November 11,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


És ezek beszélnek propagandáról?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 409,700 forint, még hiányzik 2,590,300 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Lemondott a BBC két vezetője. Kiderült, hogy manipulálták Trump 2021-es, nevezetes beszédét, úgy vágták össze, mintha az elnök a Capitolium ostromára szólította volna fel a tömeget.

Hazudtak.

Aljas, szemét módon.

Mint mindig.

És ezek a hazai ugyanilyen sajtó számára az etalon.

Trump elnök úr szerint pedig becstelenek.

Milyen igaza van az elnök úrnak… (Magyar Nemzet)

Bayer Zsolt fideszes megmondóember-propagandista arról beszél, hogy a BBC miként manipulálta – vágta meg – Donald Trump 2021-es beszédét, amelyet követően a tömeg átment a Capitolium épületéhez és ostrom alá vette azt. Nyilván lehet azon vitatkozni, hogy mi volt Trump üzenete, ki vette azt komolyan és ki miként értelmezte azt, de végső soron sokan ennek hatására mentek át a törvényhozás épületéhez a hívei, ahol a tömeg áttörte a rendőrsorfalat, majd behatolt az épületbe. A BBC videója valóban felvet jó néhány kérdést, ha nem így lenne, nem kellett volna vállalni érte a felelősséget, azonban a fideszes propaganda egyik legismertebb alakjától, egy folyamatosan véres szájjal hergelő és uszító, hazudozó, álhíreket terjesztő embertől ez bezzegezés teljesen nevetséges, de főleg undorító. Ha van írástudó, aki káros a magyar közbeszédre, a közállapotokra, az az ötös számú Bayer, aki nem elég, hogy alpári stílusban hazudozik, de még akár meg is fenyeget másokat azért, mert az övétől eltérő véleménnyel rendelkeznek. Nyilván Bayer szerepe ebben a történetben teljesen elenyésző, hiszen a siker Trumpé, aki úgy örülhet két médiavezető manipulációval összefüggő távozása miatt, hogy közben ő maga az álhírgyár, csak nem az Egyesült Királyságban, hanem Amerikában.

Donald Trump pontosan ugyanazt teszi, amit Orbán Viktor a megválasztása óta. Manipulálja a nyilvánosságot, eltapossa és/vagy felvásárolja a független sajtót, amivel jelentős befolyást gyakorol a közélet alakulására. Trump célja sem más, mint hogy orbáni szintet érjen el az Egyesült Államokban is a propaganda és az álhírgyártás. Nyilván tizedannyi ideje sem volt erre, meg egyébként is egy sokkal nagyobb és valamivel szerencsésebb történelmi fejlődésű országról beszélünk, viszont az igen vicces, amikor ő dobálózik azzal, hogy valaki álhíreke gyártott. Az sajnálatos és elfogadhatatlan is, hogy a BBC megvágta az anyagot, ugyanakkor ha belegondolunk abba, hogy mit művel a Fox News nevezetű kanális az Egyesült Államokban, vagy más, szintén a trumpizmust szolgáló médiumok, akkor nehéz nem ezekre koncentrálni. Persze érthető a felháborodás, hiszen a BBC annak idején a semlegességéről, a közszolgálati jellegéről volt híres (egyébként most is az), azonban botrányok mindenhol előfordulhatnak. Megtörtént ez már korábban is és vélhetően a jövőben is meg fog, azonban ha megnézzük a BBC múltját és mondjuk a Fox News múltját, akkor azért elég egyértelműen kiderül, hogy melyik csatornánál fordult elő több „hiba”.

Persze létezik baloldali propaganda is, ezt nem tagadja senki, de a valóban neves médiumok még ha meg is jelentetnek véleményeket, alapvetően a tényekre koncentrálnak. Trump és körei egy propagandagépezetet hoztak létre, amely nem mondható el a BBC-ről, amely az emberek jó része számára az újságírás egyik csúcsát jelenti. A Fehér Ház sajtósa mondhat, amit csak akar – akár azt is, hogy a BBC 100 százalékban álhírgyár -, de attól még a valóság nem fog megváltozni. Lehet, hogy egyes Trump szavazókkal el lehet hitetni, hogy Európában minden rossz, és már tényleg csak az Egyesült Államok az egyetlen szabad ország, de aki már legalább egyszer járt Európában, az látta a valóságot. Az látta, hogy itt létezik állami egészségügy, ingyenes oktatás, szociális ellátás, az embereket nem kapkodják össze az ICE ügynökei az utcáról, és a határőrök sem szívatják orrba-szájba az ide érkezőket. J.D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke még a beiktatása legelején elment Németországba, hogy arról hadováljon, hogy miként épül le Európa és hogyan szűnik meg a szabadság a kontinensen. Ezzel szemben az az igazság, hogy mindenféle valódi probléma ellenére is szabadabbak az emberek a legtöbb uniós országban, mint a jelenlegi Egyesült Államokban.

A fél világ azon nevet, hogy egy narancssárga bohóc toporzékol. Követelőzik, arról lamentál, hogy mennyire nagyszerűvé teszi újra az Egyesült Államokat, amit tegnap mondott, azt ma letagadja, miközben már korábbi partnerei is elfordultak tőle, mivel büntetővámokat szabott ki szinte mindenkire. Lehet, hogy a világ legnagyobb katonai hatalmáról van szó – noha Kína egyre inkább beéri az Egyesült Államokat -, de ez nem elég alap ahhoz, hogy továbbra is megbízzanak a különböző országok az Egyesült Államokban. Mert ameddig Angliában lemondanak a BBC vezetői egy botrányt követően, addig Amerikában egy ilyen botrányt követően Donald Trump miniszternek nevezi ki az illetőt. Konkrétan 23 egykori Fox News alkalmazott – különböző formában – dolgozik, vagy dolgozott a jelenlegi Trump adminisztrációnak. Aki szerint ez teljesen normális, az nézzen körül a világban. Vagy a példának okáért nézze meg, hogy hány egykori BBC alkalmazott van a jelenlegi brit kormányban. Ez a száma nulla. Ezért aztán Bayer Zsolt inkább azzal foglalkozzon, hogy mi is a valóság, ne pedig az álhírekkel legyen elfoglalva, hiszen idehaza is van bőven példa arra, hogy a kormány szerződteti – még ha nem is miniszteri pozícióra – azokat, akik propagandista korukban bizonyították, hogy képesek gerinctelen módon hazudni a párt érdekében. A Fidesz szolgálatába állt egykori közszolgálati médiát pedig ne is említsük, az a világ szégyene, a közszolgálatiság pöcegödre.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.