NEHAZUGGY

A legfontosabb a szeretetteljes környezet

Lázár Gergő | December 3, Szerda | 19:05

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 143,162 forint, még hiányzik 2,856,838 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Fülöp Attila: Hosszú távon a gyermekek számára akkor is a családi környezet a legjobb, ha ez nem a vér szerinti családjukat jelenti – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Miskolcon, egy új gyermekotthon átadásán. Erős mondatok ezek egy fideszes politikustól most, amikor újabb borzalmas részletek szivárogtak ki éppen az Orbán-rezsim kegyeltjének tűnő Szőlő utcai rémről, de alapvetően helytállóak. Elég sokan, elég sok helyen leírták és el is mondták, hogy teljesen mindegy, hogy kikhez kerülnek a gyermekek egészen addig, ameddig azt a gyermeket szeretik. Egyetlen gyermek sem érdemli azt, hogy egy nevelőotthonban nőjön fel, mert még ha vannak is olyan esetek, hogy valaki átlagos felnőtté válik, sajnos az esetek többségében olyan sebeket szerez, amelyek örökre vele maradnak és megakadályozzák abban, hogy teljes értékű életet éljen. Az ilyen intézetek ugyanis sok esetben helyet adnak az erőszaknak, a pedofíliának, prostitúciónak vagy bármiféle más bántalmazásnak. Az itt dolgozók egyes esetekben visszaélnek a fiatalok kiszolgáltatott helyzetével és kihasználják azt, hogy nem tudnak kihez fordulni. Persze vannak szerencsések is, olyanok, akik ugyan nevelőintézetben nőttek fel, de egészséges felnőttekké váltak, az ő példájuk viszont inkább kivétel, mint főszabály.

A cél az lenne, hogy minden árván maradt gyermek otthonra találjon. Teljesen mindegy, hogy az örökbefogadók miben hisznek, egyneműek vagy sem, illetve milyen etnikumhoz tartoznak, hiszen a szeretet nem függ ezek egyikétől sem. Persze a legjobb az lenne, ha egyetlen gyermek sem kerülne el a vérszerinti szüleitől, de ez nyilván csak egy álom. Vannak olyan esetek, hogy a szülők életüket veszítik, ezért árván marad a gyermek, de az olyan esetek sem ritkák, amikor a szülők bántalmazzák a gyermekeket, ezért az állam kiemeli őket a családjukból. És igen, vannak olyan helyzetek is, amikor a szülők egész egyszerűen lemondanak a gyermekükről, mert úgy érzik, nem tudnak gondoskodni róluk. Talán ez a legszomorúbb, hiszen a legtöbb esetben valószínűleg meg tudnák teremteni a megfelelő körülményeket, de könnyebbnek találják lemondani a gyermekükről, aki aztán könnyen előfordulhat, hogy a rendszer áldozatává válik. Ám aki azt hinné, hogy csak a gyermekotthonok tartogatnak veszélyeket az elárvult gyermekek számára, azok nagyot tévednének.

Sajnos vannak olyanok, akik csupán a pénzért vállalják el ezt a munkát, ezért magasról tesznek a gyermek valódi igényeire. Itt még csak nem is arra gondolok, hogy például nem költenek eleget egészséges élelmiszerre vagy ruhákra, hanem arra, hogy nem alakítanak ki egy olyan szerető közeget, ahol egy fiatal egészségesen felnőhet. Ugyanis egy gyermek számára a legfontosabb a szeretetteljes környezet. A pénz hiányát – legalábbis egy bizonyos szintig – lehet pótolni szeretettel, hiszen nem mindenki születik gazdag családba, és ennek ellenére is nagyszerű ember válhat belőle. Viszont ha az örökbefogadó szülők csupán a pénzért válnak „szülőkké”, akkor igen komoly a probléma. Ezen örökbefogadó feleket komolyan meg kellene vizsgálni, és komolyan kellene venni minden egyes panaszt velük kapcsolatosan, hiszen nem minden esetben jobb egy ilyen családban létezni.

Nem csoda, hogy a szüleiktől elkerült gyermekek sok esetben elmenekülnek. Vagy a nevelőintézetből vagy a nevelőszülőktől. Ez sokszor nem azért van, mert ezek a fiatalok neveletlenek vagy rosszak, hanem azért, mert nem volt megfelelő a környezet számukra. Nagyon kevés olyan eset van – ha van egyáltalán -, amikor egy akár később bűnözővé váló embert nem a keserves gyermekkora tett bűnözővé. A szeretet hiánya, a vele szembeni erőszak, vagy épp a lelki terror olyan sebeket képes ejteni bárkinek a lelkén, amelyek akár teljesen megváltoztathatják a jellemét. Ezért lenne borzasztóan fontos az, hogy tényleg csak azok vállaljanak gyermeket, akik erre készen állnak. A kormány családpolitikája viszont inkább a gyermekek számát tartja fontosnak (és ebben is kudarcot kudarcra halmoznak), magasról tesz arra, hogy ezeket a gyermekeket valóban akarták is a szüleik, vagy inkább a miattuk felvehető hitelekre gondoltak akkor, amikor családot alapítottak.

Nem kötelező szülőnek lenni és nem kötelező családot sem alapítani. Semmi gond nincs azzal, ha valaki úgy érzi, hogy másra szeretne koncentrálni az életében. Úgy vélem, ma már nem társul stigma ehhez a mentalitáshoz. Ma már nem kötelező a gyermekvállalás és nem fogják az embert bolondnak nézni, ha huszonéves létére nincsenek gyermekei. Mint ahogy ma már a házasság sem annyira magától értetődő, mint annak idején, amikor az volt az elvárás, hogy az ember egy bizonyos idő után házasságot kössön, hiszen ha ez nem történt meg, akkor valami nem volt rendben az illetővel. Visszatérve Fülöp állításához: egyetértek vele, én is úgy gondolom, hogy egy gyermeknek – még ha nem is vérszerinti -, de családra, családi környezetre van szüksége. Ehhez viszont az kellene, hogy ne korlátozzák bizonyos emberek örökbefogadási kérelmeit csak azért, mert most éppen őket tette meg ellenségnek Fülöp kormánya. Akkor még hitelesebb lenne ez a kinyilatkoztatás is. Minden gyermek szeretetre vágyik és meg is érdemli, ez a szeretet pedig érkezhet szinte bárhonnan.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!