Október 20,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nehéz lesz ennél is lejjebb ásni, de megoldják

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,181,413 forint, még hiányzik 1,818,587 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát nem megint az van, hogy nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy? Holott zsemle nincsen, csak morzsa. Nekünk. Úgy 15 éve, mióta lenyúltátok az országot, és szép lassan visszasoroltatok oda, ahonnan elméletileg lassan 35 éve elszakadtunk. Szerintem ez akkora szégyen, hogy az összes, a magyar történelem során elkövetett árulás és nemzetrombolás ehhez képest tényleg tanmese. De a pofátok az akkora, hogy Nagy Sándor simán áthaladhatna rajta az egész perzsa seregével együtt. És nem a népről beszélek, hanem azokról akik az úgynevezett magyar népre hivatkozva tesznek meg bármit bárkivel, mert bármilyen furcsa ez egy erkölcsi gátlásokkal rendelkező embernek, tényleg megtehetik, és meg is teszik.

Egy pillanatra megálltam az M1 csatornáján, ahol a híradóban a szememmel láthattam, ahogy Magyar Pétert gyalázó kommenteket olvasnak fel, és közben egy olyan AI-videót mutattak róla, amelyen az látszik, hogy egy gumiszobában, kényszerzubbonyban üvöltözik. Szóval ezek az emberek, élen a Semjénnel akik zokon vesznek, áldozati szerepben szenvednek, vörös vonalaznak és a méltóságukra hivatkoznak, közben az ún. közszolgálati, de a sajátjukként használt médiában tolják az ilyen és ehhez hasonló minősíthetetlen, hazug tartalmakat. Élen a saját magából egy ideje kifordult, állandó felháborodásában az öklét rázó Kocsissal, akinél így néz ki egy immár átlagosnak számító Facebook-poszt, érdemes a maga egészében szembesülni vele, hogy a jobboldali morális fölény pillanatnyi állapotáról képet kapjunk:  

Létezik egy Zsiday Viktor nevű szánalomgyár, aki egy cső balos bankár. 

Ez a Zsiday most eljutott végre közéleti karrierjének (WC)csúcsára!

Elmesélte minap egy podcastban, hogy elment Ruandába, a királyi birtokra – mert ő ennyire menő csávó -, ahol elmesélték neki (nemtuggyukkik), hogy ott járt korábban egy szintén Viktor nevű president Magyarországról és annak a president Viktornak nagyon tetszettek a királyi szarvasmarhák. A nagy szarvúak. 

Na, Hadházy Ákos azonnal le is csapott a Zsiday nevű szánalomgyár által hallucinált történetre, mint gyöngytyúk a takonyra. 

Posztolt egyet gyorsan, így el is kezdett terjedni az újabb őrület.

Zsiday! Tudod, egyre többen vagyunk, akik egyre kevésbé rajongunk az álhíreitekért. A kitalált baromságokért, a sunyi hazugságaitokért. 

És egyre többen vagyunk, akik szerint nem kell eltűrni az ilyen magadfajta sértett senkiknek a mocskolódását, ezért utánajártam “történetednek”. 

Nem kellett messzire mennem. 

Kapaszkodj meg, Zsiday! 

ORBÁN VIKTOR PRESIDENT MÉG SOHA NEM JÁRT RUANDÁBAN. 

Persze ezt te is sejted, mert az egész sztorit magad találtad ki lájkokért, meg azért, hogy elmesélhesd, hogy te f@sza csávó vagy és afrikai királyi birtokokon pengetsz. 

Te, szánalomgyár.

Ez a tizenhatodik éve hatalmon lévő, magát az egyedül kormányzóképes erőnek hazudó párt parlamenti frakcióvezetője. Egy bankárral, egy semmilyen politikai funkcióval, hatalommal nem rendelkező civillel szkanderezik. Az álhírleleplező kisiparos, aki kitalálta, hogy hogyan lehet az őket ért vádakat megcáfolni. Hát így. Ebben a stílusban, ezen a színvonalon, fröcsögve, személyeskedve, ahogy a Megafon szokta. Habzik a szája, okádja az epéjét. Terel és bagatellizál, a nagy büdös semmivel mossa össze a a valóban súlyos ügyeket. Minden kritika álhír, rágalom és elfogadhatatlan, az viszont egyenesen üdvözlendő, ha a mennyországig szopja fel valaki Orbánt és bandáját. Az a deepfake szenny, amit közpénzből terjesztenek a közszolgálati televízióban, az rendben van, az a valóság. Ha valamelyik harcos vagy szektatag gyárt egy AI-videót, amiben porig gyalázza a politikai ellenfelet, az rendben van, amikor Menczer nekiáll egy névtelen polgár kommentjére visszaugatni, az rendben van, róluk semmit, vagy ha igen, csakis szuperlatívuszokban. Ez annyira az alja, hogy innen lejjebb ásni is komoly kihívás lesz, bár alighanem megoldják. Pedig ez alatt már csak a magma van, pedig azt ide se hoztam, hogy milyen jelzőkkel illette ugyanez az alak Magyar Pétert (lúzer, nárcisztikus, önimádó, hülye barom), miközben nemrég még Semjén mimózalelkére hivatkozva brutális megtorlással fenyegette a fél országot.

Te Kocsis! A legnagyobb hazudozó, zokszó nélkül mindent letagadó és mellébeszélő, a toplistás bántalmazó, emberek méltóságába belegázoló pont a te főnököd és a pártod. Ezzel kellene valamit kezdened, ezen kellene háborognod. De ez eszedbe nem jut, mindenkibe beleálltok, mert elmúltak azok az idők, amikor bármit mondhattatok, futott a szekér. Itt van rögtön a másik, aki a nem szolgasajtóba törölgette a lábát sokadszor:

A balliberó sajtó feladta…

Pedig olyan kedvesen hívtam őket.

Sokkal kedvesebb vagyok velük, mint Magyar Péter, akit szolgalelkűen segítenek.

Sír a szívem, hogy nem fogadták el a meghívásomat…

Akárhogy is, a bemelegítés megvolt, indul a HK második edzőtábora!

Ez az úgynevezett kommunikációs igazgató. A Menczer. Ez a másik, habzó szájú veszett ebet alakító dühös ember, aki a békepárti Harcosok Klubjának második edzőtáborát reklámozza. Addig se kell a valódi problémákkal foglalkozni és felelősséget vállalni értük. Beszarsz, bazdmg! Ezek aggódnak a főnökük nyomdokaiban lihegve aggódnak a közbeszédért. Menczer viszi a zászlót, azonnal csorog a nyála, ha Magyar Péterről van szó. Szó szerint megvesztek, és belebolondultak abba, hogy veszélyben van a gazdi hatalma. Ugatnak, csípnek, rúgnak, harapnak. Megint egy kurva sok közpénzből megszervezett MLM-pártrendezvény, egy szemfényvesztő hájp, egy agymosó produkció a még mindig hülyíthetőknek, hogy ne érezzék magukat elveszettnek, és ne csüggedjenek. Megy az össznépi flow-ban tartás, a legsötétebb érzelmekre hatás, a fanatizálás.

Most meg pláne nagy lett pofa, mert az amerikai köztörvényes bűnöző és a keleti háborús bűnös elvileg Budapesten parolázik hamarosan. Trump megint olyan szerelmes bájolgást nyomott le Orbánról, hogy ha ezt Weber adná elő Magyarról, nem győznénk elhajolni a báb, csicska, meleg, hazaáruló és egyéb jelzők elől, a szuverenitásunkba való brutális beavatkozásról nem is beszélve. Azt mondja a szőke Torgyán:

„Olyan vezetője van, akit szeretünk. Szeretjük Orbán Viktort, ő is szereti, én is szeretem”.

„Biztonságos ország. Nagyon jól vezeti az országot. Náluk nincs jelen sok olyan probléma, amikkel más országok küzdenek. Ezért úgy döntöttük, hogy Orbánnal leszünk, és szerintem nagyon jó házigazda lesz”.

Hát a kénköves pokol szabadulna el, ha a 79 éves sugar daddy nem Orbánba szeretett volna belé, hanem Magyar Pétert választott volna liblingjéül. Mi lenne itt, ha nem Orbánt ajnározná, hanem Magyart? Belegondolni is borzalom, viszont ha a Fidesz és az ország tulajdonosát kényeztetik, az teljesen rendben van, sőt! Lassan óránként teszi ki az oldalára, hogy őt mennyire imádja az ikertestvére. Jó, azért van ideje a főpolgármestert és Budapestet is gyalázni két büszke melldöngetés között: „Nemzet fővárosa Karácsony módra, ezt tudom mondani (…) Ennyire futja, istenem” – ezt mondta egy szerencsétlen tegnapi propagandavideóban, amin a pesti rakparton mutogat egy használt grillsütőt, egy kupac szemetet és egy összefirkált sörpadot. Azon dohog és méltatlankodik – mintha nem ő lenne az, aki hat éve folyamatosan szopatja a bűnös várost -, hogy bár a rakpart ezen része lenne „a város legszebb pontja”, mégis, „Budapesten már Karácsony van! 😳😳😳”.

Jelzem, még mindig van nagyjából fél év a választásokig, de 15 és fél év után még mindig nem találtak egyetlen gerendát sem a saját szemükben, miközben most már minden szálkáért lehajolnak. Mindenki ellenség. Úgy, hogy 15 és fél éve kétharmaddal kormányoznak. Mert ha az amerikai elnök és az orosz cár is imádja a dundit, akkor mit akar itt ez a sok hülye, hőzöngő hazaáruló?  Trump az már csak tudja, hogyan mennek nálunk a dolgok, nem? Minden joga megvan beleugatni abba, hogy ki a király. Ő mindent, tud és mindenkinél okosabb. Pont mint az ikertesója, meg annak moszkvai tartótisztje. Ha nem így lenne, akkor nem bimbózna a szerelem. Szerencsétlen mi, szerencsétlen világ. 

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.