VENDÉG

Edvard Beneš szelleme és a magyar kisebbségvédelem csődje

A 2025. december 11-én a szlovák parlament egy büntetőjogi módosítást fogadott el, amely a Beneš-dekrétumok kritikáját büntetendővé teszi. Ez nem csupán egy jogszabályi technikai változás, hanem egy történelmi és jogi abszurditásra alapozott politikai döntés. Ez a lépés nemcsak az EU jogi normáival és az alapjogokkal áll ellentmondásban, hanem a régióban élő etnikai közösségek, kisebbségek közötti törékeny bizalmat is próbára teszi.

A magyar diplomácia hallgatása vagy „pragmatikus hozzáállása” teljesen érthetetlen. A történelmi igazságtétel melletti határozott kiállás (újabb) elmaradása érzékenyen érinti a magyar nemzetiségi közösséget, és olyan kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak a napi politikán. Egyre elkerülhetetlenebb lesz a nyílt, jogi és történeti alapú párbeszéd — akár a két ország kereteiben, akár európai szinten — annak érdekében, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek tiszteletben tartják az alapjogokat, az EU értékeit és a közösségek méltóságát.

I. Előzmények és a mostani döntés

A Beneš-dekrétumok a második világháború alatt és után, zömmel 1945-ben kiadott elnöki rendeletek, amelyek közül néhányat az emigráns csehszlovák kormány és az államfő, Edvard Beneš még Londonban hozott meg, többségét azonban már hazatérésük után adtak ki. Ezek jogilag a háború utáni rendezés részeként – a szövetséges hatalmak hallgatólagos beleegyezésével, a kollektív bűnösség elvére építve – megfosztották a német és magyar nemzetiségű állampolgárokat állampolgárságuktól, tulajdonuktól, és lehetővé tették kitelepítésüket is. A dekrétumok ma is vitatott jogi és történelmi relikviának számítanak, és – bár a modern szlovák alkotmány egy 1991-es rendelkezése értelmében elvileg nem hozhatnak létre új jogi kapcsolatokat – továbbra is részét képezik a szlovák jogrend történeti alapjainak. Ez a tény és az azzal összefüggő jogi gyakorlat számos jogi és politikai vitát váltott ki, különösen az ingatlan- és vagyonjogi kérdésekben.

2025 decemberében azonban új szakaszába érkezett a vita: a szlovák kormánykoalíció – Robert Fico miniszterelnök vezetésével – a büntető törvénykönyv módosítása során olyan rendelkezést fogadott el, amely szerint büntethetővé válik a Beneš-dekrétumok kritikája. Ezt a passzust egy gyorsított eljárásban vitatták meg, és a törvényhozás alkotmányjogi bizottságában is átment. A tervezet lényege, hogy aki nyilvánosan megkérdőjelezi vagy tagadja a dekrétumokkal kapcsolatos második világháború utáni rendezést, akár fél évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható legyen. 

A kezdeményezés közvetlen előzménye az volt, hogy az ellenzéki Progresszív Szlovákia párt – amely szlovákiai magyarok által is lakott területeken jelentős támogatottságot remél – felszólította a kormányt a dekrétumok alapján zajló ingatlan- és földtulajdon-elkobzások rendezésére, azaz a háború utáni intézkedések jogi hatásainak megszüntetésére. Ez azonban heves nemzetpolitikai reakciót váltott ki a kormánykoalícióból és a nacionalista erőkből: a hatalom részéről a dekrétumokat nemcsak történelmi tényként védték meg, hanem a múlt kritikáját is kriminalizálni kívánták, mintegy lezártnak és vitathatatlannak tekintve a háborús rendezést. Ez a lépés nem csupán egy jogi sajtófigyelmet kiváltó paragrafus, hanem egy politikai-ideológiai üzenet is, amely megpróbálja elnémítani a történelmi sérelmek nyílt vitáját, és a közéletben elterjedt nemzetközi emberi jogi kritikákat büntetőjogi eszközökkel rendezné. E döntés éles ellentétben áll azzal a pluralista jogi és történeti vitával, amely egy demokratikus társadalomban elvileg alapkérdésként kezelendő volna.

II. Ütközések az EU jogi előírásaival

A Beneš-dekrétumok körüli helyzet természetesen több ponton is kifogásolható az Európai Unió jogrendje és alapjogi normái szempontjából.

Először is, a kollektív bűnösség elve, amelyet a dekrétumok alkalmaztak, szemben áll az EU alapelveivel. A modern európai jogrendben az igazságszolgáltatás alapelve az egyéni felelősség elvén nyugszik, és az etnikai vagy nemzetiségi alapon történő jogfosztás ellentétes a diszkrimináció tilalmával. Bár a dekrétumok 1945-ös eredetűek, jogi és politikai diskurzus tárgyát képezi, hogy a mai gyakorlatban továbbra is alkalmazott jogi mechanizmusok – például ingatlan-vagyonjogi lépések – hogyan viszonyulnak az EU emberi jogi normáihoz. 

Másodszor, a szólásszabadság és a történelmi múlt kritikájának kriminalizálása alapvető uniós alapjogi problémát vet fel. Az EU Alapjogi Chartája és az uniós jogrend számos dokumentuma garantálja a véleménynyilvánítás és a történelmi értékelés szabadságát. Egy tagállam büntetőjogában meghatározni, hogy ki mit mondhat a múlt jogi intézményeiről, ütközik az EU-ban elfogadott alapjogokkal és a jogállamiság elvével – különösen, ha a szóban forgó vélemény nem erőszakos, hanem kritikán alapuló kifejtés. Ez a törvény beláthatatlan precedenst teremt, hiszen a történeti viták kriminalizálása megsérti a tudományos- és véleményszabadságot. Ebbe egykori történelemtanárként bele sem merek gondolni…

Harmadszor, az Európai Unió jogrendje és az emberi jogi egyezmények, amelyekhez az uniós tagállamok is kötődnek (például Európai Emberi Jogi Egyezmény és az Alapjogi Charta), tiltják a diszkriminációt és a visszamenőleges jogalkotást olyan helyzetekben, amikor az egyének jogait érinti. A dekrétumok eredeti kollektív bűnösségi szerepe etnikai csoportokat érintett, és az EU alapelvei szerint a jogi következmények nem terhelhetnek automatikusan egy egész csoportot pusztán származásuk miatt. Ha ezt a kérdést ma is alkalmazzák vagy újrakódolják egy büntetőjogi rendelkezésben, az újabb uniós jogi aggályokat vet fel. 

Végezetül, az EU normái – ha nem is automatikusan érvényesülnek a második világháború utáni intézkedések tekintetében –, mégis nem hagyhatják figyelmen kívül a tagállamok alkotmányos és alapjogi kötelezettségeit. Egy olyan tagállami szabályozás, amely szankcionálja a történelmi vitát, önmagában ellentmondhat az EU által támogatott jogállami és alapjogi kereteknek, és hosszabb távon akár joghatósági konfliktusokhoz is vezethet.

Itt jegyzem meg, hogy a holokauszt-tagadás és a Beneš-dekrétumok kritikájának párhuzamba állítása, azonos jogi kategóriába sorolása első pillantásra csábító lehet azok számára, akik a véleményszabadságot és a történelmet „védendő identitáselemként” kezelik. Valójában azonban ez az összevetés jogilag téves, történelmileg hamis és a jogállamiság szempontjából elfogadhatatlan. A két jelenség ugyanis nemhogy nem azonos természetű, hanem egymással ellentétes irányú: az egyik a jogállam lerombolásának ideológiai előszobája, a másik a jogállami alapállásból megfogalmazott kritika klasszikus esete.

A holokauszt-tagadás büntethetősége Európában kivételes jogi konstrukció. A holokauszt nem pusztán történelmi esemény, hanem nemzetközi jog által megállapított bűncselekmény: a nürnbergi perek, ENSZ-határozatok és a nemzetközi jogfejlődés egyértelműen megvalósult népirtásként, genocídiumként rögzítették. Tagadása ezért nem vélemény, hanem objektíven hamis tényállítás. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint a holokauszt-tagadás antiszemita gyűlöletbeszéd, a náci ideológia rehabilitációja, ezért a szólásszabadság visszaélésszerű gyakorlásának minősül.

Ezzel szemben a Beneš-dekrétumok nem bűncselekmények, hanem állami jogi aktusok voltak. Súlyosan jogfosztó, etnikai alapú intézkedések, de nem nemzetközi bíróság által elítélt genocídiumok. Következésképpen nem „tagadni”, hanem értelmezni és bírálni lehet őket. Kritikájuk nem gyűlöletkeltés, hanem klasszikus emberi jogi érvelés: a kollektív bűnösség elvének, az etnikai diszkriminációnak és a bírói eljárás nélküli jogfosztásnak az elutasítása.

A különbség döntő: a holokauszt-tagadás az EU alapértékeinek tagadása, míg a Beneš-dekrétumok kritikája ezen alapértékek érvényesítését követeli. Ha ez utóbbit kriminalizálják, nem a gyűlöletet üldözik, hanem a jogállami vitát tiltják be. Ez pedig nem demokráciára, hanem állami emlékezet-rendőrségre emlékeztet.

III. Reakciók és visszhangok

A szlovák jogalkotási döntés nemzetközi politikai reakciókat is kiváltott, de talán leginkább a magyar-szlovák viszonyban gyűjtött maga köré figyelmet. Sajnos, nem a magyar kormány részéről, melynek reakciója pragmatizmusnak álcázott elvtelen, megalkuvó hallgatás egy olyan kormány részéről, amelyik minden sarkon fél téglával veri a mellét, mint tántoríthatatlan védelmezője a határon túli magyar kisebbségeknek. Aztán az orosz agresszió óta semmibe veszi a kárpátaljai magyar kisebbség alapvető érdekeit, tavasszal a magyargyűlölő George Simiont támogatta a román elnökválasztáson, most pedig Robert Fico és magyarellenes pártja akcióját nézi tétlenül, bárgyú tekintettel a külügyminiszter és a miniszterelnök. Én még emlékszem, hogy Svédország budapesti nagykövetét berendelte éber külügyminiszterünk egy televíziós műsor miatt (2023), mert az „hamis képet festett” Magyarországról. Ausztria nagykövetét is, mert egy közmédia-vezető ízléstelen mondatot írt Orbán Viktorról (2022). Ezek „annyira súlyos ügyek” voltak, hogy azonnali diplomáciai reakciót igényeltek. Szegény nagykövetek ott ácsorogtak Szijjártó irodájában a szőnyeg szélén. De berendelés járt jogállamisági bírálatért a finn nagykövetnek (2018), civil támogatásokért Norvégia nagykövetének (2014–2015), a „maffiaállam” kifejezés használatáért, amit egy holland képviselő ejtett ki a száján, a holland nagykövet rostokolhatott a Bem téren. (2017). Magyarország járványkezelését kritizáló levélért pedig az összes skandináv állam nagykövetei lettek berendelve (2020).

Most, amikor a szlovák parlament büntetőjogi fenyegetéssel védi – kizárólag a magyar kisebbségre vonatkozóan – az EU minden előírását meggyalázó kollektív bűnösség elvét, fél év börtönt helyez kilátásba a Beneš-dekrétumok kritikájáért, ez nem indokol semmilyen reakciót „a nagy nemzetvédő” Orbán és kormánya részéről. Úgy látszik, egy svéd tévéműsor veszélyesebb volt, mint egy, a magyar kisebbség formális jogfosztásának újabb megerősítését rögzítő szlovák törvény.

Ha hozzád betörnek, kirabolnak, de nem teszel feljelentést, csak megvonod a vállad, elhajtod a kiérkező rendőröket hasonlat jól szemlélteti azt a helyzetet, hogy a magyar kormány nem vállalta a nyílt szembenézést a történelmi sérelmekkel vagy ezek jogi kezelésének kérdésével. Szijjártó Péter külügyminiszter nemrég, éves parlamenti meghallgatásán közölte, hogy Magyarország nem akarja a Beneš-dekrétumok ügyét újranyitni, mert az szerinte csak zavarná a szlovák–magyar együttműködést és a két ország közötti stabil kapcsolatot. Márpedig e problémákat senki sem fogja felvetni pl. uniós fórumokon helyettünk.

Ezt a hozzáállást lehet persze úgy értelmezni, hogy a magyar diplomácia a regionális stabilitás és pragmatikus együttműködés mellett kötelezte el magát, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy elhallgatja a történelmi jogi sérelmeket. Ám ez a politikai döntés sokak szemében a kisebbségi érdekek alárendelését, sőt elárulását jelenti, különösen egy olyan kérdésben, amely közvetlenül érinti a szlovákiai magyar közösséget.

A szlovákiai magyar pártok és szervezetek vonatkozásában szintén megjelentek olyan kezdeményezések, amelyek a párbeszéd és a történelmi kérdések rendezését sürgették. Például a Magyar Szövetség Szlovákiában a dekrétumokkal kapcsolatos parlamenti tárgyalások felújítását szorgalmazta, de a többségi szlovák pártok álláspontja elutasító volt, és nem kívánták „megnyitni” a kérdést. 

Ez a helyzet rávilágít egy mélyebb politikai dilemmára: míg a történeti igazságtétel és jogorvoslat kérdése jogilag súlyos és érzelmileg is terhelt témakör, a kormányközi diplomácia gyakran hajlandó elhalasztani vagy elkerülni az ilyen kérdések nyílt kezelését a stabilitás nevében. Az ilyen döntések azonban hosszabb távon alááshatják a bizalomépítést a kisebbségek és a nemzetek között, különösen akkor, ha a múlt jogi rendezése ma is közvetlen hatással van az érintettek életére.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább