Január 18,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Matolcsy, mint hal a vízben

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 698,062 forint, még hiányzik 2,301,938 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mivel én is azok közé tartozom, akik teljesen elveszítették azt a kevés érdeklődésüket is, ami még pislákolt az Orbán-párt által felfedezett (politikai innováció) zárt ajtók mögötti kampányrendezvények iránt, és ezen nem segít, viszont elég sokat ront, hogy 2026-ban úgy akar választást nyerni az állampárt, hogy azzal zsibbasztja a híveit (tegnap éppen Miskolcon gyűltek össze spontánul), hogy ha a Fideszre szavaznak, akkor Orbán elintézi, hogy nem legyen háború, illetve úgy lesz vége Vlagyimir Vlagyimirovics ukrajnai vérfürdőjének, ha a fideszesek időről időre összegyűlnek az EU egyik legszegényebb és legkorruptabb országának tetszőleges pontján és elmormolják, hogy a háború rossz, a béke jó, és ők márpedig nem fogják a Vlagyimir Vlagyimirovics által fagyhalálra ítélt ukránok rezsiszámláit kifizetni (amire amúgy se kérte senki őket, de szarembernek lenni, az áldozatot démonizálni jó), beszéljünk inkább valami olyasmiről, amiről a Fidesz digitális analóg, polgári körös, békeháborús köldöknéző szeánszain természetesen nem esik egy büdös szó se. Még az hiányozna, hogy a valósággal provokálják a digitális polgári harcosokat.

Pedig. Kevesebb mint 3 hónappal az Orbánék által szokás szerint csakafideszvagymindmeghalunk kérdéssé desztillált-redukált választás előtt azért valamit jó lenne tudni arról, hogy a választás megnyerése esetén tényleg futni hagyják az évszázad bankrabló klánját? Az a terv, hogy eltolják maguktól a Matolcsy-felelősséget, a minden magyar állampolgárt fejenként több tízezer forinttal lehúzó NER-katonát, aki elég sokat tud a pártról, terhelő információkkal rendelkezik a bűnbandáról, nem lehet csak úgy beáldozni, mert még eljár a szája? Nincs más magyarázat, miután Matolcsy főnöke hónapok óta vagy egyáltalán nem válaszol a Matolcsyval kapcsolatos súlyos kérdésekre, vagy benyögi a felelősséget elhárítani hivatott ordas paneleket arról, hogy a kormány nem foglalkozott soha az MNB pénzügyeivel, hogy a jegybank nem tartozik a kormányzati felelősség körébe, hogy ő csak arra tud garanciát vállalni (?), hogy a vizsgálatokat le fogják folytatni, és mindenki megkapja, ami neki jár, nem híresztelések, hanem tények alapján. Ott van a tény, bassza meg, december 22-e óta lehet tudni, az MNB Pallas Athene Domus Meriti Alapítványa, valamint az alapítványi vagyont kezelő Optima Befektetési Zrt. 2024-es korrigált jelentései bizonyítják: minden pénz eltűnt, összesen 270 ezer millió forint. A brutális pénzek kifolyásának idején a jegybank elnökét Matolcsy Györgynek hívták, a fia, Matolcsy Ádám a baráti körével együtt az alapítványi kihelyezések legfőbb kedvezményezettje volt, Orbán Viktor pedig kétharmaddal uralkodott.

Az van, hogy némi késéssel ugyan, de eljutott az én agyamig is, bár nem állítom, hogy a tudatom átfogta, hogy a fenti TÉNYEK ismeretében, miközben fél gramm fűvel mászkáló fiatalokra könyörtelenül lecsap a jogállam helyén üzemelő rendőrállam, egy propagandistát odébb lökdöső ellenzéki politikus ellen garázdaság miatt terveznek vádat emelni, és Iványi Gábort 8 év börtönnel fenyegetik, amiért felfegyverzett NAV-osoktól védte azt a hajléktalan szállót, ahol elesett embereknek segít, a nagyjából 650 milliárdot (650 000 000 000), de 270-et bizonyítottan elsikkasztó Matolcsy György volt jegybankelnök éli világát, tanítási-nevelési-okulási célzatú videókat tesz közzé, amelyekben osztja az észt. Mi másról, mint a pénzről, sikerről, gazdagságról. Egészen pontosan a pénz amerikai kultúrában betöltött szerepéről. Ha valaki esetleg hozzám hasonlóan képtelen feldolgozni, hogy ez tényleg létezik és megtörtént, tegyük ide elrettentésnek:

Egy szemfüles médiafogyasztó polgárnak köszönhetően időközben kiderült az is, hogy hiánypótló ismeretterjesztő videó nem Dubajban vagy a Hawaii-szigeteken, hanem valószínűleg a Várkert Bazárnál lévő Felix étterem emeletén található Kovásznai Szalonban készült, és Matolcsy György unortodox közgazdász, egyben a közpénzt bármekkora mennyiségben eltüntetni képes parafenomén tolmácsolásában megtudhattuk belőle (sok egyéb mellett, mert 14 percbe rengeteg okosság belefér), hogy

– bár az Egyesült Államokban az emberek fele szegény, de sok a gazdag is, és ez utóbbiból mi, magyarok is tanulhatnánk;

– az amerikai értékrendben a siker az pénzügyi sikert jelent, és nem nagyon érdekes, hogyan érted el, mint ahogy Európában és Kínában látjuk, ahol megkérdezik, hogy hogyan is lettél sikeres;

– az amerikaiak azt gondolják, hogy ha nincs pénzed hiába vagy okos, nem érsz el semmit.

Ökölbe szorult talppal jutottak eszembe azok a több mint tíz évvel ezelőtti boldog, békebeli idők, amikor a fóbiákkal és az unortodox lázálmokkal megvert jegybankelnökkel az volt a legnagyobb baj (és az sem volt semmi, akkor kezdődött a sok száz milliárdos lenyúlása a magyarok pénzének), hogy a jövedelme alapítványoktól kapott részét eltitkolva hamis vagyonnyilatkozatot adott le. Sokan talán még ma is emlékeznek rá, és még többen nem, hogy a Polt Péter elsikáló vezette ügyészség akkor azzal mosdatta a jegybankelnököt, hogy bár a vagyonnyilatkozat meghamisítása tényállásszerű, azt Matolcsy TUDATA NEM FOGTA ÁT. 2015-öt írtunk ekkor, és a jegybankhoz hasonlóan híresen független ügyészség kiállított egy papírt lényegében arról, hogy nem gáz törvényt meghágva eltitkolni a jövedelmünket azok elől, akik összedobták nekünk, csak egészség legyen és térerő.

Azóta eltelt több mint egy évtized, Gyuri ugyan már nem jegybankelnök, de lelépés előtt a fiacskájával kisöpörték a jegybank padlását is, és nemhogy a világon semmi nem történt az ügyükben, nemhogy szabadlábon vannak, de senior Matolcsy nekiállt népet nevelni, podcast-sorozatban, teljes magabiztossággal, már-már dicsekvés jelleggel önti a kirabolt nemzet pofájába, hogy ő megcsinálta magát. Kikerázva, festett hajjal (a botoxban nem vagyok biztos), öntelten ül a fényben, és ordít a pofájáról a büszkeség, hogy neki sikerült. Mint aki teljesen biztos abban, hogy érinthetetlen. Már akartam is kérdezni, hogy vajon mivel tengeti napjait ez a remek ember azon kívül, hogy megpattant a lopott közpénzzel és ahelyett, hogy a börtön könyvtárszobájában vagy ebédlőjében tartana kiselőadást a kollégáknak. Hát megkaptam. Be kell látnom, annyiban feltétlenül igaza van ennek az öntelt lófaszjóskának, hogy már négy éve is, de nyolc éve is annak tudatában választották újra a mimagyarok Matolcsy bandáját, hogy bőven ismert volt a közpénz jellegvesztéséről elhíresült Matolcsy-mutatvány, vagyis a nép áldását adta erre a gigantikus lopási hadműveletre. Amiről a teljhatalmú Orbán-kormány ugyanúgy nem tudott semmit, mint ahogy a Szőlő utcában sincsenek kiskorú áldozatok.

Úgyhogy ja, Gyuri némiképp joggal ül a magas lovon, és mossa össze a pénzügyi sikert a gazdagsággal (mintha az ő gazdagságának bármi köze lenne a sikerhez), és okoskodik, mint egy kibaszott Buddha. Tulajdonképpen azt magyarázza, hogy Amerikában ő és a klánja nem bűnözők lennének – hát hiszen ott a sánta kutya nem nézi, honnan van a lóvé -, hanem sikeres, ügyes, baromira tehetséges gazdag emberek. Az más kérdés, hogy ebben is hazudik, mert bár Trump Amerikája egyre kevésbé emlékeztet a civilizált demokráciákra, nehezen elképzelhető, hogy a FED elnöke – képletesen szólva – hazatalicskázza az amerikai GDP 5 százalékát, majd podcast adássorozatba kezd a siker és a gazdagság mibenlétéről, és senkit, egyetlen hatóságot sem érdekel, hogy a legális jövedelme és az életvitele között minő szakadék tátong. Szóval hallgattam ezt a gyászhuszárt és rájöttem, hogy ezeknél már nem egyszerűen csak ujjgyakorlat a bűnözés, de büszkék is rá. Világ szégyene, de főleg a mimagyaroké, hogy ez az összekuszált tekintetű erkölcsileg selejtes élőlény nem bujkál, nem oson a fal mellett baseball sapkában, napszemüvegben, nehogy felismerjék, hanem videókat töltöget fel a Youtube-ra, és mint egy megkésett Lázár-visszhang arról pofázik, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Hiába vagy okos, ha semmid nincs, nézzetek rám, nekem összejött, nem érdekes mibű és hogyan.

Aki úgy gondolja, hogy ha a magyarok pénzét Ukrajnától féltő, emiatt magát naponta ötvenszer a földhöz csapkodó drága szép miniszterelnök ezt tudná, biztosan nem hagyná, kivételesen jól gondolja. Ha nem lenne biztos abban, hogy a festett haja szála nem fog görbülni, akkor most Matolcsy szépen meghúzná magát a kövek alatt, bátorsága nem lenne posztolgatni, bölcselkedni. Azaz provokálni a becsületesen adót fizető polgárokat. Akiknek az összes hócipőjük tele van azzal, hogy mindenféle dörzsölt tolvajok mindenféle jogi akrobata mutatványok és mocskos alkuk megkötése mellett kizsebelik őket, majd elsétálnak a lopott szajréval. Na, erről nem (sem) volt szó Miskolcon.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.