Hogy tehát Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók. A szar jobb, mint a fos – mondta az egyik riportalany arról, miért jobb a Fidesz, mint a Tisza. Ha esetleg valaki kételkedne, vagy alá akarná becsülni a nem pusztán mélyszegénységben, hanem szemmel látható mélysötétségben is szenvedő, kilátástalan sorsú honfi- és embertársaink véleményét a regnáló hatalommal kapcsolatban, egyben a propaganda hatását, semmiképpen ne hagyja ki a Népszava riportját a Tisza ételosztásáról. Amikor a kognitív disszonancia megmutatja magát mint egy tüszős mandulagyulladás, vagy egy éppen perforálni készülő vakbél, amit egy hozzáértő és/vagy laikus is simán be tud azonosítani a tünetek és a fájdalom alapján, amikor annyira nyilvánvaló, hogy mivel áll szemben a tudomány és a beteg egy olyan kontextusban, amikor van gyógymód mindenre, az ember teljesen értetlenül áll az előtt, amit a szemével lát.
Számomra sokkoló látni, hogy emberek, akik nyomorultabbak már aligha lehetnének, simán felmondják a rogáni propagandát Brüsszelről és a háborúról, csak két értelmetlen félmondat között már nem a Gyurcsány, hanem a Tisza a bűvös szitokszó, a kapaszkodó, amikor a fekáliában nyakig elsüllyedve közlik, hogy jó ez a fekália, jól van ez így. Ezen a ponton elfogynak azok a szavak. Hogy mivé lett ez az ország, hogy a nyomorúság és a tájékozatlanság, ostobaság tort ül, hogy a metróalagút egy kivilágított leszállópálya ahhoz képest, amiben vagyunk, hogy a fekete az új fehér, hogy az igen lett a nem. És tényleg. Vagy soha nem voltunk mi magunk, vagy még mindig működnek a régi reflex. Szerintem az utóbbi, mert a török megszállás óta ez a nemzet elvesztette az önbecsülését és azt a minimális büszkeségét is, ami mára már tényleg csak nyomokban fedezhető fel, mint télen a hóesés.
És amikor teljesen elveszettnek látszik minden morális kapaszkodó, előkerül egy random konyhában készült propagandavideó, az asztalnál ülő Sipos Erzsébettel (úgy is, mint az ország korrupt miniszterelnökének édes jó anyjával), aki 11 percen keresztül beszélt a dekoltázsába akasztott mikrofonba kapaszkodva valami fideszes TikTok-csatorna elsőriportos leánykájának. A kellemes hangulatú, karácsonyi témákat is érintő interjúban sok újdonság nem hangzott el. Kiderült, hogy Orbán Viktor komoly kisgyerek volt, akivel nem lehetett tréfálkozni, az óvodában kitűnt a jó eszével és már kiskorában imádta a focit és csapatot szervezett. Erzsi néni tapasztalt motoros: adott már egy spontán interjút korábban a Margit hídon, amikor éppen ott trappolt át a Békemenet, akkor adta elő a saját verzióját arról, hogyan lettek ők bányatulajdonosok az urával, hogy micsoda viszontagságos út vezetett Győző bácsival kézen fogva az ország meghódításáig, vagyis a kőbányából megmilliárdosodásig. Miközben – ugye nehéz az élet – hétvégente építgetni és szépítgetni kell a hatvanpusztaverszáji uradalmat (úgy is, mint félkész mezőgazdasági üzem), ahova minimum legalább ötvenen gyűlnek össze egy-egy ünnep alkalmával. Bevallom férfiasan, nekem már akkor is kicsordult a könnyem, miközben hallgattam az agg szűzet. Agg szűz természetesen abban az esetben, ha elfogadjuk azt a mendemondát, amit Júdás Viktor Mihály magáról terjeszt, hogy szívesen lenne ennek a népnek a megváltója, neki ugyanis küldetése van, amit egyenesen rá bízott a magyarok Istene: hogy ezt az országot újra naggyá és büszkévé tegye oly sok megrázkódtatás után.
Új információ anyukától, hogy Viktorka már az óvoda kiscsoportjában elkezdte szervezni a polgári köröket, hogy a napköziben lényegében saját frakciója volt, az egyetemről a lábszagú kollégiumon át pedig egyenes út vezetett a világot jelentő deszkák felé. Mert a kis miniszterelnök úr – lehet, hogy már akkor így hívták, mert ő annak született – olyan komoly volt, hogy amikor a játékmacit leejtette, és Bözsi néni szólt neki, hogy ez fáj neki és sírni fog, ő azt válaszolta, hogy a játékmedvék nem sírnak. Úgyhogy ja, egy zseni volt már akkor is, bár én inkább azt mondanám, hogy már akkor olyan érzéketlen volt, mint egy amputált végtag, az Orbán-famíliában viszont ez simán annyit jelent, hogy már igen korán megmutatkoztak a vezetői képességei. Ha ehhez még hozzáadjuk a narancsos sztorit, még jobban összeáll a kép.
Mindenesetre Gazsi is előkerült állítólag, de csak éppen beugrott, 25-én és 26-án bárki mehet hozzájuk, de 24-én este kettesben vannak a főbányásszal, ami Erzsi mamának furcsa. Nekem meg az a furcsa, hogy ez a riport miért nem a hatvanpusztai uradalomban készült, ha az volt a szöveg, hogy azért volt szükség a milliárdokból először lerombolt majd (Viktorka) igényei szerint újraépített majorságra, hogy ott össze tudjon jönni a család? Mert ugye a folyamatosan kiszivárgó dokumentációk szerint (köszönjük, Hadházy Ákos!) az a félkésznek és mezőgazdasági üzemnek hazudott luxuskastély meglehetősen késznek tűnik. Ráadásul a rossz nyelvek szerint Anikó asszonyság is ott sündörgött feszt, mert szegény Győző bácsi nem tudta egyedül a zebrákat és a kafferbivalyokat etetni és fejni, meg a medencét is takarítani, miközben a pálmákat és mindenféle egzotikus növényeket is gondozni kell. Szóval már csak arra várt ez a szupertitkos objektum, hogy a felcsúti dinasztia minimum a brit királyi család szintjén ünnepelhesse a kis Viktor, bocsánat, Jézus születését. Ehhez képest a felvétel alapján Bözsi néni egy szimpla családi ház konyhájában szorongatja a mikrofont, nem pedig a hatvanpusztai uradalom valamelyik konyhájában feszít és fényezi a miniszterelnök fia megtépázott imázsát. Olyan szempontból majdnem mindegy is, hogy ha Júdás egy rénszarvasok zebrák által húzott, páncélozott Volkswagennel érkezne a hívei közé, akkor sem hinnék el, amit látnak, mert az fake news meg provokáció.
És ha ez nem lenne elég karácsonyra a jóból és a néphülyítésből: az orbáni korrupt mélyállam tiszteletbeli főstrómanja ünnepi díjátadót tartott a beltenyészetének, amelynek keretében a papíron őt szolgáló szervilis, kaucsukgerincű lényeket tüntetett ki, a család az első jeligére. Hadházy Ákos péntek reggel közzétett egy nagyjából 200 névből álló listát, akik állítása szerint kitüntetést kaptak Mészáros Lőrinctől a Mészáros Csoport december 19-ei karácsonyi ünnepségén. A független parlamenti képviselő által megszerzett listán szerepel többek között Ómolnár Miklós, a Mediaworks bulvár és magazin üzletágának igazgatója, Csermely Péter, a Mediaworks tartalomfejlesztési vezérigazgató helyettese és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője is. A legkeményebb szerintem az, hogy az év top vezetője díjat többek között Mészáros Lőrinc fiához, ifj. Mészáros Lőrinchez is hozzávágták, az év vezetője kitüntetést pedig többek között Mészáros Lőrinc lánya, Mészáros Beatrix is megkapta. További díjazottak mindenféle címeken: Vaszily Miklós, a TV2 csoport vezetője és az Index tulajdonosa, Szokira Tamás, Orbán Viktor veje vagy Szíjj László, a Duna aszfalt tulajdonosa, a Szijjártó klán nagy barátja. Nem sorolom, illusztris társaság, szó se róla, de hogy ez az aluliskolázott gázszerelő a saját kölkeit tünteti ki, miközben Ricky Martin alig várja, hogy a Beül a Jolly az A8-asba című örökzöldet előadhassa, majd a Tisza applikáció letöltői fokozottan érzékeny adatokat tartalmazó listájának Fidesz-propaganda általi kiszivárogtatása után még meg is sértődik, hogy a papíron őt szolgálók személyes adatai kiszivárogtak, valami egészen hihetetlen. Most már tényleg sűrűn meg kell csipkednem, magam, mert nem tudom eldönteni, hogy ébren vagyok, vagy álmodom.
Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.