Ahogy tegnap mi is írtuk: az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősíteni a védelmet – jelentette be Orbán Viktor egy Facebook-videóban. Júdás ezt azután látta fontosnak meglépni, hogy Csehországban tűz ütött ki az LPP Holding nevű védelmi vállalat egyik raktárában. Állítólag emiatt nem jött Andrej Babiš cseh patrióta a szélsőjobbos csörgősipkások és alufóliasisakosok éves dzsemborijára, amit szombatra szerveztek, és amin az argentin láncfűrészes is tiszteletét tette. Ez utóbbi dicséretére váljék, ő legalább nem bukott politikus, és nem is Moszkva bábja, mint mondjuk a grúz miniszterelnök.
Össze vannak esküdve, meg szarva is, mert elég csehül állnak, de úgy kell tenniük, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, sőt, lassan úgy kell tenniük, mintha nem is választás lenne – minek az egy autokráciában -, hanem csak egy véleménynyilvánítás, aminek az eredménye nem is számít. Hozzá vannak ők szokva saját maguk érinthetetlenségéhez, meg ahhoz, hogy a hülye kérdéseikre évente vagy évente egyszer-kétszer kapnak válaszokat azoktól, akik hajlandóak kommunikálni velük. Ezek az úgynevezett nemzeti konzultációk, ezekből indulnak ki, ezek alapján hiszik azt, hogy övék a dicsőség és hatalom, meg az ország.
Szóval most kurvára össze vannak zavarodva, mert ami most következik, már nagyon régóta nem volt. Komoly a veszély, hogy el lesznek kergetve. Nem nagy meglepetés, de mégis hátborzongató, hogy az amerikai főpojáca hogyan magasztalta videóüzenetben a tengeren túlról a mi turul-békemadarunkat. Szerinte Orbán kiváló munkát végzett az országáért, igaz, hogy nagyjából csak a határvédelem területén elért eredményeit említette. Nem mintha olyan hosszú lenne a kiváló munkája sikerlistája. „Remélem, hogy nyerni fog. Remélem, hogy nagy fölénnyel nyer. És minden támadás ellenére meg kell érteni: ő folyamatosan nyer – ez mindannyiunk közös vonása”, mondta Trump, hozzátéve, hogy a jobboldaliak nyerni akarnak, de tisztességesen, méltányosan és döntő fölénnyel. „A legjobbakat kívánom Orbán Viktor miniszterelnöknek is, akit – mint tudják – támogatok. Támogatom a hamarosan esedékes újraválasztását. Sőt, teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom. A miniszterelnök erős vezető, aki az egész világnak megmutatta, mire képes az, aki megvédi a határait, a kultúráját, az örökségét, a szuverenitását és az értékeit. Fantasztikus ember és nagy megtiszteltetés számomra, hogy támogathatom. Legutóbb is támogattam, és ő nyert”.
Hát most nem fog, Donald, biztosíthatlak, és te ugye nem szeretsz vesztes üzletekbe beleállni. Viszont majd menekülhet hozzád, vigasztalhatod, és megtaníthatod golfozni. Ő meg téged focizni. Jól ellesztek ott Mar-a-Lagóban, csak legyen sok kaja, mert zabálni azt szeret, meg vegyél neki egy disznót, amit pátyolgathat. Pénzre már nem lesz szüksége, mert azt ellopta tőlünk, ha esetleg érdekel, te nagy békecsináló fasz. Egyébként majd mi is támogatjuk. Befelé a rabszállítóba. Mondom: ha addig el nem menekül innen. Egyébként meg a kedves famíliádat támogasd feltétel nélkül, a családi választásokba avatkozz be, hogy mondjuk mi legyen az ebéd, ne ide üzengessél, bassza meg!
Amúgy szerintem Eduardo Bolsonaro, Jair Bolsonaro volt brazil elnök fia mondott valami egészen érdekeset. Akinek apját ugye tavaly novemberben 27 év börtönbüntetésre ítélték, amiért a vád szerint 2022-ben lázadást szított, hogy veresége ellenére megtarthassa a hatalmat. Ifjabb Bolsonaro az egyik panelbeszélgetésen azt mondta, apját tisztességtelenül ítélték el, szerinte a brazil legfelsőbb bíróság nem az igazságot keresi, hanem bosszút akar állni az egykori államfőn. Bolsonaro azt állította, apját meg akarják ölni azzal, hogy börtönben tartják, és szerinte hasonló történhet Orbánnal, ha elveszíti a választást Magyarországon. Pontosan, Eduardo. A börtönben nem tévedsz. Igaz, hogy mi éppen az igazságot keressük, és nem bosszút akarunk állni. Egyszerűen egy idő után már nem lehet következmények nélkül lopni, csalni, hazudni, maximum Észak-Koreában meg néhány keleti és afrikai diktatúrában, és nyilván a ruszkiknál. Ha valaki szórakozik a saját népével, a hazájával, annak általában szoktak következményei lenni. Éppen ideje lenne.
Akkor is, ha a moszkvai tartótisztjeinek nem fér bele a bukása, és már az önmerénylet gondolatával kokettálnak. Jut eszembe a parókás füle meg a Fico nevű hasa. Hogy akkor a következő Júdás lesz? Nem tudom, honnan tudnám. De azért szóba hoznám én is a Washington Post értesülését, miszerint Orbán Viktor elleni, megrendezett merénylet ötlete is felmerült az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) egyik egységénél, ahol látva Orbán támogatottságát, felvetették, hogy drasztikus lépésekre lehet szükség Orbán hatalomban tartásához. Azt javasolták, hogy alapvetően változtassák meg a választási kampány paradigmáját, mégpedig egy Orbán Viktor elleni merénylet megrendezésével. Nos, várjuk már nagyon ezt a katarzist, ezt a választási tűzijátékot, amit – ha lesz ilyen – valószínűleg vaktöltényekkel fognak elkövetni. Valami feláldozható merénylő majd jól megmerényli a Júdást. Ez amúgy rímelne arra, hogy a választási csarnokbujkálás után miért váltott át szabadtéri üzemmódra, így azért valamivel könnyebb a közelébe férkőzni. Meg még az is lehet, hogy ha befutnak az első eredmények, amik esetleg nagyon szarok lesznek, akkor majd történik valami incidens, ami miatt muszáj lesz abbahagyni a számolgatást, lefújva az egész választás, mindenki nagyon sajnálja a Honvéd kórházban vagy otthon ágyban, párnák közt lábadozó doktorminiszterelnök uraságot, aki az újra kiírt választást jól megnyeri. Nem javaslom nekik, hogy ezzel szórakozzanak, de miért is ne?
Amúgy a Washington Post arról is írt, hogy az Orbánt támogató orosz intézkedések között szerepel egy, a Kreml által támogatott közösségi médiás kampány. Ennek az a célja, hogy elterjessze azt az üzenetet, miszerint Orbán Viktor az egyetlen jelölt, aki meg tudja védeni Magyarország szuverenitását – állítják az eseményekkel tisztában lévő európai biztonsági tisztviselők. Nos, ez már már nem újdonság, gyerekek, ez a beavatkozás már egy ideje forog, ezen már rég túl vagyunk. Ami viszont szintén nem annyira újdonság, de mindenképpen messze a legforróbb része a sztorinak: Szijjártó külügyminiszter az uniós ülések szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, így az orosz vezetés lényegében évek óta minden EU-s ügyről azonnal információhoz jutott. Ez az igazán durva: hogy ez az áruló, ez az orosz kém, ez a szarházi alak nemcsak az országot, hanem az EU-t is perzsaszőnyegen árulja Moszkvának. Nincsenek szavak arra, amit ezek művelnek, pedig itt még mindig nincs vége. Egy európai biztonsági tisztviselő a Washington Postnak azt mondta, a szolgálatát arról tájékoztatták, hogy három, az orosz katonai hírszerzés (GRU) nevében tevékenykedő személy érkezett Magyarországra, megerősítve ezzel a VSquare erről szóló korábbi hírét. „Orbán Oroszország egyik legértékesebb eszköze volt. Nehéz elképzelni, hogy az oroszok ne állnának készenlétben, hogy segítséget nyújtsanak, ha a dolgok rosszra fordulnának” – mondta az egyik nyugati tisztviselő.
Mi is ezt pofázzuk, ezt ugatjuk szerényen. Hogy ez nem fogja annyiban hagyni, ha úgy alakul. Aki fényes nappal kirabol két ukrán pénzszállító autót, aki naponta gyalázza a honvédő háborúban álló Ukrajna miniszterelnökét, aki Európával szemben állva rendületlenül vétózik és fenyegetőzik, az mindenre képes. De most majd kiderül, hogy a mi házi elefántunk, aki már túl régóta bent van a porcelánboltban, és nem tud kitolatni onnan, mert akkora, mint maga bolt, mit fog tenni annak érdekében, hogy ne is kelljen kijönnie onnan. Most is rendületlenül csapkod az ormányával ide-oda, nehogy véletlenül bármi is épen maradjon az általa agyontiport boltban.
Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.