December 5,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Tetőfokára hágott az abszurd

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 166,884 forint, még hiányzik 2,833,116 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

48-48. Így állnak jelenleg a számok: ugyanannyian tartják alkalmasnak az ország vezetésére Orbánt, mint Magyart. Erősödött Júdás a bizonytalanok körében, mint a forint az euróval szemben. Az elmozdulás oka az lehet, hogy a párt nélküliek körében 43-ról 31 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik a Tisza elnökét alkalmas vezetőnek tartják, míg ugyanebben a körben Orbán alkalmasságát már nem 37, hanem 51 százalék fogadja el. Számomra roppant érdekes, hogy ezek szerint akik eddig nem vagy minimálisan foglalkoztak a közélettel és ebből kifolyólag nem voltak elköteleződve egyik irányban se, hirtelen Júdást tartják alkalmasnak. 

Tényleg ennyit számítana, hogy hazudozik reggeltől estig mindenféle csatornán, és eljátssza a puritán miniszterelnököt, akinek semmije nincs, amije meg igen, az a családja és a strómanjai nevére van írva, úgyhogy papíron egy földönfutó, aki a batidai Amon Göth szerint ugyanúgy él, mint 25 éve, ugyanannyi cipője, inge, autója van, mint 25 éve. Vagyis kizárólag értünk kel fel reggelente, miattunk nem alszik 15 éve, hogy nekünk minden nap jobb legyen. Ha ez így van, akkor ez az ország menthetetlen és sokszorosan megérdemli a sorsát, mi meg akik próbálunk ellene valamit tenni, ezek szerint továbbra is szagolhatjuk majd a büdös lábát, amivel a nyakunkon tapos. Hát igen, ez van akkor, amikor valaki kisajátítja a köz médiáját és a köz vagyonból kampányol. Úgy tűnik, hogy az erőforrásfölény bizony érvényesülni fog, és mi, akik ennek az országnak az egyetlen reményét az állampárt elzavarása jelenti, nem vesszük figyelembe a körülményeket. Kibaszott hiú ábrándokat kergetünk, hogy talán majd most. Persze van még idő áprilisig, de az egyén szintjén is mindenkinek tepernie kell, mert az igazán durva dolgokat még nem is láttuk. Amikor olvastam, hogy eltűnt Magyar Péter előnye, hirtelen arra gondoltam, hogy ezek azt is ellopták. Ha ezek a számok igazak, akkor kezd el beérni a fedezet nélküli osztogatások és ígérgetések veteménye, a nyugdíjasok megvásárlása, a fél ország adómentessége, és ahogy látom, a fegyveres erők is kapnak egy valag pénzt, belengette a minimálbér emelést, úgyhogy csak a szokásos, pedig a 2022-es választási pénzégetést mai napig is nyögjük. Szerintem idén nem krumpliosztás lesz, hanem komolyabb lóvét kapnak a zsákfalvak is, hogy Azerbajdzsánba is jusson azért 40 milliárd.

Közben meg, hogy véletlenül se érezze magát jól senki, a hisztériaügyi és toporzékolási minisztérium feje is szól a másik oldalhoz is. Eddig nem volt szükség rá, most jól jön. A ma reggel megjelent Index-nagyinterjút most hagyjuk, két nappal ezelőtt az ATV-ben borult ki és egzecíroztatta Szöllősi Györgyitaki a végére szemmel láthatóan feladta, mert Szijjártó olyan átéléssel adta elő a szovjetorosz narratívát, hogy azt ma is nehéz elhinni. Első ránézésre lehet azt gondolni, hogy hadd mondja, nem látod, hogy nincs magánál szegény, csak az baj, hogy ez a csávó mégiscsak a külügyminiszter, aki ideális esetben persze már rég nem lehetne az. Egy normális országban már akkor mennie kellett volna, amikor egy milliárdos NER-oligarcha jachtján dorbézolt, miközben azt hazudta, hogy éppen lázasan dolgozik a minisztériumban. Hogy az orosz kémekről vagy a járványügyi, sok százmilliárdos közbeszerzések ledarált dokumentumairól ne is beszéljünk. De ezeknél ezek nem számítanak, nekik mindent szabad, hiszen az egész ország az ő tulajdonukban van. Ez egy általuk létrehozott vállalkozás, amelynek 16 éve ők a tulajdonosai, mi meg az alkalmazottai, a cégforma: Zrt. Magyarország zártkörűen működő részvénytársaság, ennek megfelelően bánnak magukkal, meg velünk is. A mi pénzünkből gazdálkodnak, és gondoskodnak rólunk. Mi vagyunk a hülyegyerekek meg az ellátásra szoruló gondozottak, ők meg a gondviselőink. Az egész országot még nem sikerült teljes egészében magukra íratni, de a széljegyen haszonélvezőként már ott vannak. Aki meg nem őket látja szívesen a cég élén, az nem normális, nem beszámítható, ezt a Zrt.-országot csak és kizárólag Júdás Viktor képes vezetni, mindenki más hazaáruló, alkalmatlan szarházi.

Petiminiszterre is nagy szükség van a vezetéshez, akinek a homloka lassan a seggéig ér, mert állandóan idegállapotban van, és nem győzi kioktatni a külföldről pénzelt hazaáruló fake news sajtót, hogy ne arról írjanak, amiről nem kellene, hanem arról, amiből kiderül, hogy ők a faszagyerekek. Mert nincs elég leuralt médium, még a tőlük független vagy csak részben függő orgánumoknak is őket kéne magasztalniuk reggeltől estig. Legyen világos: a geci Brüsszel tehet mindenről. Pont. Vajon az én életemben hányszor mondja még el ez a szerencsétlen, hogy Brüsszel? Ez a szerencsétlen azt hazudta, hogy őt nem érdekli „az oroszok, a barbadosziak vagy a bermudaiak” és hogy „kicsinyes, beteg dolog azt nézni”, hogy mennyire vág egybe két ország (Magyarország és Oroszország) álláspontja, hát mit nem lehet érteni azon, hogy Brüsszel az, aki rosszat akar.

Ez a penetráns, szarszagú brüsszelezés, amit ez szerda este lenyomott élő egyenes adásban, szerintem konkrétan tananyag lesz bármely diplomáciai iskolában, ilyet még soha senki sehol nem adott elő. Döbbenetes, hogy ez mindent képes arra kifuttatni, hogy mindig, minden esetben Brüsszel miatt szívunk. De legalább tizenöt év után végre megtudtuk, hogy ki az a Brüsszel, épp ideje volt. Szlovákiát és Magyarországot leszámítva minden EU-s tagország, az európai mainstream, amelyik háborút akar és fegyverkezik. Tehát 27 tagországból 25 = Brüsszel. Vagyis az uniós szövetségeseink (leszámítva Szlovákiát), akiket ez a nyomorult gyaláz, fenyeget, szidalmaz, és azzal rágalmaz, hogy háborút akar, ők Brüsszel. Ezzel szemben van a Szovjetunió meg a Trump-féle USA-t, akik szarják össze magukat, hogy vége legyen az öldöklésnek, de a kibaszott Brüsszel állandóan megakadályozza ezt. Putyin alig hajtotta el a vérbe Trump vejét a béketervével, ez az ATV-ben arról fröcsögött az EU akár háborút is akarhat Oroszországgal (!). Ezt onnan tudja Lavrov ölebe, hogy a mostani tervek szerint 2029-ig fel kell készülni arra, hogy Európa készen álljon Oroszországgal szemben felvenni a harcot, ha szükséges. Erre a riporter azt kérdezte, miért baj, ha felkészül egy ilyen eshetőségre Európa, miután Oroszország lerohanta Ukrajnát.

ATV: […] Akkor mi miért hívjuk le azt a rengeteg uniós pénzt haderőfejlesztésre (6600 milliárd forint – szerk.)?
Szijjártó: Egészen más, ha a saját védelmi képességeinket fejlesztjük, mintha egy harmadik országba öntjük bele hadseregépítésre a pénzt.
ATV: De hát amit Ön mondott [az EU], az saját.
Szijjártó: Mi a NATO vagyunk. A NATO meg tudja védeni saját magát, ehhez nem kell Ukrajna. […] Ukrajna nem értünk harcol, Oroszország nem minket támadott meg.

Olyan mellébeszélés-spirálba és olyan öblös ellentmondásokba keveredett, hogy majdnem lefejeltem a tévét, olyan flegmán tenyérbemászó pofákat vágott, hogy a lélegzetem is elakadt. Nem volt egy olyan alkalom se, hogy a kérdésre válaszolt volna, soha nem igennel vagy nemmel felelt, hanem valami tök másról kezdett el ugatni, szerintem a diplomáciatörténet szégyenének szobrát erről a figuráról kell majd megmintázni, a nagy békepárti papagájról, aki arra az egyszerű kérdésre se volt képes igennel vagy nemmel válaszolni, hogy FELSZÓLÍTOTTÁK VLAGYIMIR PUTYINT, HOGY FEJEZZE BE AZ ÁLTALA ELKEZDETT HÁBORÚT, HOGY LEGYEN VÉGRE BÉKE?

Szijjártó: Világosan képviseltük az álláspontot, hogy Magyarország a békében érdekelt, azt is világossá tettük, hogy mi minden támogatást megadunk minden békekezdeményezésnek.
ATV: De akkor megkérdezem még egyszer. Felszólították Vlagyimir Putyint? Mert Brüsszelt folyamatosan felszólítják, de aki elindította a háborút, szóval lehet, hogyha őt felszólítanák?
Szijjártó: 3,5, majdnem 4 éve kezdődött a háború. Az elején elmondtuk a véleményünket. A háborút rossznak tartjuk, elítéljük, abban vagyunk érdekeltek, hogy a háború mielőbb véget érjen. Elmondtuk százszor az elején, most elmondhatjuk százegyedszer is.

Szerintem ezt vehetjük akkor egy szégyenteljes, nagy büdös gyáva NEMnek. Tehát a békepárti Stant és Pant nem odarendelték Moszkvába, hanem ők döntöttek úgy, hogy kiruccannak megbeszélni azt, ami már 2021-ben és azóta évente többször meg volt már beszélve. Lázárt is magukkal hurcolták, akiről Lavrov Péter nem tudta megmondani, mit keresett ott azon kívül, hogy kurva fontos ember a kormányban, a háborús bűnösnek azonban nem merték azt mondani, hogy fejezze be a háborút, miközben minket negyedik éve zsibbasztanak azzal, hogy legyen béke. Vagyis aláírásokat gyűjtenek, pártgyűléseket tartanak a háború ellen Magyarországon, Moszkvában meg hajlonganak a háborús agresszor előtt. Közben mai napig nem adtak normális magyarázatot arra se, hogy miért ment félre a tolmácsolás, és hogy lehetett egy influenzás tolmácsot a betegségektől rettegő Putyin közelébe vinni, ha még Pan is kínosan vigyázott, hogy nehogy elkrákogja magát a jelenlétében. Ennyire néznek hülyének, ennyire tartanak minket, és amikor valaki megkérdezik tőlük, hogy ezt így hogy, a kérdezőt is hülyének, hazaárulónak, brüsszelita zsoldosnak kiáltják ki.

És ekkor tényleg tetőfokára hágott az abszurd: miután Putyin öt órán át minden eredmény nélkül tárgyalt Trump különmegbízottjával és Trump vejével a békéről, Szijjártó jól sikerült tárgyalásról pofázott. Majd amikor megkérdezték tőle, hogy nem mellesleg Putyin múlt pénteken mondott-e esetleg valamit a békéről, mert hozzáértő szakemberek egybehangzó véleménye szerint az orosz agresszornak nem érdeke leállni a háborúval, az orosz a magyar külügyminiszter agya ledobta a láncot: 

Szijjártó: Értem, hogy mindig Putyinról tetszik kérdezni, jártunk Trumpnál is, de úgy látom, ez itt annyira nem érdekes, mert nem illik annyira a narratívába.
ATV: A Putyin-találkozó most pénteken volt.
Szijjártó: Érdekes módon az nem hír, hogy a miniszterelnök Donald Trumppal is tárgyalt.
ATV: Azért volt az is hír nálunk.
Szijjártó: Az lenne a korrekt, ha a kettőt együtt tetszene említeni.

Totális agyhalál, egyben közös szégyen. Már annak idején is – amikor még a Napkeltében kukorékolt és védte az akkor még ellenzékben vergődő főnökét – teljesen elfogadhatatlan és hazug állításokat adott elő, de azóta eltelt 20 év, ez a feketeöves csúsztatógép meg több mint tíz éve a külügy vezetője. Mára olyan magabiztossággal néz mindenkit hülyének, és mocskolja a Magyarország Zrt.-vel hivatalosan még szövetséges országok vezetőit, hogy csoda, hogy még nem osztott ki valaki neki egy sallert. Nem tudom, hogyan nem sikerült még megállítani, leszerelni, hogy miért tűri a NATO, az EU, hogy ezt művelje, de nem csak mi, ők is rá fognak baszni. Mert már most is ez történik. Kicsit túl hosszúra sikerült, de sajnos így is lesz még mit beszélni erről a szégyenteljes figuráról.

 Ceterum censeo: az orbáni rezsim  bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.