nem plakátszlogen, nem is az lopott pénzen meggazdagodott újoligarchák vagyonának és kiváltságainak védelme, hanem konkrét tartalom: kiszámítható jogrend, átlátható közpénzfelhasználás, versenyképes gazdaság, működő oktatás és egészségügy, mosolygó állampolgárok. Csehországban, Szlovéniában vagy Lengyelországban sincs illegális migrációs káosz, mégis fejlődés, beruházás és növekedés jellemzi őket az EU keretein belül. Nem Moszkva-barát retorikával és vétózgatással, a magyar politikai vezetés morális megsemmisülését, történelmi szégyenét jelentő, a szabadságáért küzdő Ukrajna hátbatámadásával, hanem európai együttműködéssel építenek jövőt.

A következő választás valójában két esélyes párt és azok jelöltjei között dől el. Ha marad a jelenlegi irány, marad a befagyasztott uniós forrás, a folyamatos konfliktus Brüsszellel, a gazdasági stagnálás és az állandó, vég nélküli háborús kampányüzemmód, az ország egyik felének uszítása a másik felére. Tényleg van olyan gondolkodó ember, aki valóban ezt akarja? Ha változás történik, esély nyílik a források felszabadítására, a korrupció visszaszorítására, a befektetői bizalom helyreállítására és a jogállami működés megerősítésére. Magyar Péter és a Tisza Párt rövid idő alatt jelentős támogatottságot épített ki. Számos ismert, kiváló szakember csatlakozott hozzá, ami reális és felelősségteljes alternatívát jelent a jelenlegi kormányzással szemben. A politikai döntések mindig hordoznak kockázatot, de a jelenlegi pálya maga a bizonyított leszakadás és a társadalom erkölcsi iránytűjének összezúzása.

Magyar Péter személyisége, habitusa, politikai múltja sok kívánni valót hagy maga után. De azt is látom, hogy sokat fejlődött az elmúlt két évben, de a szimpátiám elnyeréséért még nagyon sokat kell tennie. Ám nyilvánvaló, hogy tettre kész, az európai értékek és szervezetek iránt elhivatott emberekkel veszi körbe magát, pártja egyéni körzetes jelöltjei korábban politikával nem, vagy csak érintőlegesen foglalkozó, a maguk területén elismert szakemberek. Az ő elkötelezettségükben országunk boldogulása iránt inkább megbízom, mint a már bizonyítottan korrupt, tolvaj, a hazám sorsát leszálló ágba kormányzó maffiavezérben és bűnszervezetében. A politikát, a vezetést meg lehet tanulni, a tisztességet nem. Az olyan, mint a terhesség: vagy van, vagy nincs. A jelenlegi kormányzat számtalan vérforraló ügyével a kegyelmi botránytól az MNB kitakarításáig, a Szőlő utcától az ereszcsatornán mászkálásig, a baltás gyilkos kiadásától Hatvanpusztáig, az autópálya-koncesszióktól Iványi kisegyházának vegzálásáig, a magánnyugdíjpénztári vagyon ellopásától, a titkosszolgálat alantas politikai célokra való felhasználásától az oroszok kiszolgálásáig már rég elvesztette.

A „Brüsszel vagy Moszkva” nemcsak életszínvonal-kérdés. Szabad utazás, munkavállalás és tanulás Európában, vagy bezárkózó periféria? Magasabb jövedelmi szint és stabil, polgárbarát, demokratikus intézmények, vagy bizonytalan, klientúra-alapú működés? Szlovénia vagy Fehéroroszország? Csehország vagy Azerbajdzsán? Ausztria vagy Türkmenisztán? Ezek nem retorikai túlzások, hanem eltérő politikai és gazdasági modellek. Demokráciák és diktatúrák. Nyugat vagy Kelet? Függetlenség vagy szolgaság?

Szent István, Hunyadi Mátyás, II. Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos és Nagy Imre döntött, éppúgy, mint kortársaink 1990 tavaszán. S így lettünk 1999-ben a NATO, és 2004-ben az Európai Unió tagjai is.

Kedves Barátaim, Ismerőseim, egykori Diákjaim!

Ez a választás nemcsak egy leadott szavazat. Arról döntünk, hogy elfogadjuk-e a leszakadást, a befagyasztott forrásokat, a növekvő különbséget a régió sikeresebb országaihoz képest, vagy esélyt adunk annak, hogy hazánk visszatérjen az európai fejlődési pályára. A befagyasztott ezermilliárdok nem absztrakciók, hanem konkrét lehetőség: kórházak, iskolák, utak, vállalkozások, jövő. Szeretném, ha gyermekeim és unokáim itt élnének továbbra is uniós polgárként. Fontos, hogy fiataljaink ne abban törjék a fejüket, hogyan tudnának elmenni ebből az országból, mert itt nem látnak jövőt maguknak, családjuknak.

A vasárnapi választás nem pártlogókról szól, hanem arról, milyen országban akarunk élni jövő hónapban, öt vagy tíz év múlva. Nyitott, európai, fejlődő Magyarországon – vagy elszigetelt, stagnáló periférián. Harmadik út nincs. A döntés a mi kezünkben van.

A döntés a te kezedben van!

Butola Zoltán

nyugdíjas, egykori történelemtanár, középiskolai igazgató

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább