VENDÉG

A szuverenitás mítosza és valósága – Magyarország mozgástere és az európai „megosztott szuverenitás” 3/3

Szalonna | Október 19, Vasárnap | 19:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,313,516 forint, még hiányzik 1,686,484 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Előzmények (ITT és ITT):

Mit jelent „szuverénnek” lenni?

1) A valóban korlátozott szuverenitás a szovjet érdekszférában (1949–1989)

2) 1990–2010: pártok feletti konszenzus az euroatlanti integrációról

3) Realitások számokban: mekkora Magyarország súlya az EU-ban?

4) A kisállami modell: Ausztria és Svájc példája

5) Függőségek a gazdaságban: autóipar, külföldi tőke, beszállítói láncok

6) EU-transzferek és a „nettó pozíció” tényei

7) Energetikai szuverenitás helyett függőségi csapdák 2010 után

8) Miért hamis a régi mítosz – és mi a valóság?

9) Mit nem tehet az EU – és miért nem is akarja?

Az Európai Unió nem nemzetállam, és – a szerződések kifejezett szövege szerint – csak annyit tehet, amennyit a tagállamok ráruháznak. Ezt hívják a felhatalmazás (konferálás) elvének: „az Unió hatásköreinek határait a konferálás elve szabja meg; a hatáskörgyakorlást a szubszidiaritás és az arányosság elvei irányítják”. Vagyis ami nincs kifejezetten átadva az EU-nak, az nem EU-hatáskör. Még ennél is tovább megy az EU Szerződés 4. cikk (2) bekezdése: az Unió „tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti azonosságát”, beleértve alkotmányos berendezkedésüket, állami alapfunkcióikat; a nemzetbiztonság pedig kifejezetten a tagállam kizárólagos felelőssége. Ez jogi garancia arra, hogy zászló, himnusz, nyelv, kulturális identitás, államszervezeti alapok nem uniós döntési tárgy. A hatásköri megosztás rendszere ezt a gyakorlatban is levédi: a kultúra, oktatás, sport az EU-nál legfeljebb támogató, kiegészítő jellegű, azaz nem harmonizálhat és nem írhatja felül a nemzeti szabályokat – legfeljebb programokkal, ösztönzőkkel segít.

Innen érthető, miért képtelenség az az állítás, hogy „Brüsszel” a magyar nemzeti önrendelkezést akarná korlátozni – vagy akár a magyar kormány megbuktatására törne. Az EU-nak nincs ilyen hatásköre; ami eszköze van (kötelezettségszegési eljárás, jogállamisági feltételesség, versenyjogi és költségvetési szabályok), az jogi normák betartatására szolgál minden tagállamban, és nem kormányok kinevezésére vagy eltávolítására. A Bizottság nem „kormány”, a Tanács pedig nem „birodalmi központ”: az EU tagállamok uniója, ahol a magyar kormány maga is döntéshozó – nem alárendelt – a Tanácsban.

A politikai józanság talán még egyszerűbben is belátható. Ha „Brüsszel” valóban egy kormány megborítására törekedne, az uniós gazdasági súly és a pénzügyi csatornák fényében – emlékeztetőül: Magyarország az EU GDP-jének kb. 1,2%-át adja – olyan pusztító eszközöket vethetne be (források teljes felfüggesztése, pénzügyi csatornák szűkítése – ezek többek között a független hitelminősítők azonnali reakcióját is kiváltanák, Magyarország drasztikus leminősítését eredményezve stb.) – amelyek a magyar gazdaságot heteken belül csődbe taszítanák. Az EU nem élt soha senkivel, s nem is élhet ilyen eszközökkel, mert a közösség jogi rendje és politikai kultúrája tiltja a politikai szankciók kollektív büntetésként való alkalmazását. Az uniós gyakorlat célzott, jogalaphoz kötött eljárásokkal dolgozik (jogállamisági feltételesség, versenyjog, költségvetési védelem), és ezek célja nem a kormánybuktatás, hanem a közös szabályok helyreállítása. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az vagy nem érti a szerződéses kereteket, vagy szándékosan keveri a politikai propagandát a jogi realitással.

A franciák, olaszok, svédek, lengyelek, vagy éppen a románok nemzeti szimbólumai és nemzeti identitása éppúgy sérthetetlen a közös európai rendben, mint a magyaroké – mert így írják elő a szerződések. A szuverenitás „valódi” mai értelme nem abban áll, hogy valaki több nemzeti zászlóba burkolódzik, hangosabban kiáltja a nemzeti szuverenitás szavakat, hanem abban, hogy okosan él azzal a mozgástérrel, amit a közös intézményekben mi magunk hoztunk létre és tartunk fenn. S igen: ha az EU valóban „ellenünk” akarna lépni, bizonyára találna erre módot – de nem ezt teszi, hanem vég nélküli jogi vitákat kezdeményez és feltételeket kér számon. Ez a különbség a mítosz és a valóság között. S ezzel él vissza Orbán és rendszere immár 15 éve.

10) Közjó helyett önérdek

A szuverenitásvédelem orbáni retorikája mögött egy olyan politikai-gazdasági ökoszisztéma épült ki, amelyben a közpénz-eredetű erőforrások és a szabályozási döntések szűk körök javára koncentrálódnak, miközben a nyilvános elszámoltathatóság és a verseny rendszerszinten gyengül. Ezt a kritikus irodalom és több nemzetközi mutató is alátámasztja: a TI korrupcióérzékelési indexe szerint Magyarország az EU leggyengébben teljesítő országai közé csúszott vissza (2024: 41 pont, 82. hely a 180-ból), ami tartós romlásra utal. S micsoda szégyen, hogy már Románia (46 pont, 65. hely és Bulgária (43 pont, 76. hely) is előttünk van, így az EU sereghajtóivá sikerült leküzdenünk magunkat.

A „régi” értelemben mantrázott szuverenitás egészen egyszerűen hazugság egy kis, nyitott, regionálisan beépült ország esetében. A valóságos szuverenitás ma intézményes beágyazottság, szabálytisztelet, diverzifikált függések és koalícióépítő képesség. Ezt ismerte fel 1990–2010 között minden hazai kormányzat – és ezt követi Ausztria teljes jogú, illetve Svájc részleges integrációja is, de említhetnénk az Unió vagy a NATO bármelyik tagját. Igen, Franciaországot, Németországot, de még az Egyesült Államokat is, mert még az a kontinensnyi ország a világ legerősebb gazdaságával és hadseregével sem érezhetné magát olyan biztonságban egyedül, mint ahogyan a NATO-tagság révén az Egyesült Államok katonai potenciálja stratégiai értelemben közel megduplázódik, hiszen a szövetség tagjai közösen mozgósítható védelmi kapacitást jelentenek. Magyarország mozgástere sem a bezárkózásban, hanem az okos és együttműködésre törekvő külpolitikában és gazdaságpolitikában van. Az EU-csatlakozással nem elvesztettünk, hanem nyertünk szuverén cselekvőerőt – amikor élünk vele.

Az Orbán-kormányzat intézkedései és narratívái a „nemzeti szuverenitásért” folytatott, immár permanens kampány retorikája egybeesik a belső hatalomkoncentrációval, a klientúra etetésével és a gazdasági függőségek egyre erősödő komplexumával. Az uralkodó politikai elit saját anyagi érdekeit gyakorlatilag elszeparálja a köz érdekétől, így a szuverenitás-verseny egy groteszk színdarabbá silányul, amelyben a nagy szólamok mögött kirajzolódik a hatalom személyes tőkésítése. Ha Orbán beszédeiben, a klientúra megszólalásaiban a Magyarország, a nemzet és az ország szavakat kicseréljük az Orbán-klán, a Fidesz vagy a NER-haszonélvezők szavakra, rögtön világossá válik, mit kell értenünk ma Magyarországon a szuverenitás fogalma alatt. A szuverenitás orbáni hazugságának leleplezése azonban nem azt jelenti, hogy a saját út keresése tévedés, hiszen a nemzet valóságos érdekeinek megfelelő döntések jogosak és szükségesek. A veszély akkor kezdődik, amikor a szó felhasználása a rendszerkritika és a demokratikus ellenőrzés elnyomására szolgál, amikor a szuverenitás narratívája takarja el a gazdasági kiszolgáltatottságot és a belső korrupciót. Ekkor a nagy szólamok mögött nem a szabadság, hanem az önző és rövidlátó hatalmi gyarapodás áll.

Végső soron a szuverenitás tettekben, jól működő intézményekben, az állampolgárok életminőségében és a következő generációk esélyeiben mérhető. Amíg a politikai küzdelem a közérdek szolgálata helyett önfenntartó struktúrák kiépítésére fordul, addig a szuverenitás csak üres szólam marad — a valóság pedig hideg, száraz számla, amelyet előbb-utóbb ki kell fizetnünk.

Az igazság feltárása és a felelős közösségi cselekvés az egyetlen út, hogy a szuverenitás valódi tartalmat nyerjen: nem a hatalom védelmének, hanem a közjó építésének joga és képessége legyen.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

VENDÉG

A szuverenitás mítosza és valósága – Magyarország mozgástere és az európai „megosztott szuverenitás” 3/3

Előzmények (ITT és ITT):

9) Mit nem tehet az EU – és miért nem is akarja?

10) Közjó helyett önérdek

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY