Április 6,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A városkép megváltozott

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 133,322 forint, még hiányzik 2,866,678 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Párizs megmutatta azt, hogy lehet, hogy sok autós tiltakozni fog az ellen, ha hirtelen megpróbálja a városvezetés elérni, hogy többen ragadjanak kerékpárt, vagy gyalogoljanak, viszont ha sikerül véghezvinni a tervet, akkor kevesen lesznek olyanok, akik vissza akarnak térni a korábbi, autókkal zsúfolt, forgalmas utakhoz és járhatatlan járdákhoz. Mint azt korábban leírtam, itt Granadában is volt egy próbálkozás arra, hogy kerékpárosbaráttá tegyék a belvárost, hiszen a Covid világjárvány miatt sokkal kevesebb autó közlekedett az utakon, viszont amint véget ért a járvány, és újra megjelentek az autók, azonnal megkezdődött a siránkozás, és lényegében pár hét alatt eltűntek a kerékpárutak. Akkor az autósok győztek, nem volt mit tenni. Viszont legutóbb létrehoztak egy olyan részt a városban, ahova csak bizonyos autókkal lehet behajtani, ezzel is csökkentve az átmenő forgalmat, illetve a gépkocsik által okozott elképesztő légszennyezést. Ez az akkor még csak tervezett intézkedés emberek ezreit hozta össze, és közösen tiltakoztak az ellen, hogy ezt valaha is megvalósítsák.

Ment a siránkozás, hogy ez tönkre fogja tenni az üzleteiket, hiszen ha oda nem mehetnek be többé autóval az emberek, akkor nem fognak annyit vásárolni, és egyébként is parkolókra van szükség. Nos, mint kiderült a legutóbbi felmérésből, éppen az ellenkezője igaz. Konkrétan megnőtt a vásárolt termékek száma, mivel az emberek egy sétálóutcában könnyebben találnak olyan boltokat, amelyek felkeltik az érdeklődésüket, mint egy olyan úton, ahol arra kell figyelniük, hogy ne üsse el őket az autó. Az a mítosz, miszerint az autók korlátozása bizonyos területeken csökkenti a boltok forgalmát és bevételeit, ismételten megdőlt. Ez persze már számtalan más városban is bebizonyosodott, de sokan szeretnek arra hivatkozni, hogy minden ország és minden város más, ezért van ami működik például Amszterdamban, de nem működik Berlinben. Persze a felvetés jogos, de ahhoz, hogy megbizonyosodjunk afelől, hogy mi az, ami működik és mi az, ami nem, arra van szükség, hogy megpróbáljuk.

Párizs polgármestere, aki 12 év után idén köszön el a városvezetéstől, pontosan ezt tette. Szembement az árral és annak ellenére is gyalogos- és kerékpárosbaráttá tette a várost, hogy a gépkocsi-tulajdonosok nagy többsége ellene volt a döntéseinek. Leküzdötte a folyamatos kritikát és újra bebizonyította, hogy ha valaki elég bátor ahhoz, hogy szembemenjen az autósok haragjával, akkor végső soron győztesként jöhet ki a dologból. Elvégre nem arról van szó, hogy az autósokat totálisan kitiltják bárhonnan is, hanem arról, hogy nem hajthatnak be bárhova – hiszen sokan azért autóznak körbe-körbe, mert parkolóhelyet keresnek maguknak –, és talán kétszer is meggondolják, hogy inkább autóval próbálkoznak-e, vagy inkább lerakják az autót valahol, hogy besétáljanak, vagy kerékpározzanak a belvárosba, esetleg tömegközlekedésre ülnek.

Ugyan annak idején az autók és autósok miatt változott meg számtalan város képe, azonban ma már pont ennek az ellenkezője történik, mivel sokan belátták, hogy az autók tönkreteszik a városainkat. Mindenhol leparkolnak, rontják a levegő minőségét, hangosak és emellett még veszélyt is jelentenek a gyalogosokra és kerékpárosokra. Persze megértem, hogy szükség van autókra, viszont azt is meg kellene értenie a többségnek, hogy egy városban messze nincs akkora szükség az autóra, mint azt sokan gondolják. Lehet sétálni, kerékpározni, vagy bármi más olyan módszert találni, amely nem rontja a városok levegőjét és békéjét. Sokkal jobb egy olyan városban élni, ahol az ember a parkokban a madarak csicsergését hallja, nem pedig Józsi feltuningolt robogóját, amely ugyan 30 kilométer per órával halad, de olyan hangerővel teszi ezt, mintha az Apollo-13 startolna éppen.

Nyilván erre lehet mondani, hogy aki nyugalomra vágyik, az költözzön vidékre – ebben is van igazság -, viszont itt alapvetően nekem és hozzám hasonlóan másoknak sem feltétlenül azzal van baja, hogy mondjuk hangosak egy diszkó előtt a fiatalok, vagy hogy hangos a kukásautó – ezek ugyanis a városi élet működésének, mindennapjainak részei -, hanem az, hogy az autók zajára kell feküdni és kelni, valamint az autók azok, amelyek miatt egyre szennyezettebb a levegő. Úgy vélem, hogy a városi élethez egyre kevésbé kellene, hogy hozzátartozzon a több százezer autó, és változtatni kellene ezen a felfogáson. Az autók aranykora véget ért, és eljött az ideje annak, hogy újra a gyalogosok és kerékpárosok birtokába kerüljenek az utcák és járdák, mivel végső soron a többség nem rendelkezik autóval, és ugyanolyan jogok illetik meg, mint bárki mást. A többi ellett az egészséghez és a nyugalomhoz való jog, amelyet az autók lényegében értelmetlen használata korlátoz. Még egyszer hangsúlyozom: nem az autók ellensége vagyok, hiszen települések között komoly szerepe és értelme van, kényelmes és gyors, viszont városon belül ritka az, amikor valóban szükséges az, hogy az ember a személygépkocsiját használja. A bizonyíték arra, hogy ha elég kitartó az ember, akkor a többség végül megköszöni, hogy csendesebbek és nyugodtabbak lettek a városok, az Amszterdam, Koppenhága vagy éppen Párizs példája. A sor pedig vélhetően csak nőni fog.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.