Bedő Dávid, a Momentum parlamenti képviselője ellátogatott Somogyba, egészen pontosan Somogysámsonba, ahol egy helyszíni riportot készített, amellyel azt szemléltette, hogy van Budapest és a nagyobb, munkalehetőséget kínáló városok, ahol az emberek legalább egy része tisztában van a valósággal, és létezik a kormány által tudatosan teljes sötétségben tartott vidék, ahol az emberek sok esetben 22 ezer forintból próbálnak megélni, azaz túlélni. Persze az emberek jó része – már akikhez eljutnak a valós információk -, azért nagyjából eddig is tisztában volt azzal, hogy az országnak vannak olyan pontjai, ahol élőben szembesülhet ezzel a Magyarországgal, és azzal, hogy sajnos nem mindenki csatlakozott még a 21. századhoz. Elképesztően nagy különbségek vannak a nagyobb városok és a vidék között. Nem véletlen, hogy a vidék az, ahol a Fidesz elsősorban komoly győzelmeket tud aratni, hiszen a nyomorban és hazugságban tartott embereket igen könnyen le lehet kenyerezni, illetve a propagandával meg lehet őket tartani. Migránsok, Magyar Péter, Brüsszel és még pár kulcsszó megragad sokak fejében, ami elegendő ahhoz, hogy a Fidesz mellé tegyék voksukat a választásokon.
Egy rendkívül súlyos dolog ez, valamilyen szinten csapdahelyzet is, hiszen sokak szerint nem szabad a nyomorba és tudatlanságba született embereket hibáztatni a kialakult helyzetért, a frusztráció viszont érthető mindazok részéről, akik négyévente reménykednek abban, hogy az ország végre felébred és esély kínálkozik lecserélni 2010 óta kormányon lévő pártokat, amelyek szándékosan tartják függőségben magyarok tömegeit. Erre viszont immár 15 éve esély sincs, mivel ezek az emberek kétharmados felhatalmazást adnak a Fidesznek négyévente. Kapnak egy kis alamizsnát karácsonykor, vagy más alkalmakkor, esetleg a választások napján, hogy biztosan jó helyre tegyék azt a bizonyos ikszet. Nem véletlen, hogy Magyar Péter is a vidéket járja már elég régóta, hiszen nem a budapesti vagy a szegedi lakosokat kell meggyőzni arról, hogy Orbán és sleppje kirabolja az országot, hanem azokat, akik a közmédiából informálódnak, és elhiszik az óriásplakátok hazugságait anélkül, hogy akár egyetlen kérdésük is lenne. Ezeket az embereket viszont borzasztóan nehéz elérni, ezért fontos az, hogy minden lehetséges eszközt felhasználjanak a megszólításukra azok, akik rendszerváltást szeretnének.
Nem lehet ugyanis csupán azokra hagyatkozni, akik akár nyíltan is hajlandóak elmondani a véleményüket az állampártról. Ezek az emberek ugyanis lehet, hogy nincsenek elegen ahhoz, hogy valódi változást hozzanak el. A Tisza Pártnak szüksége van legalább a vidéki szavazók egy bizonyos százalékára, viszont ha nem sikerül a valóságot eljuttatni ezekre a teljesen lepusztult, sok esetben akár évtizedekkel lemaradt, visszamaradott településekre, akkor nehéz arról beszélni, hogy biztosan megszerezhető a kormányváltáshoz szükséges győzelem. Számtalan olyan megye van az országban, ahol a kisebb településen élők számára szinte alig akad munkalehetőség, nem is beszélve arról, hogy valódi társadalmi események nincsenek – a helyi kocsmában berúgás nem ilyen -, ezért sokan már meg sem beszélik a közélet eseményeit egymással. Sokan a köztévéből és rádióból tájékozódnak, és csupán a propaganda kliséit mondják vissza egymásnak. A változáshoz viszont az kellene, hogy ezek az emberek legalább alapjaiban megértsék, hogy miként is működik a rendszer és azt, hogy nekik és érdekük lenne a változás, mivel napról-napra élnek a 22 ezer forintos bevételükből, ami nem emberhez méltó.
Ijesztő viszont – amint az a videóból kiderül –, hogy sokan ennek ellenére is elégedettek a helyzettel sőt, köszönetet mondanak Orbánnak az alamizsnáért. Kérdés, hogy mégis miért? Mert az a felfogás, hogy lehetne rosszabb is, véleményem szerint már meg sem állja a helyét, hiszen ha akarna, se nagyon tudna kevesebbet keresni ennél, tehát az egyetlen rosszabb helyzet már csak az lehetne, ha az utcára kerülne az ember. Kérdés viszont, hogy mégis miért gondolják sokan, hogy a migránsok bármennyit is változtatnának a helyzetükön? Komolyan elhiszik, hogy a 22 ezer forintos fizetésüket vagy nyugdíjukat el akarnák venni a migránsok? Esetleg az ukránok, ha az EU tagjaivá válnának? Az ő pénzüket a jelenlegi kormány lopja el, nem pedig mindenféle sötét, külső erők. Azért kénytelenek napról napra élni, mert az általuk is támogatott kormány fontosabbnak gondolja, hogy stadionokat és templomokat húzzon fel, mint hogy javítsa a társadalom helyzetét az országban. Lett volna elegendő pénz az utóbbi 10-20 évben arra, hogy a legrosszabb körülmények között élők helyzetén javítsanak, de ők inkább a sajátjaik helyzetének javításával voltak elfoglalva. Így lett mindenkinek sportautója, jachtja és magángépe, mint ahogy a kastélyok és paloták is ilyen módon kerültek a NER-haverokhoz. Miközben tízezer milliárdok érkeztek az EU-tól Magyarországra, a nyomorban élők nem azt kérdezik, hogy hol van ez a pénz, hanem azt, hogy Brüsszel miért akarja ránk erőltetni a migránsokat? Ezen a helyzeten nem lesz egyszerű változtatni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.