A “rendőrség” megszüntette a büntetőeljárást a Suzuki Vagyonőr ellen. Azt mondták, hogy nem követett el bűncselekményt, nem volt szándékos közúti veszélyeztetés. Csak véletlenül jött nekem, mert véletlenül jobbra fordította a kormányt… (Hadházy Ákos)
Persze, tudom, az ítélet előre borítékolható volt, de mégis. Akkor is felháborító az, hogy a rendőrség ennyire nyíltan támogatja a hatalmat. Pontosabban úgy ugrálnak, ahogy a Fidesz fütyül, ahogy Orbán fütyül. Persze volt már számtalan olyan korábbi ügy, amely hasonlóképpen zárult, de azért az ritka, hogy konkrétan videófelvétel is van egy-egy ilyen esetről, és annak ellenére születik ilyen döntés. A videón tökéletesen látható az, hogy Hatvanpuszta egyik biztonsági őre megpróbálta leszorítani Hadházy Ákost az útról. Aki mást lát a videón, annak egy szemészt ajánlanék, hiszen pontosan ez történt. Ez akkor is így van, ha a biztonsági ember járt pórul, amennyiben annak ellenére, hogy ő okozta az ütközést, ő volt az is, aki felborult az autójával. Ezzel kvázi megfizetett azért, amit elkövetett, mert ugye előre tudni lehetett, hogy a rendőrség az égvilágon semmit sem fog tenni. Viszont ezzel a döntéssel az is elég egyértelművé vált, hogy már egy ilyen eset is belefér. De mi lett volna, ha súlyos baleset éri emiatt Hadházy Ákost? Mi lett volna, ha komoly sérüléseket szenved? Az is belefért volna? Arra is lett volna olyan magyarázat, ami az ütközés okozóját menti fel?
Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy mindazok, akik a NER-t segítik, egy bizonyos szintig érinthetetlenek. Így történhetett az is, hogy évekig vagy akár évtizedekig pedofil bűnözők töltöttek be vezető tisztségeket gyermekotthonokban, vagy úsztak meg molesztálási ügyeket intézményvezetőkként. Itt lényegében senki nem vonható felelősségre, és akár olyan gyilkossági ügyek is következmények nélkül lekerülnek a napirendről, amelyek minimum kérdéseket vetnek fel. Itt vélhetően súlyos bűncselekményekről van szó, amelyeknek simán a tucatjait is elkövethették prominens politikusok, de mivel jelenleg nem létezik valódi rendőrség, ezért semmi esélye annak, hogy ezekre fény derüljön. Legalábbis addig biztosan, ameddig itt kormányváltás nem történik. Akkor viszont úgymond borulni fog a bili, hiszen annyi, de annyi ügyet tussoltak el, hogy jó lesz azokat egyenként felderíteni. Számtalan nevet lehet hallani, akik ha nem állnak majd a nyomozóhatóságok védelme alatt, kénytelenek lesznek bizonyítani az ártatlanságukat.
Nyilván nem egy ilyen jelentéktelen biztonsági őr az, akire valóban le kell csapni. Természetesen felelősségre kellett volna őt vonni, de a valódi és súlyos bűnöket inkább a felsőbb körökben követik el. Ezek az emberek nem csak milliárdok eltüntetéséért tehetőek felelőssé, de ezen felül még számtalan más, durván bűncselekmény-gyanús esetekért is, amelyeket fel lehet deríteni. Képtelenség minden szálat elvarrni, és még ha lesznek is olyan esetek, amikor a Fidesz képére módosított törvények miatt nem vonhatóak felelősségre, azért vannak olyan ügyek, amelyek nem fognak elévülni. Arról nem is beszélve, hogy az internet korában nem nagyon van olyan, hogy valami eltűnik. Szinte mindennek nyoma van és visszakereshető, tehát ha valódi nyomozó munkát fektet majd ebbe egy független hatóság, akkor könnyen lehet az, hogy prominens politikusok tucatjai kerülnek majd a vádlottak padjára. Én lennék a legboldogabb, ha a most magukat büszkén kihúzó senkik, akik asszisztáltak az ország tönkretételéhez, egy napon megfizetnének ezért.
Ez a 15 éves pusztítás ugyanis nem fog nyomtalanul eltűnni. Ez örökre velünk fog maradni, hiszen végső soron ehhez a magyar társadalom is asszisztált, hiszen eddig három alkalommal választotta újra ezt a bandát. Idővel persze a korábbi tragédiákhoz hasonlóan sokan le fogják tagadni, hogy valaha is Orbán pártolói, hívei, szimpatizánsai és pláne szavazói voltak, de az igazság az, hogy Orbánnak éveken keresztül több millió szavazója és ezzel támogatója volt. Ezt kár lenne tagadni, hiszen azzal, hogy megpróbálunk megfeledkezni valamiről, még nem válik kevésbé tragikussá. Igenis asszisztáltak a helyzet kialakulásához a magyarok. A rendőr, aki felment egy másik emberi életet veszélyeztető embert. Az ügyvéd, aki félrenéz felsőbb utasításra, vagy az önkormányzati dolgozó, aki elveszi a közmunkát attól, aki nem a Fideszre szavazott, a névtelen propagandista, aki gátlást nélkül kufárkodik lopott személyes adatokkal. A rendszer fenntartásához az kell, hogy az egyszerű átlagemberek is kiszolgálják a rendszert, ami meg is történt idehaza. De ismerve a történelmünket, ez sajnos nem az első és vélhetően nem is az utolsó alkalommal fordult elő. Nem véletlen az, hogy Orbán ki tudta használni a magyar néplelket és végső soron a saját hatalma fenntartása érdekében mosta át széles néptömegek agyát.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.