Győzelem született számtalan nő számára az EU területén, hiszen egy olyan alapot hoznak létre a tagországok, amely alapból bármely tagország pénzt vehet ki, hogy segítséget nyújtson azon nők számára, akik abortuszt szeretnének végrehajtani, de az országukban ez a politikai szituáció miatt szinte lehetetlen. Ilyen ország Málta és Lengyelország is, ahol nők százezrei kerülhetnek veszélybe azért, mert az abortusz a legtöbbek számára elérhetetlen. Ebből ugyanis politikai ügyet csináltak – hasonlóan az Egyesült Államokhoz – a konzervatív politikusok, akik szerint az élet szentsége mindennél fontosabb. Azzal egyetértek, hogy minden élet fontos, viszont azzal is, hogy senkire sem lehet ráerőltetni azt, hogy kihordjon egy gyermeket akkor, ha erre nincs felkészülve. Egészen egyszerűen vannak olyan esetek amikor jobb, ha egy gyermek nem születik meg egy olyan közegbe, amely nem készült fel az érkezésére, hiszen olyan gyermekkora lehet emiatt, amely az egész életét befolyásolni fogja, méghozzá nem pozitívan.
Az EU ezen döntése – amelyet a legtöbb EP képviselő támogatott – volt, akiket felháborított, hiszen már megint azon megy a picsogás, hogy beleszólnak a szuverenitásba, hiszen ha egy ország kormánya úgy dönt, hogy márpedig nem hajtható végre abortusz az országban, akkor hogyan képzeli azt az EU, hogy ehhez bármiféle segítséget is nyújt? Nos úgy, hogy az EU területén belül bárki szabadon mozoghat, ezért ha teszem azt egy máltai nő az abortusz mellett döntött, megteheti, hogy elutazik egy országba, ahol az állam nem ellenzi a döntését és ahelyett, hogy megbüntetné emiatt inkább lehetőséget ad arra, hogy biztonságos körülmények között hajtsák végre rajta a szükséges beavatkozást. Ez véleményem szerint nem beleszólás más országok belügyeibe, csupán egy olyan döntés, amely előre viszi a közösséget, hiszen képesek vagyunk a határokat elfelejtve, közösen gondolkodni és segíteni egymást egy olyan helyzetben, amikor nem okoskodásra és ítélkezésre lenne szükség, hanem arra, hogy elfogadják valaki döntését.
Az EU véleményem szerint több kérdésben is a jó irányba mozdult el, és egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy valódi közösség, ahol a tagok egymást segítik. Az tény, hogy az olaszok, franciák, vagy a spanyolok meg fogják tartani a saját szokásaikat és hagyományaikat, valamint a saját országuk előrehaladásáért fognak dolgozni minden erejükkel – ez érthető is egyébként -, viszont bizonyos kérdésekben képesek arra, hogy összefogjanak a közjóért. Persze a keresztények szerint ez a halál kultúrája, mert hát az élet a megfogantatás pillanatában jön létre – noha ezt az orvosok azért vitatják – , viszont a keresztényeknek semmiféle beleszólásuk sincs a törvények meghozásába, ugyanis többé már nem létezik államvallás. Harcolhatnak ellene, imádkozhatnak a kórházak és klinikák előtt, vagy felőlem imaláncot is létrehozhatnak, viszont nem vehetik el egyetlen ember jogát sem attól, hogy dönthessen a saját testéről. Ehhez nyújt most segítséget ez az EU-s kezdeményezés, amelyet 1,2 millió ember írt alá, tehát az EP kénytelen volt komolyan venni.
Ezzel az EU elérheti, hogy végre valóban biztosítsa minden tagja számára az egyenlő jogokat még akkor is, ha esetleg egy olyan kormány van hatalmon az adott országban, amely egyébként korlátozná ezeket a jogokat. Erre persze lehet mondani, hogy az EU-n belül szabadon mozoghat az ember, tehát gond nélkül elhagyhatja az országát, ha nem ért egyet a kormány döntéseivel, viszont nem mindenki beszél idegen nyelveket, vagy akarja otthagyni a családját és barátait. A külföldi élet egyáltalán nem való mindenkinek, arról nem is beszélve, hogy az elején nyilván azért meg kell dolgozni keményen azért, hogy az ember a saját lábára tudjon állni, hiszen sehol sincs kolbászból a kerítés, ahogy mondani szokás. Az viszont igaz, hogy külföldön a legtöbb helyen többet lehet keresni és ha az ember keményen dolgozik, akkor egyáltalán nem elérhetetlen cél az, hogy családot alapítson és akár még egy napon lakást is vásároljon magának. Viszont ahogy elmondtam, ez egyáltalán nem való mindenkinek és sokan a saját szülőhazájukban szeretnék mindezeket megvalósítani, viszont ha olyan kormányok vannak hatalmon, amelyek korlátozzák a jogaikat, akkor nagyszerű lehetőség ez számukra, mivel anélkül élhetnek a jogukkal, hogy el kellene hagyni a szülőhazájukat örökre.
Véleményem szerint több ilyen kezdeményezésre lenne szükség, amely jobban összekapcsolhatná a tagállamokat és képes lenne felülírni mindazon, magukat szinte istennek képzelő emberek döntéseit, akik mások életét veszélyeztetik a döntéseikkel. Az EU lehetőséget kellene, hogy biztosítson minden tagállam polgára számára, függetlenül attól, hogy szerencsés, vagy kevésbé szerencsés országba született. Persze tudom, hogy ez egyes esetekben utópia-szerűen hangzik, viszont véleményem szerint megéri álmodozni, hiszen ha soha nem érjük be a meglévővel, akkor folyamatosan fejlődni tudunk. Elvégre a változás jelenti a jövőt, az EU-nak pedig változnia kell ahhoz, hogy még erősebbé és egyenlőbbé váljon. Ezen irányba tett most lépést az EU egésze.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.