VENDÉG

Árnyékban – a társadalom peremén: Szegénység a világban, Európában és Magyarországon (4/3)

A középosztály hazánkban, de a nagyvilágban is ritkán találkozik a szegénységgel. Nem jár ott, nem látja, legfeljebb egy-egy nyomát érzékeli az utcán vagy a hírekben – és többnyire elfordítja a fejét, megkönnyebbülten, hogy ő nem oda tartozik. De a nyomor nem tűnik el attól, hogy nem nézünk rá: csendben terjed, újratermelődik, és végül mindenkit elérhet, legalább is a hatása, aki a társadalom szövetéhez tartozik. A szembenézés egyre elkerülhetetlenebb – és minél később történik meg, annál fájdalmasabb lesz.

Alábbi dolgozat négy részben kísérli meg áttekinteni, bemutatni a szegénység problémájának legfontosabb tüneteit és jó gyakorlatokat, kiutakat is felvillantani. Az első két rész ITT és ITT olvasható. 

III. rész

A szegénység hazai arcai

„Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. / Vitte a szegénység, itthonról a nyomor űzte…” (József Attila: Hazám)

A múlt század eleji Magyarországon a szegénység a vadkapitalizmus gyártelepei körüli nyomornegyedek, a külvárosok és a falusi zsellércsaládok életformája volt. Százezrek indultak útnak az Újvilágba, mert itthon sem a föld, sem a munka nem adott biztos megélhetést. József Attila fenti sorai e korszak kollektív tapasztalatát sűrítik: a nélkülözés, a kiszolgáltatottság és az emberi méltóság elvesztésének fájdalma új haza keresésére ösztönzött. A szegénység nemcsak anyagi, hanem lelki állapot is, s bár a körülmények változtak, a félelem a létbizonytalanságtól, az állandó „megkapaszkodás” kényszere ma is él a magyar társadalomban.

Társadalmunk talán legnagyobb szégyene, hogy a szegénység, a nyomor Magyarországon a 21. század harmadik évtizedében sem elvont társadalomtudományi kategória, hanem mindennapi tapasztalat. Nem csupán a statisztikákban jelenik meg, hanem a konyhákban, a gyógyszertárakban, a postán, a csekkekkel a kezükben tétovázó emberek arcán. A társadalom jelentős része a megélhetés határán egyensúlyoz – nem a tétlenség, hanem éppen a munkába fojtott élet miatt. A magyar szegénység ma nemcsak a munkanélküliségből fakad, hanem a napi munkából, illetve az öregkori elszegényedésből, ha nem kapnak elég jövedelmet a méltó élethez. A KSH adatai szerint közel egymillió magyar él nagyon rossz anyagi körülmények között. Ők azok, akiknek az élete a mindennapi megélhetéssel való küzdelemmel telik.

1.) Dolgozói szegénység – a modern ellentmondás

A dolgozói szegénység kifejezés különös ellentmondást hordoz: hiszen a munka hagyományosan a megélhetés és az önbecsülés forrása. Magyarországon azonban százezrek dolgoznak teljes állásban úgy, hogy a hónap végén nem marad pénzük tartalékra, nyaralásra, váratlan kiadásokra. A minimálbérből (nettó 193.500 Ft) vagy garantált bérminimumból (nettó 232.000 Ft) élők jövedelme gyakran nem fedezi a lakhatás, rezsi és élelmiszer alapvető költségeit sem – különösen vidéken, ahol a munkalehetőségek korlátozottak, a közlekedés nehézkes, a bolti árak pedig nem alacsonyabbak, mint a városokban.

A „napi túlélés” életforma maradt, illetve azzá vált: az emberek figyelik, hol lehet olcsóbban tankolni 20+ éves autóikba, mikor lehet a diszkontláncok akcióit kihasználni, mikor tudnak egy-egy nagyobb tételt (például cipőt, télikabátot) megvásárolni. A családok sokszor nem a jövőre, hanem a következő hétre terveznek. Ez a folyamatos anyagi szorítás nemcsak gazdasági, hanem lelki terhet is ró az emberre: állandó szorongás, szégyenérzet és a kudarctudat érzése kíséri, hiszen „dolgozik, mégsem viszi semmire”.

2.) Egyedülálló szülők – kettős teher

A gyermeküket egyedül nevelők a legkiszolgáltatottabbak közé tartoznak. Egy fizetésből, gyakran alacsony bérből kell lakást fenntartani, gyermeket etetni, öltöztetni, iskolába járatni. Az állami családtámogatások rendszere – noha papíron kiterjedt – valójában nem a szegény, hanem a középosztálybeli, kétkeresős családokra van szabva. A családi adókedvezmény annak segít, aki eleve elég jövedelemmel rendelkezik; a lakástámogatásokhoz önerő kell; a rezsitámogatás pedig sokszor nem éri el azokat, akik a legnagyobb bajban vannak, mert már korábban elmaradtak a befizetésekkel.

Az egyedülálló szülők gyakran szociális segítő hálózat híján maradnak: a nagyszülők messze élnek, a barátok is anyagi gondokkal küzdenek, és a gyermekfelügyelet kérdése állandó logisztikai problémává válik. A „másokra szorulás” nem választás kérdése, hanem kényszer. Ám ez a kényszer, amikor segítségért kell könyörögni, vagy ajándékba kapott használt ruhát kell elfogadni, lassan felőrli az ember önbecsülését.

3.) Kisnyugdíjasok – utolsó harc a méltóságért

A kisnyugdíjasok helyzete külön fejezet a magyar szegénység történetében. Ők azok, akik dolgoztak egész életükben – gyakran kemény fizikai, vagy akár értelmiségi munkát –, abban a hitben, hogy aktív éveik után legalább nyugalom és méltó öregkor vár rájuk. Ám a valóság másképp alakult.

A nyugdíjak értékét az elmúlt másfél-két évtized inflációja drasztikusan lecsökkentette. Ami húsz éve egy szerény, de vásárlóértékét tekintve elfogadható juttatás volt, ma sokszor a létminimum alatti jövedelmet jelent. 2005-ben az átlagnyugdíj (67.182 Ft) még 65%-át tette ki az átlagbérnek (103.100 Ft), 2024-ben már csak 54,5%-át (234.426 Ft, illetve 430.100 Ft), 2025-ben pedig már csak 50%-át (244.557 Ft, illetve 490.400 Ft). Az idősek, akiknek többsége gyógyszert szed, rezsit és élelmet fizet, gyakran kénytelenek választani: vagy kiváltják az orvosságot, vagy vesznek kenyeret. A „túl sokáig élni” paradoxona itt a legkeserűbb: a hosszú élet, ami egykor a jólét és egészség szimbóluma volt, mára anyagi teher lett – az államnak is, az egyénnek is. S az átlagnyugdíj csak átlag, 2025-ben 1 millió 421 ezer időskorú kap az átlagnyugdíj, tehát 245 ezer Ft alatti összeget, 664 ezren 160 ezer Ft alatti, közülük 184 ezren 100 ezer Ft alatti nyugdíjat. Ezért sokan közülük még dolgoznak: takarítanak, piacra járnak eladni, kisegítenek boltokban. Nem az aktivitás öröméért, hanem a puszta megélhetésért. S bár a munkájuk becsületes, a társadalom gyakran láthatatlanná teszi őket. A nyugdíjas szegénység nemcsak anyagi, hanem morális kérdés is: mit üzen egy ország, amely nem tud méltóságot biztosítani azoknak, akik a múltját felépítették?

4.) A szegénység lelki ára

A szegénység nemcsak pénztelenség, hanem állapot, amely az emberi lélek mélyére hatol. A folyamatos nélkülözés, a függés mások jóindulatától, az, hogy az ember mindig kérni kénytelen – mindez hosszú távon önértékelési válságot okoz. Aki évek óta így él, lassan elveszti hitét abban, hogy érdemes küzdeni. A lelki szegénység nem morális, hanem társadalmi eredetű: abból fakad, hogy az egyén a társadalom peremére szorul, miközben mindent megtesz ez ellen. A magyar kultúrában a „segélyre szorulás” sokszor szégyen, nem jog, a polgári közgondolkodás a cigányokkal azonosítja ezt a nincstelen csoportot. A tények mást mutatnak, több becslés is „csak” 45-50%-ra taksálja a mélyszegélységben élő kb. félmillió honfitársunk közül a romák arányát. Az önállóság, a „megoldom magam” ethosza a „magyaroknál” jellemzően erősebb, de a realitás sokaknál más: az önellátás már rég önámítássá vált, a családi és közösségi szolidaritás pedig meggyengült.

A másokra való rászorultság különösen romboló, ha az ember tudja: nem hibázott, nem volt rest, csak épp a rendszer nem méltányos. A segély, az ételosztás, a kedvezményes vásárlás mind-mind apró megaláztatások sorozata lehet, ha az ember önértéke már nem a munkájából, hanem a túlélés ügyességéből fakad.

5.) A társadalmi közöny és az empátia hiánya

A magyar társadalom kettévált: az egyik fele küzd a túlélésért, a másik pedig egyre inkább elfordítja a tekintetét. A közbeszédben a szegénység gyakran morális kategóriaként jelenik meg („aki akar, dolgozik”), nem pedig strukturális problémaként. Pedig az alacsony bérek, a rugalmatlan munkaerőpiac, a szociális juttatások reálértékének csökkenése, az egyenlőtlen területi fejlettség és a lakhatási válság mind szerkezeti tényezők.

A szegénység nem pusztán „egyéni sors”, hanem kollektív felelősség. Amikor a társadalom megszokja, hogy a buszmegállóban kiskölykök vagy éppen idős emberek kéregetnek, vagy hogy gyerekek éhesen mennek iskolába, akkor nemcsak anyagi, hanem erkölcsi válságról is beszélhetünk. Az elmúlt öt évben átlagosan 250 honfitársunk halt meg télen kihűlés következtében, többségük a saját lakásában. 20-30 ezer hajléktalan él ma Magyarországon, közel 100 ezer a komfort nélküli szükséglakásokban élők száma, s 300 ezerre becsülik a minimális komforttal, de normálisnak tekinthető otthonnak alkalmatlan lakásokban élők számát. S a számos elkeserítő vagy felháborító helyzet, történés közül még egyet említenék: amit 2011 óta Orbán és bürokratái az Iványi-féle kisegyházzal, illetve a társadalom legelesettebbjeit gondozó alapítványával, iskoláival művelnek, az példátlan, nemcsak uniós tagállamban, de az ’50-es évek óta a magyar történelemben is.

6.) A méltó élet joga

A szegénység enyhítésének kulcsa nem pusztán a segélyek növelése, hanem a méltóság visszaadása. Ehhez olyan bérpolitikára, szociális és nyugdíjrendszerre, valamint lakhatási stratégiára lenne szükség, amely az emberi életminőséget tekinti alapértéknek, nem pedig statisztikai célnak.

A méltó élethez nem luxus kell, hanem biztonság: hogy az ember tudja, a munkája vagy a nyugdíja elég lesz a hónap végéig; hogy ha beteg lesz, nem kell választania gyógyszer és étel között; hogy a gyermeke nem szégyelli majd, honnan jött.

A mai Magyarországon a szegénység nemcsak gazdasági kihívás, hanem morális tükör is. Abban mutatja meg a társadalom igazi arcát, hogyan bánik a legkiszolgáltatottabbjaival. És amíg a dolgozó szegények, az egyedülálló szülők, a kisnyugdíjasok nap mint nap kuporgatva, megalázva próbálnak emberként élni, addig a szegénység nemcsak számokban, hanem lelkekben is mérhető.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább