Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Már tegnap reggel tudni lehetett, hogy Zalatnay Sarolta nem lesz ott a békemeneten. Pedig nagyon gyúrt rá, ám sajnos megbetegedett, így csupán lélekben tud békemenetelni. Ezt a fájdalmas, mindenki számára rendkívül fontos tényt vitatta meg magával az Origo takarítónője – vagy aki írja ott ezeket a nem annyira színes, mint amennyire kicsi cikkeket -, egy mondatból sikerült neki vagy harmincat gyártani, ugyanazt ismételgetve. Innen is gratulálni szeretnék neki és jobbulást kívánok Cininek, mert róla legalább tudom, hogy kicsoda, bár sem a betegsége nem érdekel sem az, hogy békemenetel-e avagy sem. Másik – szintén őrületesen fontos hír volt tegnap reggel -, hogy Varga Judit kiírta a közösségi oldalára: veletek vagyok! És a békemenetnek üzent ő. Hogy aztán tényleg vagy ő is lélekben, az nem derült ki, de mindenesetre ilyen nagyon fontos és izgalmas dolgokkal indult a nap. Mármint a tegnapi nap.
A következő napokban természetesen számháború várható, hogy hol voltak mennyien. Sőt, már el is kezdődött. Az első becslés szerint a Tisza Párt rendezvényén nagyjából kétszer annyian voltak, mint a békemeneten. A propagandalapok persze teljesen mást állítanak. Sőt, mindenkit megelőzött valamelyik nagynevű beszélő fej (sajnos a nagy nevét nem jegyeztem meg), aki már akkor posztolt egy fotót a Tisza gyűlésének helyszínéről, amikor a menet még el sem indult. Olyan 14 óra körül találkoztam vele, természetesen korrektül leírva, hogy höhöhö, alig lézengett ott két maroknyi ember. Mondjuk a fotón is látszik, hogy a tér nagyjából háromnegyed részben megtelt, de akik ott voltak, azok elve oda mentek. Erre jött még rá az a rengeteg ember, akik az Andrássyn és – miután nem fértek máshol – különböző mellékutcákon vonult. Én mondjuk változatlanul állítom, hogy a választás napján kell sok embernek ott lenni, nem a mindenféle meneteken. Azonban ha a Fidesz ezt erődemonstrációnak szánta – márpedig annak szánta -, akkor ez most nem annyira jött össze.
És most jöjjenek háztáji híreink. Vogronics kolléga szerdáról csütörtökre virradó éjjel értesített minket nagy örömmel, hogy magyar nemzeti hős lett belőle. Ennek mindjárt is nagyon örültünk – persze miután felébredtünk -, mert az azért nem adatik meg mindenkinek, hogy egy valóságos, élő nemzeti hőssel publikálhasson egy platformon. Aztán hamar kiderült, hogy András még éjnek évadján is humoránál volt, és csupán arra célzott a rá olyannyira jellemző szerénységgel (bocs :D), hogy a Magyar Nemzet emlékezett meg az ő munkásságáról. És tényleg.
András valóban nem megy a szomszédba gyűlöletkeltésért és uszításért, merthogy nem szokott ilyesmit csinálni. Nem mondom, időnként neki is elgurul a gyógyszere, amikor nerencék ismét átlépnek egy újabb vörös vonalat, olyankor csúnyán tud káromkodni, de hát végtére is nem gyermekverseket ír, hanem véleménycikkeket. És nincs is egyedül ezzel, mi már csak ilyen káromkodós szerkesztőség vagyunk. Mert ugyanis Vogronics kolléga a mi legjobb tudomásunk szerint nem a Tisza Párt házi írója. Egyrészt önmaga házi írója, ami a könyveit illeti, másrészt a Szalonna házi írója, ami a véleménycikkeket illeti. Tisza Párt, de még annak a gondolata sem volt, amikor már sok-sok évvel ezelőtt is ugyanaz volt a véleménye, ami ma is: Orbánnak buknia kell. Ha a méltán híres és nagyra értékelt Tűzfalcsoport – a Vogronics kollégáról írt posztjuk 11 megosztást és három hozzászólást ért csütörtökön este. A három kommentből egy fröcsögött érdekes helyesírással, a két másik kommentelő pedig kiröhögte. Tehát indokolt volt ráerősíteni a Magyar Nemzetben, hátha – régebben vetett volna egy pillantást András eddigi bejegyzéseire, máris láthatták volna, hogy hülyeséget beszélnek. De nem baj, elnézzük nekik. Ez csak úgy eszembe jutott valahonnan, hogy ifjúkori olvasmányaim alapján úgy tudom, az indiánok tisztelték az elmeháborodattakat. Kár, hogy már csak kevés van belőlük. Mármint indiánból Magyarországon.
Vogronics András, akivel Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt EP-képviselője pózol egyik bejegyzésében, az a fajta író-propagandista, aki nem megy a szomszédba, ha gyűlöletkeltésről, uszításról vagy mások – elsősorban a Fidesz politikusainak – dehumanizálásáról van szó.
A Tűzfalcsoport a csatolmányban található képek mellett felhívta a figyelmet a „Tapsoljátok vissza állva, bazdmeg” és a „Halálhörgés siralom” című posztjából kiemelt néhány idézetet. Az első írásban Vogronics András egyébként Magyar Péter volt feleségét, Varga Juditot alázza.
Ja, hogy azért lett Andrásból a Tisza Párt és Magyar Péter házi propagandistája, mert Gerzsenyi Gabriellával közös fotója van? Na és akkor mi van? Én a múltkor Gál Kingával futottam össze a reptéren, mégsem szerettem meg a Fideszt. Vogronics kolléga egyébként nem egy írásában kritizálta Magyar Pétert – ahogy mindannyian -, akkor azt bizonyára cselből csinálta, hogy le ne bukjon. Hogy ki előtt ne bukjon le, pláne, miért és ki előtt kellene titkolnia, ha amúgy Magyar Péter rajongója lenne – amúgy ez távol áll tőle, de sokunkhoz hasonlóan benne látja a változás lehetőségét -, azt még nem sikerült megfejtenem. Végezetül nézzük, a nagyszerű Magyar nemzet idézete szerint miként alázza Varga Juditot:
„Juditka, gyere vissza! Te tudod megmenteni a bűnszervezetet. Benned minden megvan, ami ehhez kell. Hegedülve focizol, a hajadat dobálva menekülsz a gonosz provokátorok elől, sírva meséled el, hogyan rugdaltad a volt férjedet, lövésed nem volt a Pegasus kémszoftverről és arról, hogy a minisztériumodban Völnerék miket műveltek, és természetesen Kati barátnőddel egyetemben K. Endréről sincs mondanivalód másfél éve. Te kellesz, te vagy a felmentő sereg, ki más? B…ssza meg, és az a kurva jogállamisági fogalom sem lett még azóta se megmagyarázva, mióta te előálltál, és értetlenkedve gúnyolódtál, hogy nem érted, mit akar tőletek Brüsszel.”
Aztán ebben mi az alázás? Nem igaz minden szava? De. Talán a politikusoknak normálisan kellene viselkedni, vállalni kellene a felelősséget, mindjárt nem éreznék azt a jogos kritikára és a hibák tényszerű felsorolására, hogy meg vannak ők alázva. Szegények.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, mint mindig.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.