Október 23,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nyakig a sz… vagyis harcban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,313,516 forint, még hiányzik 1,686,484 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek!

Orbán Viktor edzést tartott a többségében agg harcosainak Zánkán, A Telex megszerezte a beszéde felvételét, ebből egészen ijesztő dolgok bukkantak a felszínre. Elsősorban számomra nem az volt a megrázó, amit a vezető portálok kiemeltek, miszerint azt mondta a vezér az ő harcosaink, hogy nem állnak jól. Ebben a világon semmi újdonság nincs, az ország normálisabb fele már jó ideje egészen pontosan tudja, hogy nem állnak jól. Akik ott önkívületben tapsikoltak, azok meg úgysem hiszik el, szóval nincsen különösebb jelentősége a dolognak. Én inkább kiemelek néhány megrázó mondatot. Például a migrációról, ami Magyarországon gyakorlatilag nincsen, és azt is megmagyarázta őcsútisága, miért van ez így:

„Demokratikus kormányzati rendszerben, versengő politikai erőkből létrejövő kormányzati rendszerben eddig erre a kérdésre nem találták meg a választ”

Tehát a demokrácia, a működő többpártrendszer és a pártokból álló kormánykoalíció nem jó. Az egypárti diktatúra jó. Remek.

Orbán szerint ha nem a Fidesz győzött volna az előző választásokon, pont olyan gondjaink lennének, mint a nyugati országoknak, amik lefelé mutató trendben vannak. Szerinte Magyarország hiába szegényebb, felfelé tartó trendben van. Ezért szerinte a haza sorsa azon múlik, hogy a harcosok elvégzik-e a munkát, és „megnyeritek-e a választást”. (Telex)

Egy kicsit más szempontból nézve, mint ahogy a bálványimádók teszik, úgy is lehet értelmezni a dolgot, ha nem a Fidesz győzött volna az előző választásokon, akkor már itt is javult volna annyit az ország állapota, hogy vonzónak találják mások is. A sorsüldözött, migránsok által megszállt, demokratikus, kormánykoalícióban működő nyugati országok hanyatlanak, ám még így is ezerszer jobban állnak, mint a bűzös pöcegödörből kifelé kapaszkodni igyekvő Magyarország. És ha a harcosok elvégzik a rájuk bízott munkát, a Fidesz egészen biztosan visszatapossa őket ugyanabba a szarba, amiből szeretnének kimászni.

„Az utcai küzdelembe bevonjuk a bátorságlovagot, Lázár Jánost”

Az igen! Lázár János az egyetlen olyan fideszes vezető politikus, aki ki mer menni az emberek közé, ahogy az minden politikusnak kutya kötelessége lenne. Miután ilyen példátlanul bátor, nem lehet más, mint bátorságlovag. Tehát Orbán Viktor úgy gondolja, hogy egy politikusnak leereszkedni a nép közé – amely nép vagy megválasztotta őket vagy nem, de mindenképpen eltartja – rendkívüli bátorságot igénylő hősies cselekedet. Tehát vannak ők, a hatalmasok, akik védve vannak mindentől, bármit megtehetnek, mindent megkapnak, nyugodtan rabolhatnak, senkinek nem tartoznak elszámolással, és vannak ott lent a mocsárlakók, a homályzónában élők, akikhez kell ám a bátorság! Értem.

Orbán el is magyarázta, miért változtatott a győztes csapaton. Észrevették, hogy a következő háború nem olyan lesz, mint az eddigiek voltak. Lesznek olyan elemei is, amiket már jól ismernek. „Például kell adatbázis. Név szerint ismerni kell minden szavazót. Ahhoz el kell jutni. Lesz mozgósítás.” De szerinte a politikai napi viták tere már nem a kocsma és a piac, hanem a digitális tér. „Úgy, ahogy van, a politika felköltözött erre a térre” – mondta, majd rögtön utána azt, hogy ez nem azt jelenti, hogy a nem digitális tér elvesztette a jelentőségét. „Azért fogunk nyerni, mert az nem vesztette el a jelentőségét, és nekünk ott óriási előnyünk van” – mondta.

Háború. Tehát a magyar miniszterek elnöke szerint a parlamenti választások nem a demokrácia csúcsát jelentik, hanem háborút. A dolog logikája szerint háborút országon belül. Magyar-magyar háborút. És ugye szerelemben és háborúban mindent szabad. Orbán Viktor hadat óhajt viselni azokkal a honfitársaival szemben, akik nem rá szavaznak. Mert valahol, valamikor eldöntötte, hogy márpedig ez az ország az övé mindenféle értelemben, aki el akarj venni tőle, az ellenség és az ellenséget meg kell semmisíteni. Az egyáltalán nem számít, hogy a jelenlegi állás szerint a szavazók többsége nem őt akarja kormányon és nem a bandáját, a népfelség elve ebben az országban nem érvényes. Csak az Orbán felség elve működik.

Szerinte nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ismerik névről az összes szavazót. „Ebben a kiélezett csatában, ami most jön, meg végképp nem” – mondta, majd levezette, hogy egy választókerületben egy aktivistának hány szavazót kell ismernie név és lakóhely szerint. Az aktivistáknak a szavazásokig legalább kétszer-háromszor fel kell keresniük a szavazókat, majd a választási kampányban „többször megtámadva őket mindenféle hívásokkal és kontakttal, elviszik őket választani. Ha ez nincs, akkor nem tudunk nyerni” – mondta, és azt is hangsúlyozta, hogy most nehezebb dolguk lesz, mint eddig bármikor.

Névről az összes szavazót, mi? Ekkora baromságot még életemben nem hallottam, az biztos. Most azt mondja ő, ha elveszíti a választást az azért lesz, mert azok a szerencsétlen békeharcosok és digitális honfoglalók és egyéb talpasok nem teljesítettek jól? Már előre rájuk tolja a felelősséget? Az nem lett volna sokkal egyszerűbb, ha nem lopják szét az országot – és akkor most nem kellene annyira rettegni a számonkéréstől -, hanem normálisan vezetik? Akkor lenne fejlődés és még ha másra is voksolnak az emberek, akkor is emelt fővel élheti mindenki az életét. Akkor nem kellene szerencsétlen idős asszonyoktól azt követelni, hogy ismerjenek név szerint mindenkit, járjanak a szavazók nyakára és a szavazás napján akár erővel is cipeljék el őket az urnákhoz. Mert ez így most iszonyúan gáz ám és tartok tőle, még csak észre sem veszi a csúti látnok.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.