NEHAZUGGY

Így lett a saját lábán álló, büszke és erős országból szegény ország, amelyik mindig bajban van

Igazán örömteli (nem), hogy miközben egy mostanság egyre gyakrabban egy szisztematikusan és visszatérően felöklendezett hazugságot használ kifogásként arra, hogy a teljhatalmat 16. éve birtokló, rendeletekkel kormányzó miniszterelnökként miért nem hajlandó szóba állni azokkal a magyarországi sajtóorgánumokkal, amelyek nem Rogán Antal kottája szerint végzik az újságírói szakma presztízsét folyamatosan aláásó dicstelen és pusztító munkájukat, azaz miért nem hajlandó a saját kormányzását érintő közérdekű, a magyarok mindennapjait közvetlenül befolyásoló érdemi kérdésekre válaszolni (vagy sok egyéb mellett például miért nem tudhatja meg a nyilvánosság, hogy mikor, hova és kikkel utazott külföldre őfelsége az elmúlt két évben, miért kell a külföldi útja részleteit 2030-ig titkosítani, vajon milyen titkos útjai voltak őfelségének, amelyeknek nyilvánosságra kerülése pontosan miben veszélyeztetné Magyarország külpolitikai és nemzetbiztonsági érdekeit?), terjedelmes interjúkat ad mindenféle külföldi lapoknak.

Miközben a rezsimje gyakorlatilag kivégezte a közszolgálatiság intézményét Magyarországon, egyúttal rátenyerelt minden független orgánumra, amire rátenyerelhetett (igen, végre a nyomtatott bulvár zászlóshajója, a Blikk is fideszes pártszolgálatot lát el), a 15 év kényelmes basáskodás után komoly politikai ellenféllel szembenézni kénytelen oligarcha-miniszterelnök 15 év után az ATV-be is bemerészkedett azért, hogy a kétes, homályos washingtoni útja fékezett habzású sikertörténetét utókezelje és olyanokhoz is szóljon, akikre másfél évtizedig nem kellett energiát pazarolni, mert nélkülük is megvolt a kétharmad. Ennek a kopernikuszi fordulatnak a szarszagú kimagyarázása gyanánt hozakodott elő a pártja háborúellenes gyűlésén Győrben rövid idő alatt másodszor azzal, hogy az az újságíró, akit külföldről fizetnek, az nem szuverén ember, azzal nem kell beszélgetni, mert a felséges úr ugye a nemzeti szuverenitás ügyében nem ismer tréfát. Mint minden valamirevaló, jellemtorzult despota, 15 év alatt elhitte a saját hazugságait; ezt is. Hogy minden újságíró, aki számára olyan kínos kérdésekről faggatja, mint a hatvanpusztai kacsaláb, a famíliája vagy a félkegyelmű gázszerelője közpénzből milliárdossá hízása, nem azért teszi, mert ez a munkája és kötelessége, hanem mert külföldről fizetik, hogy őt cseszegesse, pedig itt kopogtat az atomháború az ajtón. Orbán Viktor vénülő demokrata, aki szerint nem mellesleg a fiatal önmaga gratulálna neki (nincs kétségem efelől, 40 éve is ugyanez a gonosz bűnöző volt, mint ma, csak 40 kilóval fiatalabb kiadásban), ha ma találkoznának, megélhetési politikusi karrierje ama pontjára jutott, ahol minden újságíró külföldi ügynök, aki hű a szakmájához, aki a hatalmat ellenőrzi, és tájékoztatja a nyilvánosságot olyan ügyekről, amelyek rejtve maradnának, ha ez kizárólag a romlott hatalmon múlna.

És mit látunk ezzel párhuzamosan? Hogy közben raklapszámra adja a kedélyes interjúkat mindenféle külföldi sajtóorgánumoknak, médiaszemélyiségeknek, és biztos lehet benne, hogy akárcsak a Kossuth rádióban vagy a nyolcvanharmadik kegyence podcast műsorában senki nem kéri számon, hogy a kormányzása kudarcával párhuzamosan multimilliárdos lett az egész udvartartása. Vasárnap reggel, a győri háborúellenes pártállami szeánsz másnapján, miután jól helyretette megint a kérdésekkel provokáló magyar sajtót, a függetlenséggel nem vádolható Indexből tudhattuk meg, hogy a német Axel Springer médiacsoport vezérigazgatójának adott több mint egy órás interjút, aki a saját podcastjében kérdezte. Mi másról, mint a kedvenc témáiról: a washingtoni útjáról, a háborúról, Európa jövőjéről, a migrációról, az antiszemitizmusról és természetesen az önfényezésre kiváló lehetőséget nyújtó retkes politikai pályafutásáról. Vagyis a Magyarországon a saját kritikus polgárai és a független média elől fekete ponyvák és kordonok mögé menekülő bátor államférfiú a saját korlátozott közönséghez eljutó nyaloncai mellett külföldön fűhöz-fához rohangál, hogy napirenden lehessen, róla legyen szó, lássák, hallják, hogy mekkora zseni, mekkora megkerülhetetlen tényező, hogy a fasz európai politikusokkal szemben ő tudja a tutit, ő mindig is mindent tudott, és most is ő látja helyesen a követendő utat.

Eszem ágában nincs boncolgatni ezt a jelentős részben unalomig ismert dumát, de felhívnám a figyelmet egy fontos részletre, ami az elmúlt héten másodszor ömlik ki a száján, és ez egyáltalán nem a véletlen műve. Legfeljebb a Rónai Egonnak adott másfél órás interjú alatt készült műalkotására rákattant nyilvánosság elsiklott felette, pedig több mint önleleplező. Amikor arról a bizonyos Gyurcsányt idéző védőpajzsról esett szó, azt mondta, nem kell lehívni, de lehívhatjuk, amikor akarjuk, és olyan formában, ahogy akarjuk, mert neki arra van megállapodása, hogy az amerikai elnök segíti Magyarországot. A műsorvezető ekkor rákérdezett az azonnal adódó kérdésre, hogy de akkora bajban vagyunk gazdaságilag, mire Orbán azt felelte:

mindig, Magyarország mindig. Az első világháború óta Magyarország mindig bajban van, aki ezt nem tudja, nem ismeri a magyar történelmet.

Ehhez vegyük hozzá, mit delirált ugyanebben a témában Mathias Döpfner vezérigazgató úrnak:

„Tudja, Magyarország szegény ország. Az első világháború következményeként mindent elvesztettünk, ami stabil alapot biztosítana a gazdaságnak: olajmezőket, bányákat, épületfát, mindent. Magyarország olyan ország, amely az emberek életszínvonalát kizárólag arra alapozza, ami a fejünkben van, és amit dolgozni tudunk. Ezért Magyarország pénzügyileg mindig is törékeny volt. Ez történelmi tény. Nem új dolog”,

és NINCS KÖZE AHHOZ, HOGY AZ AKTUÁLIS KORMÁNY MENNYIRE SIKERES VAGY SEM. A védelemnek alapesetben az EU-ból kellene érkeznie, de Orbán szerint onnan nem jön, sőt,

„az Európai Unió veszély számunkra. Zsarolnak minket. Megpróbálnak megfojtani gazdaságilag és pénzügyileg. Tehát a fő ok, amiért pénzügyi pajzsra van szükségem, az az Európai Unió – Brüsszel – miatt van, és velük szemben.”

Szerintem ez egy fundamentális kérdés, egy, az elmúlt tizenöt évvel szemben ahhoz hasonló fordulat az orbáni narratívában, mint amekkora fordulat az, hogy másfél évtized után összeszedte a bátorságát és bement egy olyan csatornához interjút adni, amelynek közönsége túlterjed azon a táboron, amit a kegyencekkel való bohóckodással vagy a közpénzmédia álinterjúival el lehet érni. Ez egy annyira súlyos kérdés, egyben másfél évtized üvöltő sikerpropagandájának olyan szintű telibe okádása, aminél semmi nem leplezi le jobban a kormányozni nem tudó, az országát kizsigerelő, a pereputtya nevére írató, valamint a gazdasági gödör mélyére taszító Orbánt. Amikor futott a szekér és kormányozni sem kellett, mert a propaganda lerendezte a kétharmadokat, azt harsogta választástól választásig, hogy a saját lábunkon állunk, a saját kenyerünket esszük, nem vagyunk szolgái se magyar, se idegen hatalmasságoknak. Azt visították évekig, hogy ha itt korrupció lenne, akkor a gazdaság nem növekedhetne évről évre, nem dőlnének egymásra a beruházási rekordok, nem épülne-szépülne az ország. Voltunk Európa gazdasági gőzmozdonya, zászlóshajója, és az is elhangzott ezerszer az arcából, hogy

Magyarországnak akkor sem kellene megijednie, ha nem áramolnának ide az uniós fejlesztési pénzek, mert az ország nincs rászorulva senki pénzére, megáll a saját lábán. 

15 éven keresztül ez volt a duma, nem kellett Brüsszel mocskos pénze, most meg, amikor beleállt az ország a földbe, mit kell megtudnunk? Hogy Magyarország valójában egy szegény ország, amelyik mindig bajban van, pénzügyileg törékeny, ez megváltoztathatatlan történelmi szükségszerűség, az éppen aktuális kormány erről egyszerűen nem tehet. Hányszor hallotta bárki Orbántól múlt hétig, hogy ez a helyzet, hogy szegények vagyunk, bajban vagyunk, segítségre szorulunk? Szerintem egyszer sem, de még hasonlót sem. Mi ez itt? Egy másfél évtizedes csődkormányzás mérlege. Amiben nem az az igazán vérfagyasztó, hogy miután semmi nem jött össze a gazdasági repülőrajtos hagymázakból, miután az emberek a bőrükön érzik, hogy a propaganda talán mégsem helyettesíti a kormányzást, jön a szégyentelen kifogás, hogy ez Mohács miatt, az első világháború miatt van így, bocsesz. Pont ugyanúgy, ahogy a munkáját végző sajtóval azért nem áll szóba, mert külföldi ügynökök. Kifogás. Ócska, primitív kifogás. Az igazán vérfagyasztó az, hogy miközben Magyarország szegény ország, mindig bajban van és pénzügyi segítségre szorul, és brüsszeli pénzek nélkül lefossa a saját lábát, erre a bajra és szegénységre ígérték rá a csillagos eget: a fél ország szja-mentességétől a 14. havi nyugdíjig, és van még ott, ahonnan ezek jönnek. Más szavakkal: nem lehet olyan szegény, bajban lévő ez az ország, hogy ne tudná még mélyebbre ásni azért, hogy hatalmon maradjon. Nem kétlem, hogy a fiatal önmaga gratulálna ehhez. Az USA elnöke nem lehetett belőle, de egy 10 milliós országot sem kis teljesítmény ilyen módon lepusztítani és átverni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább