Szép reggelt kívánok mindenkinek!
Január végén orosz támadás érte a Barátság kőolajvezetéket, azóta szünetel az olajszállítás Magyarországra és Szlovákiába. A Reuters iparági forrásokra hivatkozva azonban kiderítette, hogy
a vezetéken nemcsak orosz, hanem ukrán kőolaj is érkezett az Európai Unióba, amely így Moszkva mellett Kijev exportbevételeit is megcsapolja. (Index)
És erre máris sikerült rájönni! Igazán nagyon gratulálok. De nem ám csak az olajból származó bevételtől esik el Ukrajna, hanem a tranzitdíjtól is. Gondoltam, szólok. Az is igaz, hogy Oroszországon és Orbán Viktoron kívül – plusz egy kis baráti segítség Szlovákiából – senki nem támadja Ukrajnát. Orbán Viktor viszont bejelentette, hogy Ukrajna megtámadta Magyarországot, de ő természetesen hősiesen megvédi. Ezért katonákat rendelt ki a fontos infrastruktúrák védelmére. Azt sem tudtam eddig, hogy a miniszterelnök lett a honvédelmi miniszter is és a köztársasági elnök is, ez utóbbi a hadsereg főparancsnoka. Hogy rajtuk kívül Orbán Viktornak is van joga ide-oda kirendelni őket, az nekem új. Ráadásul felesleges is, mert puskával aligha szokás drónokra lövöldözni, tankkal meg eltalálni nem lehet őket. Ráadásul Ukrajna éppen az életéért küzd, eszébe nem jutna megtámadni egy uniós tagállamot – pláne, hogy az unióba kerülésért kapaszkodnak -, amelyik nem mellesleg NATO tagállam is, tehát egy támadás nagyon súlyos következményekkel járna. Egyszerűen az van, hogy a kormány nem tud már mit kitalálni, hogy meg tudják tartani a hatalmukat, ezért igyekeznek az egész országot háborús pszichózisba kergetni. Ez sem fog sikerülni. A többség pontosan tudja, hogy itt béke csak akkor lesz, ha ezt a maffiát sikerül eltakarítani. És a többség békét akar.
A háborús frász mellé még remekül elfér a migránspánik. Aki ezt a feladatot kapta, az ezt csinálja. Például Gyopáros Alpár kormánybiztos.
„Illegális migráció = káosz. Nálunk rend van. És rend is marad. A Fidesz a biztos választás!” – írta Gyopáros a videó mellé, amin első ránézésre annyit látni, hogy fiatalok randalíroznak egy díszes palotában. A kormánybiztostól semmiféle kapaszkodót sem kapunk, amivel meg lehetne állapítani, melyik palotát verhették szét. Mindenesetre a náluk-nálunk névmások szembeállításából arra következtethetünk, hogy nem a batidai vadászkastélyt vagy a hatvanpusztai majorságot dúlták fel. Gyopároshoz hasonlóan Nyerges Csenge megafonos influenszer szintén felháborodva osztotta meg a videót, ő is úgy állította be a képsorokat, mintha valahol bevándorlók garázdálkodtak volna: „Ezek az emberek semmit nem tudnak, csak pusztítani, szóval köszönjük, mi Magyarországon jól megvagyunk a migránsok nélkül!” (444.hu)
Aztán gyorsan kiderült, hogy nem a migránsoktól lerohant Nyugaton készült a videó, hanem Nepálban, ahol nem migránsok, hanem teljesen bennszülöttek romboltak, pontosabban lázadtak fel a saját kormányuk ellen. És ha már témába vág: Gergő kolléga éppen ma mesélte, hogy a városban – mármint Granadában – muszlimok ételt osztogattak az utcán – ramadán lévén így látták vendégül a város lakóit – Andalúzia napja alkalmából. A ramadán végén valamelyik téren hosszú asztalt szoktak teríteni, ahová szívesen várnak bárkit, aki megosztaná velük az ételüket. Azt kellene megérteni hogy a legtöbb muszlim így él, de a szélsőségek azok, melyek hír értékkel bírnak, ezért mindig róluk van szó. Itt egy videó, akit érdekel – amúgy is szombat van -, nézzen bele. Ez is a valóság. Lehet tenni rá magyar feliratot.
Több mint húszszorosára emelkedett 2017 és 2026 között a XI. kerület által fizetendő szolidaritási hozzájárulás – derül ki az újbudai önkormányzat képviselő-testület által csütörtökön tárgyalt egyik előterjesztésből.
Igen, suttyomban így rabolta ki és lehetetlenítette el az önkormányzatokat – ezzel lényegében elpusztította az önkormányzatiságot – az Orbán-rezsim. Azt azért sejtjük, a lenyúlt pénzek döntően nagyobb része végül hol kötött ki. Miközben Hatvanpuszta épül és szépül, Tiborcz István ingatlanmogul lett, Batidán is ott virít a kastély, Mészáros Lőrinc és b. neje még a magánrepülőhöz is magánhelikopterrel megy, az ország szép csendben lepusztult, elszegényedett, megfagyott az időben. Most ez, és ezernyi más disznóság borult rá a kormánypárt fejére, ez ellen küzdenek háborús pszichózissal, migránsfrásszal, tűzzel-vassal. És ha maradnak ez nem lesz jobb, de sokkal rosszabb lesz, mert valószínűleg az Európai Unióban sem lesz maradásunk. Azt pedig szerintem még ez a részben birka magyar nép sem fogja eltűrni. Szóval vagy most, amikor – talán utoljára – még el lehet őket zavarni demokratikusnak látszani akaró választáson, vagy később. Ami már polgárháborút jelent. Jobb lenne békésen.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.