VENDÉG

Lázár, az ólom mentőöv

Úgy tűnik, Orbán Viktor Lázár Jánosban látja azt a mentőövet, amely majd felszínen tartja a Fideszt és kormányát. Ám a politika gyakran olyan, mint a tenger árja, a felszínen a hab, alatta a sodrás, és néha a bedobott mentőöv is ólomból van. Igaz, könnyű megfogni, de lehetetlen vele fennmaradni. Nekem Lázár, Mr. Cinizmus „mentőövként” nem jutott volna eszembe. Nem azért, mert ne ismerném.

Az ólom mentőöv ugyanis nem megment, hanem lehúz. Nem arra való, hogy a víz felszínén maradj vele, hanem arra, hogy biztosan elmerülj, ha fuldokolva, pánikodban belekapaszkodsz. Orbán Viktor újabb szarvashibát vétett, nem megmentőt választott, hanem súlyos tehertételt. Érteni vélem persze, vannak nehezen pótolható emberek a rezsim hierarchiájában, Kövér, Szijjártó, Rogán, Polt, Semjén, Varga Mihály, Matolcsy, még Orbán Balázst is ide sorolnám. S vannak könnyen félre tehetők, akiknek a nyakába lehet aztán varrni az esetleges sikertelenséget, mint Kósa, Navracsics, Kocsis, Gulyás, Németh Szilárd, vagy Lázár.

Ezért is került elő a pakliból újra Lázár János.

Előre bocsátom: nem ismerem személyesen, sosem voltam vele egy légtérben, még „Lázárinfót”, sem hallgattam a helyszínen, ahol a kormányzás kudarcait közérthetően, végtelen cinizmussal, szemrebbenés nélkül sikerré magyarázza. Ám nincs is szükség erre. Lázár János azon magyar politikusok közé tartozik, akinek politikai portréja vázlatát meg lehet rajzolni nyilvános adatokból, nyilatkozatokból, vagyonbevallásaiból és botrányaiból. Nem kell hozzá bennfentes információ. Lázár karrierjén, egyéniségén, mondatain keresztül maga a rendszer beszél.

1. Karrier

Lázár János 1975-ben született Hódmezővásárhelyen, azaz már a rendszerváltást követően szocializálódott. Végzettsége szerint jogász, ügyvéd. A jogász az Orbán-rezsimben nem dísznek van, hanem használatra. Egyetemi éveiben a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban gyakornokoskodott, majd 1997 és 1999 között Rapcsák András, KDNP-s polgármester személyi titkára, „táskahordozója” volt. Aki ezt a politikai iskolát járta, az nem naiv lesz, hanem dörzsölt és szervilis. E pozícióban nem eszméket tanul az ember, hanem hierarchiát, lojalitást és azt, hogy a hatalom nem kér bocsánatot. Rapcsák 2002-es halála után Lázár lett a város és a körzet fideszes arca: 2002-ben országgyűlési képviselőként bejutott a Parlamentbe, ősszel pedig Hódmezővásárhely polgármestere lett, és 2012-ig maradt a város élén. Kialakította helyben azt a modellt, amely országos méretben is ismerőssé válik: önkényes döntések, politikai haverok, családi érdekeltségek, közlekedési és városüzemeltetési szerződések a megfelelő kezekben. A korrupció itt nem botrány, hanem maga az infrastruktúra. Nem elrejtik, hanem beleszövik a működésbe. Közben szépen emelkedett karrierje: 2010 és 2012 között a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője volt. A Fideszben ez a szék nem fotel, hanem bicikli. Pedálja van: aki ott ül, az teker. Meg kell felelni Orbánnak, egyben konfrontálódia kell az ellenzékkel, azaz kifelé, s befelé is, hiszen nem lehet minden frakciótag éppen aktuális „legfontosabb problémáját” rögvest megoldani. 

2012-től Lázár a Miniszterelnökségen államtitkár, 2014-ben pedig az újonnan létrehozott „Miniszterelnökséget vezető miniszter” lett, amely tisztséget ő töltötte be először, 2018-ig. Ez volt az a korszak, amikor a kormányzás technikája a „központosított koordináció” lett, azaz a fontos kérdésekre vonatkozó érdemi döntések Lázár minisztériumában születtek meg. Ez újabb pofon volt a szubszidiaritás elvének, amely szerint a problémákra vonatkozó döntést a probléma keletkezéséhez legközelebb eső hatalmi szinten kell meghozni. Mert minél távolabb kerül a döntési szint a probléma keletkezésétől, annál kevésbé lesz releváns, azaz valódi orvoslása a problémának. Ez a végletes központostás az Orbán-rezsim hatalmi struktúrájának egyik tartóoszlopa, egyben a jó kormányzás eredendő akadálya.

Több olyan kudarcos ügy is Lázár politikai felelősségi körében érett be, amely máig terheli a rendszer működését. Az uniós források kezelése körüli botrányok, az OLAF-vizsgálatok megszaporodása és a forrásfelhasználás hitelességének romlása azt mutatta, hogy az ekkor egyre intenzívebbé váló támadó brüsszelezés nem oldotta meg a rendszerszintű problémákat. A közigazgatás túlcentralizálása – járási hivatalokkal, engedélykényszerrel, döntési jogkörök kiüresítésével – nem hatékonyabb államot, hanem bénult bürokráciát eredményezett. Mindezt kiegészítette a Paks II. körüli titkosítás és kommunikációs kudarc, amely nemhogy megnyugtatta volna a közvéleményt, hanem tartós legitimitáshiányt hagyott maga után.

Talán ezeknek is volt köszönhető a hibernálás, 2018 után már nem ő lett a kormányzati kommunikáció első számú arca, mások jöttek a Kormányinfók és a napi tűzoltás helyére. 2022-ben viszont újra elővette Orbán, építési és közlekedési miniszteri bársonyszékbe ülhetett. Most, konfliktusokkal és újabb kudarcokkal tűzdelt négy év után Lázár egyszerű kampányeszközzé degradálódott. Maga jelentette be, hogy a minisztérium operatív ügyeit miniszterhelyettese viszi tovább. A „munkát” tehát átadja, a „szerepet” – és gondolom a fizetést – megtartja. Mintha a kormányzás egy kabát volna, amit fel lehet akasztani a fogasra, amíg az ember kimegy a színpadra eljátszani, hogy ő a józan ész.

2. Jellem és stílus

Ha megkérdezzük „az utca emberétől”, mi jut eszébe elsőként, ha Lázár János nevét hallja, a többség minden bizonnyal elhíresült mondatát fogja idézni. „…aki nem vitte semmire az életben, akinek nincs semmije, az annyit is ér…” – hangzott el még 2011-ben a hódmezővásárhelyi közgyűlésen, ami aztán a közbeszédben egyszerűsödött: „Mindenki annyit ér, amennyije van.” A mondat azért maradt velünk, mert ritka a pillanat, amikor egy politikus ilyen tisztán fogalmazza meg azt, ami a rendszer lényege. Ez nem elszólás volt, hanem összegzés. Világnézet. A társadalmon élősködő újgazdag, parvenü-horda programja. Ha ezt elfogadjuk, akkor hirtelen érthetővé válik minden: a gyorsan gyarapodó ingatlanvagyon, a svábhegyi lakás a kiskorú gyermek nevén, a batidai kastély, a vagyonnyilatkozat, amely hosszabb, mint egy középkori földbirtokos hagyatéki leltára.

A másik rezsim-kompatibilis jellem-epizód a lézerblokkoló története: 2011-ben jelentek meg cikkek arról, hogy a Lázár által használt autóban a traffipax mérésének akadályozását szolgáló – tiltott – eszköz van. Az ügy a nyilvánosságban úgy élt tovább, mint a „szabályok ránk is vonatkoznak” állítás karikatúrája. A hatalom siet. A szabály útban van. A technika megoldja. S amikor lebukik, nem bocsánatot kér, hanem vállat von. A rendszer a szabályokat az alattvalók számára alkotja, a klientúrának azok csak kikerülendő, áthágható akadályok. Lázár megmutatta, hogyan értelmezik a fideszes vezetők a jogállamot: vannak az egyenlők és az egyenlőbbek. Épp ezért sohasem fogjuk megtudni, mi történt valójában 2012. őszén, amikor a Lázár Jánost szállító mikrobusz frontálisan ütközött egy előtte veszteglő személyautóval az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében. Tény, hogy a balesetben a másik járművet vezető nő meghalt, Lázár és sofőrje pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. S tény, hogy a sofőr Ambrus István volt, akit aztán Mártély független polgármesterévé választottak, fideszes támogatással.

A Lázár-portré egyik legtöbbet eláruló jellem-epizódja a Demcsák-ügy, amely talán mindennél pontosabban mutatja meg, hogyan működik ez a világ. Ebben a történetben minden benne van, amit a rendszer önképéről, erkölcséről és cinizmusáról tudni érdemes. Demcsák Zsuzsa, a kormánybarát médiavilág egyik legismertebb arca, a „nemzet reggeli mosolya”, a közpénzből támogatott kommunikációs univerzum állandó szereplője. A nős, két gyermekes Lázár János és Demcsák Zsuzsa 2012-ben – sajtóhírek szerint három alkalommal – együtt utaztak Londonba, az út költségeit pedig a Miniszterelnökség állta. Nem állami tárgyalásra, nem szakmai programra, hanem olyan kiruccanásokra, amelyek közérdek-jellegét utólag, sajtóközleményekben próbálták kimutatni. Amikor az ügy nyilvánosságra került, nem vizsgálat indult, nem felelősségi lánc rajzolódott ki, hanem Lázár saját zsebből befizette az utazás költségeit, és ezzel az ügyet lezártnak tekintette. Mintha nem erkölcsi kérdésről, hanem egy elmulasztott parkolási díjról lett volna szó. Az üzenet világos volt: nem az a baj, hogy megtörtént, nem az, hogy közpénzből, nem az, hogy hatalom és média kéz a kézben sétált London utcáin, s még csak az sem, hogy mindketten házasok voltak – az a baj, ha lebuknak, hogy nincs kifizetve. Ha a miniszter fizet, akkor nincs botrány, csak elszámolás. A Demcsák-ügy ezért kulcs Lázár megértéséhez: megmutatja, hogyan lehet egy politikai problémát nem megoldani, hanem kiváltani. És ahol mindent ki lehet váltani, ott már nem kormányzás van, hanem tarifa.

2018 után Lázárt Orbán jegeli. A Fideszben ez nem bukás, hanem hibernálás. Aki hasznos volt, de pillanatnyilag inkább teher, azt elteszik későbbre. Lázár nem lázad, nem moralizál, nem sértődik. Tudja, hogy a rendszerben az idő nem múlik, csak körbe jár.

2022-ben vissza is tér. Új minisztérium, új terep: építés, közlekedés, MÁV. Leálló mozdonyok, sorompók, amelyekhez a szükséges alkatrész beszerzéséhez minisztériumi engedély kell. Egy ország, amely nem halad, mert minden mozdulathoz központi jóváhagyás kell. Nagy ígéretek, szomorú valóság, kudarc kudarc után, egészen a nevetségessé válásig.

S ekkor jönnek a Lázárinfók. Lázár János, az építési és közlekedési miniszter napi munkája helyett, silány Magyar Péter epigonként elkezdi járni a vidéket. Ez a leereszkedő „nép közé menés” valójában a nép felmérése. Mennyi düh van már? Hol törik el a bot? Meddig lehet mondani, hogy „több volt a jó, mint a rossz”? Ez a mondat önmagában politikai tömegsír. Mert ha ez az érv, akkor Kádárral mi volt a baj? Ha több volt a jó, akkor miért kellett a rendszerváltás? Talán a magyar nép volt hálátlan? Vagy ostoba? Vagy egyszerűen nem számolt jól? „Nem lehet a káoszt választani a biztonság helyett.” – mondja Lázár. Tehát Orbán a biztonság, Magyar Péter a káosz. Orbán valóban a biztonság, mindazok számára, akik rettegnek, hogy bűncselekményekből, korrupcióból szerzett vagyonuk és szabadságuk veszélybe kerülne egy kormányváltást követően. S Magyar Péter kormányzása miért vezetne káoszhoz? Mert a Fidesz arra készül, hogy igyekszik majd káoszt csinálni? Rajtuk, s az orosz szolgálatokon kívül senki sem érdekelt abban, hogy itt káosz legyen. Eddig minden választásokon legyőzött párt tudomásul vette az urnáknál elért eredményeket, ezt tette a hadsereg, a karhatalom, az igazságszolgáltatás és a hivatalnoki státuszcsoport is. Biztos vagyok abban, hogy e nevesített társadalmi csoportok tagjainak igen nagy hányada éppúgy várja már az Orbán-rezsim bukását, mint az egész magyar társadalom egyre nagyobb része. Magyar Péter és pártja a legnagyobb európai pártcsalád tagja, komoly érdekérvényesítési képességgel, képviselőjelöltjeik kiváló szakemberek, helyben nagy ismertséggel és beágyazódással. A Tisza-szigetek pedig az elmúlt év folyamán megmutatták, hogy a társadalom alulról szerveződő, politikai érdeklődésű civil szerveződéseiként igyekeznek a helyi problémák megoldását elősegíteni, s közös erővel – békésen és jó szándékkal – támogatják az országos politikai színtér megváltoztatását. Tehát: miért lenne káosz?

Végül visszatérünk a mentőöv képéhez. Lázár János rossz miniszter és rossz politikus, ilyen bőven van a kormánypárt soraiban. Ám Lázár tökéletesen alkalmas arra, amire használják. Kellőképpen cinikus, szemrebbenés nélkül ontja frappánsságait a hallgatók képébe, látszólag meggyőző, de ha a mondatok mögé nézünk, éppúgy üres mákgubót találunk, mint a Fidesz egész, szavazóit lenéző kommunikációjában. Sem Lázár, sem a Fidesz nem ígér új, élhetőbb jövőt, hanem a régi rendet akarja fenntartani. A korrupció, a lecsúszás, a jogállamiság leépítése és az EU-ból való kivezető út rendjét.

S aki ebbe az ólomból öntött mentőövbe kapaszkodik, az nem marad a felszínen, hanem biztosan elmerül vele.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább