NEHAZUGGY

Búcsú

Ne a hóban, csillagokban, / ne ünnepi foszlós kalácson, / ne díszített fákon, hanem / a szívekben legyen karácsony. (Szilágyi Domokos)

Kedves olvasóink, támogatóink, barátaink! Mindenki, akinek ez itt fontos, és persze kedves mindenki, aki utálkozni, szörnyülködni, fanyalogni jár ide! Ez az az áldott, békés pillanat, ami minden évben menetrend szerint beüt, és ezt még a legnagyobb hatalmú urak sem képesek megakadályozni. Mint tudjuk, vannak nagy és még nagyobb hatalmú urak, aki úgy tudják, hogy polgárok millióinak sorsa fölött lehet úgy is felelős, helyes, tisztességes döntéseket hozni, ha életvitelszerűen napi 3-4 órát alszik az ember, de ez egy nagyon csúnya tévhit. Borzalmas potenciális következményekkel jár még akkor is, ha önmagában nem a kevés alvástól lesz valaki gonosz, jellemtelen ember. Mi rendületlenül próbálunk ennél többet aludni, alkalomadtán sikerül is, és bár nem döntünk milliók sorsáról, számunkra most jött el az a pillanat, amikor egy kicsit muszáj visszavenni, hátra lépni, megpihenni, távolabbról szemlélni.

Ahogy az elmúlt években mindig, mi most is komolyan gondoljuk az elcsendesedést, az egymásra figyelést, de nyilván nekünk könnyebb dolgunk van, mint azoknak, akiknek minden pillanatban görcsösen kapaszkodniuk kell a végtelen és határtalan, ellenőrizhetetlen és számonkérhetetlen hatalmukba. Mi jobban alszunk már attól is, hogy nem kell két nemzeti uszítás, természetes vagy mesterséges értelemmel létrehozott ordas hazugság között elbáboznunk, hogy mennyire keresztények vagyunk, mennyire jó emberek vagyunk, következésképpen bármit teszünk, bármit megtehetünk, mert nekünk úgyis mindig igazunk volt, van, lesz, minden mindegy, csak soha ne kelljen semmiért felelősséget vállalnunk. Nem különösebben hálás dolog önmagunkra reflektálni, magunkkal foglalkozni, no pláne hogy abban, amit csinálunk, a legkevésbé sem mi vagyunk a fontosak, de egy évben egyszer talán belefér.

Számunkra az év vége, minden év vége arra is jó alkalom, hogy a lantot kiejtve a kezünkből, önreflexiót gyakoroljunk és figyelmeztessük magunkat a saját egészséges jelentéktelenségünkre. Hogy ne tévesszük szem elől, hogy honnan indultunk, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy nélkülünk nem kel fel a Nap, hogy tévedhetetlenek vagyunk, hogy ki más, ha nem mi. Ha így járunk el, akkor talán abba a végtelenül szánalmas helyzetbe sem kerülünk soha, hogy arról kelljen győzködnünk magunkat, hogy a mérkőzésnek nem akkor van vége, amikor lejár a játékidő, hanem amikor megnyerjük. Szerencsére mi nem akarunk senkit nemhogy legyőzni, de még meggyőzni se semmiről, arról pláne nem, hogy igazunk van. Tapasztalatunk szerint aki mindig minden körülmények között ragaszkodik az igazához, az pont ugyanúgy elveszíti a kapcsolatát a valósággal, és számos dologtól megfosztja magát, mint az, aki számára a hatalom ajzószer, drog, semmivel nem pótolható kelléke az életnek. Akinek igaza van, az soha nem fenyegetőzik azzal, hogy minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve. Teller Ede atomfizikusnak tulajdonítják azt a bölcsességet, hogy pesszimista az az ember, akinek mindig igaza van, de nincs öröme benne. Az a helyzet, hogy a korrupt emberekkel, a hatalom megszállottjaival is pont ugyanez van: hiába van mindig igazuk, egy önfeledt percük nincs, amikor nem kell a hátuk mögé nézniük, így hát nem marad más számukra, mint megkeseríteni sokak életét.

Ezt látjuk, ha körülnézünk ebben a toxikus szörnyetegek enyves és/vagy véres kezében fuldokló világban, ahol meg lehet tanulni együttélni a háborúval; ahol számos korábban evidenciának számító erkölcsi minimum abszolút viszonylagossá vált; ahol áldozat lesz az agresszorból és börtöntöltelék a megerőszakolt, félholtra vert gyerekből; ahol annak van igaza, aki hangosabban óbégat; ahol az erősebb simán elveheti a gyengébb tulajdonát; ahol törzsi indulatok által szétfeszített buborékokban párhuzamos valóságok jöttek létre; és ahol gépiesen etetni, kiszolgálni kell egy láthatatlan algoritmust, ahol ha kell, ha nem, kommentelni, megosztani, továbbadni, túlkiabálni kell, mert különben eltaposnak. Most, amikor mindenki – aki számít, akinek meggyőződése hogy számít, és az is, aki egyáltalán nem számít – pontokba szedi, statisztikákba sűríti, diagramokon ábrázolja, értékeli, összefoglalja, hogy mi mindenben volt igaza, mennyi minden jót, hasznosat, fontosat cselekedett 2025-ben, mi megpróbálunk kicsit magunkba szállni, márpedig ezt úgy nem lehet, ha az ember feje nyakig benne van abban a mocsárban, amiben egész évben.

Soha egy pillanatra nem volt evidencia, és most sem evidencia, hogy jövőre velünk ugyanitt, de mindenkinek őszintén hálásak vagyunk, aki eddig lehetőségeihez mérten mellénk állt, kitartott mellettünk, pontosan tudjuk, hogy rengeteg fontos(abb) helye van a civil támogatásoknak mostanság, mert a repülőrajt éve ugyan remekül sikerült és van amerikai védőpajzsunk is, de annyira azért nem rózsás a helyzet. Nagyon sokan vannak, akiknek nem magától értetődő havi néhány ezer forint támogatás sem. DE.

Az a jó hír, hogy szerencsére mi nem tervezünk senkivel versengeni, senkinek a helyére lépni, másokat utánozni, és mindenféle algoritmusok cselédei lenni.

Az a jó hír, hogy minden ellenkező feltételezéssel szemben az elmúlt években sem fejlődött ki, tehát most sincs küldetéstudatunk, nem óhajtjuk megváltani, naggyá vagy malacrózsaszínné tenni a világot, és miután egyre brutálisabb a médiazaj, miután elárasztotta a digitális teret egy rakás mindenfajta minőségű tartalom, miután a mesterséges értelem új távlatokat nyitott meg (nem kis részben ijesztő és hátborzongató távlatokat), még fontosabbnak tűnik, hogy csak azt csináljuk, amiről azt gondoljuk, hogy jól csináljuk és nem kell szégyenkeznünk miatta. Van néhány tíz- vagy százezer ember, akinek igazodási pont a Szalonna.

A jó hír az, hogy ha elegendő olvasónak fontos, amit és ahogyan gondolunk a világról, és tud áldozni is rá; ha elegendő ember hajlandó egyáltalán írott szöveget olvasni a 20 másodperces TikTok-videók világában, ha legalább két és fél kolléga nem hal éhen a havi bevételekből, akkor van napi szellemi táplálék.

Büszkék vagyunk arra, hogy bár néha nehezebben, máskor könnyebben, de megmaradtunk, és ehhez soha egyetlen fillér, euró, dollár, rubel közpénzt nem fogadtunk el, másrészt pedig mindig örömmel adtunk teret a sajátunktól eltérő véleményeknek is. Az elmúlt tíz évben sem változott semmi a tekintetben sem, hogy bár nem tetszik a rendszer, soha senkinek a szekerét nem toltuk elvárásokért/utasításokért cserébe, nem adtuk el a szabadságunkat, nem árultuk el a hazánkat, mindig arról írtunk és úgy, amiről és ahogyan jólesett. Mi 10 éve és 5 éve is ugyanazt a filmet néztük, mint most. Egyvalami számított mindig: más emberek méltóságába nem gázolni, senkiről nem hazudni. Ennek a borzasztóan megterhelő évnek a vége fele közeledve szívből reméljük, hogy eljön az az idő, amikor ez sokkal szélesebb körben lesz megkerülhetetlen alapvetés, mint most.

Semmit nem ígérünk a jövőre nézve, változatlanul több a kérdésünk, mint amennyi válasz birtokában vagyunk, ám amennyiben az olvasói támogatások ezt lehetővé teszik, áprilisig mindenképpen szeretnénk még maradni, és szóvá tenni, amit igazságtalannak, ártalmasnak, felháborítónak vagy éppen elviselhetetlennek tartunk. Mert egyáltalán nem minden világok legjobbika az, ahol a Matolcsy-klán szabadlábon van, miközben Iványi Gábort börtön fenyegeti; ahol köztörvényes bűnözők osztják fel és rendezik át a világot; ahol véreskezű tömeggyilkosok moralizálnak afölött, hogy mi a jogállam; ahol adócsaló roncscelebek és Hajdú Péterek veszik a bátorságot, hogy kioktassák a Hadházy Ákosokat arról, hogy képviselőként mi a feladatuk és milyen stílusban szólalhatnak meg, ahol a hatalmasok most már explicit módon a törvények és az igazságszolgáltatás fölé helyezték magukat; ahol a gyermekek megrontását gyermekvédelemnek csúfolják, és ahol végső soron mindenki szem a láncban.

Kedves olvasóink, kedves vendégszerzőink, kedves támogatóink és barátaink! Azokra is gondolva, akiket az elmúlt években elveszítettünk, mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves munkát és figyelmet, támogatást, kedves szót, bátorítást! Semmi kétség nem fér hozzá: a következő év ennél sokkal durvább lesz. Addig is tisztelettel kérjük, hogy aki teheti, fizessen elő a Szalonnázóra, akinek módja van rá, egyszeri vagy havi támogatással segítse a Szalonna működését, akinek nem okoz gondot, lejárt előfizetését újítsa meg. Mindenért hálásak leszünk. Az eredetileg tervezett, mától január első hétfőjéig tartó teljes leállással ellentétben érdemes lesz időnként követni az oldalt, állandó és vendégszerzőink időről időre egy-egy írással jelentkezni fognak ezalatt az idő alatt is. Legközelebb a megszokott menetrend szerint január 5-én jelentkezünk, addig mindenkinek békés, szeretetteljes, politikamentes ünnepet kívánunk!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább