VENDÉG

Irán – középkor a 21. században (2. rész)

Irán – középkor a 21. században (1. rész)

III. Az amerikai–iráni konfliktus és a jelenlegi eszkaláció

A sah bukása után az új iráni vezetés az Egyesült Államokat a „nagy sátánként” kezdte emlegetni, amely szerintük évtizedeken át támogatta az ország elnyomó monarchiáját. A feszültség hamar nyílt válsággá alakult: 1979 novemberében iráni diákok elfoglalták az amerikai nagykövetséget Teheránban, és több mint ötven amerikai diplomatát ejtettek túszul. A 444 napig tartó túszválság mély sebet hagyott az amerikai–iráni kapcsolatokban, és gyakorlatilag megszüntette a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokat.

Az 1980-as években a viszony tovább romlott. Az Egyesült Államok – részben az iráni forradalom terjedésétől tartva – hallgatólagosan támogatta Irakot az iráni–iraki háborúban (1980–1988). A konfliktus a 20. század egyik legpusztítóbb regionális háborúja volt, több százezer halálos áldozattal. Irán számára egyértelművé vált, hogy a túléléshez erős katonai és regionális szövetségi hálózatokra lesz szüksége. A következő évtizedekben az amerikai–iráni viszony elsősorban szankciók, diplomáciai elszigetelés és közvetett konfliktusok formájában zajlott. Az Egyesült Államok azzal vádolta Iránt, hogy terrorista szervezeteket támogat, valamint nukleáris programjával atomfegyver kifejlesztésére törekszik. Teherán ezzel szemben azt állította, hogy nukleáris programja békés célokat szolgál.

A nukleáris vita a 2010-es években vált a nemzetközi politika egyik központi kérdésévé. A hosszú tárgyalások eredményeként 2015-ben megszületett a nukleáris megállapodás (JCPOA), amelyben Irán vállalta nukleáris programjának korlátozását, cserébe a nemzetközi szankciók enyhítéséért. A megállapodás azonban törékeny kompromisszum maradt: 2018-ban az Egyesült Államok arra hivatkozva, hogy Irán kijátssza az előírásokat, kilépett az egyezményből, és újra szigorú gazdasági szankciókat vezetett be.

A feszültség új szintre lépett 2020-ban, amikor egy amerikai dróntámadás Bagdadban megölte Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz-erőinek legendás parancsnokát, aki kulcsszerepet játszott az iráni regionális hálózat kiépítésében. Halála nemcsak katonai, hanem szimbolikus csapás is volt Teherán számára. Az esemény után Irán rakétatámadásokkal válaszolt amerikai katonai bázisok ellen Irakban, ami ismét a nyílt háború küszöbére sodorta a két országot.

Az utóbbi években a konfliktus több fronton is fokozódott: tengeri incidensek a Perzsa-öbölben, drón- és rakétatámadások regionális célpontok ellen, illetve egyre keményebb gazdasági szankciókkal próbálták Iránt rávenni az atomfegyverekről való lemondásra. Trump elnök hosszas üzengetés, fenyegetőzés után elszánta magát, és 2025 júniusában, az ún. 12 napos háború utolsó napjaiban csatlakozott az izraeli légierőhöz, és az amerikai bombázók súlyos károkat okoztak az iráni nukleáris program több kulcslétesítményében, Fordow, Natanz és Iszfahán térségében. A súlyosbodó gazdasági válság, a hiperinfláció és a rial összeomlása nyomán 2025 végén országos felkeléssé szélesedő tiltakozások törtek ki Iránban, amelyeket a rezsim rendkívüli brutalitással vert le: emberi jogi szervezetek szerint legalább hétezer, egyes becslések szerint akár több tízezer halottja is lehetett a megtorlásnak. Az újabb feszültség ezt követően katonai konfliktussá éleződött: 2026. február 28-án az Egyesült Államok és Izrael ismételten önkényesen, mindenféle nemzetközi felhatalmazás nélkül nagyszabású légicsapásokat indított Irán nukleáris és katonai infrastruktúrája ellen. A támadások során életét vesztette Ali Khamenei legfelsőbb vezető és több meghatározó katonai-politikai szereplő is.

A fejlemények új korszakot nyitottak a Közel-Kelet geopolitikájában. A konfliktus gyors eszkalációját jelzi, hogy Irán – mondhatjuk, válogatás nélküli – rakéta- és dróntámadásai néhány nap alatt a térség 13 országát érintették: Azerbajdzsánt, Bahreint, Irakot, Izraelt, Jordániát, Katart, Kuvaitot, Ománt, Szaúd-Arábiát, Szíriát, Törökországot és az Egyesült Arab Emírségeket, valamint a ciprusi brit katonai bázist is.

A geopolitikai feszültség különösen érzékeny pontja a Hormuzi-szoros, amelyen békeidőben mintegy 50 nagy tanker halad át naponta. A mindössze 33 km szélességű átjáró térségében, amelyben a nagy hajókkal járható szélesség még 10 km sincs, a konfliktus immár a tengeri kereskedelemre is kiterjedt. Irán drónokkal és rakétákkal 14 kereskedelmi hajót – köztük több olajszállító tankert – támadott meg az elmúlt napokban, ami miatt a hajóforgalom gyakorlatilag leállt. Az amerikaiak válaszul számos iráni haditengerészeti egységet megsemmisítettek. A harcok első napjaiban tizenöt iráni hadihajót süllyesztettek el, köztük egy tengeralattjárót és egy fregattot is. Ez a szám mára már 60-ra emelkedett. Irán az új legfelső vezető, Mojtaba Khamenei – akit apja halála után választottak erre a tisztségre – március 8-ai beiktatása után megkezdte elaknásítani a Hormuzi-szorost, ami immár nemcsak a világkereskedelmet és a világgazdaságot rendítheti meg, hanem rettenetes környezeti károkat és az Öböl térségének turisztikai csődjét is eredményezheti. A tengeri összecsapások így a konfliktus legveszélyesebb frontjává tették a világ egyik legfontosabb szállítási útvonalát. A szoros bejáratánál az AA török hírügynökség március 11-ei adatai szerint 706 tanker várakozik (334 nyersolaj-tanker, 109 nehéz olajtermék-szállító, 263 finomított terméket szállító hajó), amelyek nem mernek áthaladni a veszélyes vizeken. Az amerikai és izraeli politikai nyilatkozatok, a fokozódó légicsapások és katonai mozgások – például gyorsan bevethető egységek készenlétbe helyezése vagy egy esetleges szárazföldi művelet lehetőségének felvetése – azt jelzik, hogy Washington nem zárja ki az erő kiterjedtebb alkalmazását sem.

A háború gazdasági következményei már most is érzékelhetőek. A Perzsa-öböl térségében a hajózási útvonalak zavara azonnali hatással volt az energiaellátásra. Ha a Hormuzi-szoros forgalmát Irán képes lesz tartósan akadályozni, a globális olajpiac súlyos sokkot szenvedne el. Egyes elemzések szerint a nyersolaj ára akár 120, sőt 150 dollár fölé is emelkedhet hordónként, ami világszerte inflációs hullámot indíthat el. A hatások azonban nem korlátozódnának az energiaszektorra. A Hormuzi-szoros nemcsak a globális olajkereskedelem mintegy ötödének útvonala, hanem a cseppfolyósított földgáz (LNG) világkereskedelmének is körülbelül egyötöde áthalad rajta. Egy esetleges blokád vagy tartós katonai zavar ezért nemcsak az olajpiacot rázná meg, hanem a globális energiaellátás egészét. Ezen túlmenően a szoroson keresztül megy át a világ műtrágya- és nyersanyagkereskedelmének jelentős része is. Ha ezek az útvonalak megszakadnak, az élelmiszertermelés költségei gyorsan emelkedhetnek, ami globális élelmezésbiztonsági válságot idézhet elő. A Közel-Kelet számos országa – amelyek élelmiszer-ellátásuk nagy részét importból fedezik – különösen sebezhető ebben a helyzetben. 

Lehetséges kimenetelek

A jelenlegi helyzet több egymástól jelentősen eltérő forgatókönyvet rejt magában. Ezek nemcsak katonai szempontból különböznek egymástól, hanem abban is, hogy milyen politikai és gazdasági következményekkel járhatnak a Közel-Kelet, illetve a globális rendszer számára.

Az első lehetőség (ezt nevezhetnénk Izrael minimális programjának is) egy korlátozott, de intenzív katonai konfliktus, amely továbbra is légi és tengeri műveletekből állna. Ebben a forgatókönyvben az Egyesült Államok és Izrael esetleges szövetségeseikkel – például egyes Öböl menti államokkal – célzott csapásokat mérnének iráni katonai létesítményekre, különösen a rakéta- és drónprogram infrastruktúrájára, valamint a nukleáris fejlesztésekkel kapcsolatos objektumokra. Egy ilyen hadjárat célja nem feltétlenül a rezsim megdöntése lenne, hanem az iráni katonai képességek jelentős visszavetése. Ez a fajta konfliktus is kockázatos. Irán az elmúlt évtizedekben jelentős aszimmetrikus hadviselési képességeket épített ki. Ballisztikus rakéták, drónrendszerek, gyorsnaszádokra épülő tengeri taktika és regionális milíciák egész hálózata áll rendelkezésére. Mindez lehetővé teszi, hogy válaszul amerikai bázisokat, izraeli célpontokat vagy a Perzsa-öbölben működő energialétesítményeket támadjon, illetve aknazárat telepítsen a Hormuzi-szorosba. Bár katonailag nem tudna egy hagyományos háborút megnyerni az Egyesült Államok és Izrael ellen, képes lehet arra, hogy a konfliktus költségeit és kihatásait drámai módon növelje. Jelenleg ez a szakasz zajlik.

A második forgatókönyv egy regionális háború eszkalációja, amely messze túlmutatna az iráni határokon. Irán stratégiai gondolkodásának egyik kulcseleme éppen az, hogy a konfliktust szükség esetén több fronton is kiterjesztheti. Libanonban a Hezbollah több tízezer rakétával rendelkezik, amelyek jelentős része képes elérni Izrael nagyvárosait. Ha ez az arzenál teljes mértékben bevetésre kerülne, az izraeli–libanoni határvidék gyorsan nagyszabású háború színterévé válhatna. Ezek a támadások már javában zajlanak, így Izrael immár a libanoni fronton is kénytelen helytállni. Ugyanígy Irakban és Szíriában is működnek olyan milíciák, amelyek szoros kapcsolatban állnak az iráni Forradalmi Gárdával. Ezek a csoportok amerikai katonai bázisokat vagy regionális infrastruktúrát támadhatnának. A jemeni húszi mozgalom szintén képes drón- és rakétatámadásokra a Vörös-tenger térségében, ami a globális tengeri kereskedelem másik fontos útvonalát fenyegetné. Ha ezek a konfliktuszónák egyszerre aktiválódnának, a Közel-Kelet könnyen egy többfrontos háborús térséggé válhatna. Egy ilyen eszkaláció súlyos és hosszútávú gazdasági következményekkel járna. A Perzsa-öböl menti olajterminálok és finomítók kiemelten sérülékenyek a rakéta- és dróntámadásokkal szemben. Már korábban is előfordult, hogy egyetlen támadás után – például szaúdi olajlétesítmények ellen – a globális termelés számottevő része kiesett. Egy kiterjedt regionális háború esetén az energiapiac sokkja tartós lehetne, ami nemcsak az olaj- és gázárakat emelné drasztikusan, hanem láncreakciót indítana el az ipari termelésben és a szállítási költségekben világszerte. Katasztrofális hatása lenne a légiközlekedésre is a háború kiterjedésének, a kerozin ára is kilőne, légitársaságok tucatjai tartanának a csőd irányába. S Európából nézve a konfliktus kiterjedése vagy elhúzódása a 2015-ös menekülthullámhoz hasonló, sőt azt akár meg is haladó illegális migráns-tömegekkel kellene szembenéznie az államok és az Európai Unió vezetőinek.

A harmadik forgatókönyv az akár évekre elhúzódó, alacsony intenzitású konfliktus. Ebben az esetben egyik fél sem törekedne teljes körű háborúra, de a katonai incidensek, dróncsapások, tengeri támadások és proxyharcok hosszú időn keresztül folytatódnának. Ez a modell nem lenne példátlan: a Közel-Kelet több konfliktusa – például a szíriai polgárháború vagy az izraeli–iráni árnyékháború – már most is hasonló módon működik. Egy ilyen elhúzódó válság geopolitikai szempontból talán a legvalószínűbb, ennek gazdasági és politikai hatásai jelentősek lennének. A folyamatos bizonytalanság tartósan magas energiaárakat, kockázatos tengeri útvonalakat és kiszámíthatatlan regionális politikát eredményezne. A globális gazdaság számára ez hosszú távú instabilitást jelentene, különösen akkor, amikor a világgazdaság már egyéb geopolitikai feszültségekkel – például nagyhatalmi rivalizálással és kereskedelmi konfliktusokkal – is küzd. Álláspontom szerint az amerikai-izraeli vezetés ezt bizonyosan el akarja kerülni.

A negyedik lehetőség az iráni belpolitikai átalakulás, a rezsim bukása. Az ország gazdaságát évek óta súlyos szankciók terhelik, az infláció magas, a fiatal generációk jelentős része elégedetlen a politikai és társadalmi korlátozásokkal. Az elmúlt évek tiltakozásai – különösen a nők jogai körüli mozgalmak – azt mutatták, hogy az iráni társadalomban komoly feszültségek halmozódtak fel. Egy külső konfliktus paradox módon két irányba is hatással lehet erre a helyzetre. Egyfelől erősítheti a rezsim nacionalista mobilizációját: a külső fenyegetés gyakran összezárásra készteti a társadalmat, és legitimitást adhat a hatalomnak. Másfelől azonban egy súlyos katonai vagy gazdasági vereség meggyengítheti az állami struktúrákat, és új politikai folyamatokat indíthat el. Az ilyen átalakulások azonban rendkívül kiszámíthatatlanok, a történelmi tapasztalatok szerint egy autoriter rendszer megrendülése nem feltétlenül vezet gyors demokratizálódáshoz. Irán ugyan nem Líbia, de nem zárható ki egy hasonló káoszba zuhanás lehetősége sem.

Végül létezik egy ötödik forgatókönyv, a diplomáciai deeszkaláció lehetősége is, bár jelenleg ez tűnik a legkevésbé valószínűnek. A történelem azonban azt mutatja, hogy még a legmélyebb geopolitikai konfliktusok is eljuthatnak tárgyalási szakaszba, ha a felek felismerik a konfrontáció költségeit. Egy új nukleáris megállapodás vagy regionális biztonsági rendszer elméletileg csökkenthetné a feszültséget, de ehhez mindkét oldalnak jelentős politikai engedményeket kellene tennie.

Összességében az iráni konfliktus jövője nem egyetlen döntéstől függ, hanem számos egymást erősítő tényezőtől, azaz katonai kalkulációktól, belpolitikai folyamatoktól, regionális rivalizálásoktól és a globális gazdasági érdekektől. Oroszország Szíria után most Iránt sem képes megvédeni, az Ukrajna elleni agresszióért így újabb súlyos árat kell fizetnie Putyinnak. Igaz, másik oldalon az energiahordozók árának megugrásával Oroszország nagyon jól jár, ha módot talál az olaj és gáz eladására. Kína, India, Dél-Korea s még Japán is nagyon rá vannak szorulva az Öbölből érkező energiahordozókra, mind a négy országnak elsőrendű érdeke fűződik a konfliktus mielőbb rendezéséhez, de igaz ez Európára és természetesen a Perzsa-öböl menti államokra is. Éppen ezért lehet bízni abban, hogy a jelenlegi válság bizonyára módosítja ugyan a Közel-Kelet hatalmi és szövetségesi viszonyait, de ha belátható időn belül valamilyen irányban eldől a dominó, az talán hosszabb távon nemcsak fegyverszünetet, hanem békét is eredményez. 

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább