VENDÉG

Orbán labirintusa – Kísérlet a NER útvesztőjének feltérképezésére és kiutak keresésére 6/3

5. Energiapolitikai zsákutcák és az orosz függőség erősítése

Az energiapolitika a 2010 utáni Orbán-rezsim egyik leglátványosabb területe volt, amely egyszerre szolgált belpolitikai mozgósító eszközként és külpolitikai alkualapként. A „rezsicsökkentés” a Fidesz választási sikereinek szimbóluma lett, miközben az ország stratégiai kiszolgáltatottságát növelte Oroszország felé. A kormány következetesen alábecsülte a diverzifikáció szükségességét, elutasította a horvát Adria-vezeték bővítését, ragaszkodott az orosz technológiára épített paksi bővítéshez és a hosszú távú gázszerződéshez. Az eredmény: a magyar energiarendszer a 2020-as évek közepére a legsérülékenyebbé vált az EU-ban.

1. A rezsicsökkentés politikai ára

A kádári időket újraélesztve a kormány 2013. januárjától bevezette a hatósági energiaárakat, a lakossági gáz és villamos energia árát átlagosan 20%-kal csökkentették. Ez rövid távon rendkívül népszerű lépés volt, 2014-ben a választások fő üzenete lett. A szolgáltatók veszteségeit az állam és részben az EU-s támogatásokból finanszírozták, de 2013–2019 között összesen mintegy ezermilliárd forintot költött el a költségvetés a rendszer fenntartására. A világpiaci áraktól független árképzés eredményeként Magyarország még inkább az orosz gáz kiszolgáltatottjává vált. A 2022-es energiaválság idején a kormány már kénytelen volt visszavágni a rezsicsökkentést, a nagyfogyasztók és átlag feletti háztartások drasztikus áremelést szenvedtek el. Ekkor derült ki, hogy a „rezsicsökkentés” fenntarthatatlan, és csak politikai illúzió volt. Ennek ellenére a mai napig hurcolja ezt a terhet a magyar költségvetés, azaz a teljes lakosság fizeti meg a családi házukat vagy lakásukat gázzal fűtők tényleges költségeinek egy részét.

2. Paks II. – az 5.000 milliárd Ft-os orosz fantomprojekt

2014. január 14-én Orbán Viktor Moszkvában aláírta a szerződést a Roszatommal a paksi atomerőmű két új blokkjának építéséről. A projekt teljes költségét 12,5 milliárd euróra (ötezer milliárd Ft-ra) becsülték, amelyből 10 milliárd eurót orosz államközi hitelből fedeztek volna. A törlesztés 2026-tól indult volna, futamideje 21 év. A szerződés 30 évre titkosításra került, komoly belpolitikai és nemzetközi kritikát váltva ki. 2022 után a szankciók, a technológiai embargók és a politikai nyomás miatt a projekt gyakorlatilag befagyott. A kivitelezés 2025-ben sem kezdődött el, miközben a magyar állam mostanra több száz milliárd forintot költött el előkészítésre, engedélyeztetésre és orosz tervezési díjakra. Paks II. az orosz függőség szimbóluma lett, amely hosszú évekre blokkolta az alternatív beruházások lehetőségét. A projekt mára inkább pénzügyi és politikai teher, semmint az energiaellátás távlata.

3. A 15 éves gázszerződés a Gazprommal

Szijjártó Péter külügyminiszter 2021. szeptemberében aláírta a Gazprommal a hosszú távú gázszerződést. A kontraktus évi 4,5 milliárd köbméter földgáz szállításáról szólt, 15 évre szóló időtartammal (10 év után felülvizsgálati lehetőséggel). Az EU többi tagállama a Krím annektálását követően már igyekezett csökkenteni függését az orosz gáztól, Magyarország viszont a hosszú távú elköteleződést választotta. 2022-ben, az ukrajnai invázió után, az orosz gáz ára sokszorosára nőtt: a tőzsdei ár 2022. augusztusában elérte az 350 euró/MWh-t, ami tízszerese volt a korábbi átlagárnak. Így a szerződés csapdává vált: Magyarország kiszolgáltatott maradt Moszkvának, és a lakossági rezsicsökkentés finanszírozása 2022–2023-ban több mint 2.000 milliárd forintos költségvetési terhet rótt az államra.

4. Az orosz olajfüggőség és az Adria-vezeték elutasítása

2021-ben a magyar kőolajimport 61%-a érkezett Oroszországból a Barátság vezetéken, ez 2024-re 86%-ra emelkedett. A MOL finomítói (Százhalombatta, Pozsony) jórészt az Ural típusú orosz olaj feldolgozására lettek beállítva, így az átállás más típusokra jelentős beruházást igényelne, mintegy 250 milliárd Ft-ot. (Ennek az összegnek a nagyságrendjét érzékelteti, hogy a MOL-részvények utóbbi 3 évben kifizetett osztaléka évi 200-220 milliárd Ft volt, tehát minden további nélkül meg lehetett volna oldani az átállást, ha erre van politikai akarat.) 2022. májusában az EU döntést hozott az orosz olaj tengeri importjának betiltásáról, de a vezetékes behozatal alól Magyarország, Szlovákia és Csehország határozatlan idejű felmentést kapott – Orbán vétófenyegetése árán. Horvátország ekkor felajánlotta az Adria-vezeték kapacitásának növelését, amely az Omisalj kikötőn keresztül képes lenne nem orosz forrásból olajat behozni. A vezeték bővítése 500 millió euró (200 milliárd Ft) körüli befektetéssel megoldható lett volna, amelyet részben EU-források is fedeztek volna. Budapest azonban elutasította az ajánlatot, a horvát tranzitdíjakat „indokolatlanul magasnak” nevezve. Így Magyarország 2025-re is döntően orosz olajra támaszkodik. Az Adria-vezeték bővítésének elmaradása elszalasztott lehetőséget jelentett a diverzifikációra. A döntés rontotta a horvát-magyar viszonyt, és megerősítette azt a brüsszeli és washingtoni gyanút, hogy a magyar kormány tudatosan tartja fenn az orosz energiafüggést.

Az elmúlt hónapban ukrán drónok támadták a Barátság kőolajvezeték oroszországi, unechai kapcsoló- és szivattyúállomását. Itt ágazik szét a vezeték: az egyik ág Fehéroroszország, majd Szentpétervár felé megy tovább, a másik pedig Ukrajna felé ágazik le Szlovákia és Magyarország irányába. Az ukránok az észak felé tartó szállítást igyekeznek akadályozni, mert a Finn-öböl partján lévő nagy orosz töltőállomás kikötőjéből indulnak a tankerek a világtengerekre, illetve a Fehéroroszországban működő két nagy finomító, a Naftan és a Mozyr hatalmas mennyiségű benzinnel biztosítja Oroszországot, illetve annak háborús erőfeszítéseit. Ha a Magyarországra irányuló szállítás akadályozása lenne a cél, akkor ezt gond nélkül megtehetnék, hiszen a kőolajvezeték mintegy ezer km-en át Ukrajna területén halad keresztül, ezt a részt az ukránok üzemeltetik. Ukrajnának már csak azért sem érdeke a magyar vagy szlovák ág szabotálása, mert tranzitdíjat kap az átfolyó mennyiség után. Mindezt természetesen a magyar kormány is pontosan tudja, s azt is, hogy legalább 90 napra elegendő olajtartalékkal rendelkezünk. Ezért érthetetlen az a hiszterizált reakció, amelyet az oroszokat sújtó dróntámadást követően produkáltak. Egy háborús övezetben húzódó vezetéktől tudatosan függővé tenni egy ország energiaellátását, óriási felelőtlenség. Ennek ódiumát az Orbán-rezsimnek kell viselnie. Az Európai Bizottság egyébként most júniusban 2028. január elsejében határozta meg az orosz gázról és olajról való teljes leállás határidejét. 

5. Megújuló energiaforrások lemaradása

A 2010-es évek közepén a kormány gyakorlatilag befagyasztotta a szélerőmű-engedélyeket, 2016 és 2020 között egy új szélerőmű sem épült. Valódi, érdemi magyarázat erre sohasem született. A napenergia bővülése viszont dinamikus volt, de a rendszerirányító gyakran visszafogta a termelést hálózati fejlesztések hiányában. Magyarország az EU megújulóenergia-céljaiban (2030-ra 32%) az utolsók között kullogott: 2022-ben a megújulók aránya mindössze 14% volt a teljes energiafogyasztásban. 2024-ben a megújulók már 25–26 %-kal részesedtek Magyarország villamosenergia-termelésében, amely jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest, de messze elmarad az EU-átlagtól, amely ekkor 47% volt. Nem tudom itt részletezni, hogyan bánt (el) a kormány a háztartási méretű kiserőművet (HMKE), azaz napelemes rendszert telepítő családokkal, s nem különben az erre a telepítő munkára létrejött vállalkozásokkal, de mindent megtettek azért, hogy mind a HMKE-tulajdonos, mind a szakembergárda egy életre megbánja, hogy találkozott a napelem fogalmával. Itt kell megemlítenem, hogy a napenergia felhasználás további jelentős bővítésének akkor lenne értelme, ha legalább két, megfelelő kapacitású szivattyús-tározós erőművet építenénk Magyarországon (vagy Szlovákiában). Megfelelő kapacitás a napi 7-8 órán át – a reggeli és az esti csúcsidőszakban – 1.500 MW/h, amely fedezni tudná az akkor nem, vagy nem eleget termelő napenergia hiányát a nappal a tározómedencébe szivattyúzott víz leengedésével. Ezek beruházási költségeit együtt 1.200-1.500 milliárd Ft-ra becsülik. Eddig a magyar kormány a szakértői tanulmányokig jutott, s a hangsúly nem a megvalósításon, hanem annak nehézségein van. Mindezek miatt a megújulók elmaradása növelte a fosszilis függőséget, miközben az EU-s források felhasználása is akadozott, majd felfüggesztésre került a korrupciós viták miatt.

6. Regionális pozícióvesztés

Magyarország földrajzi helyzete lehetőséget adott volna arra, hogy tranzitországként bekapcsolódjon az új LNG-terminálok (Krk, Świnoujście) és a déli vezetékek hálózatába. Ehelyett a kormány a Török Áramlat projektet favorizálta, amely szintén orosz gázra épült. A Krk-szigeti LNG-terminálból Magyarország 2021-ben mindössze 1 milliárd köbmétert kötött le, ami elenyésző az éves 10 milliárd köbméter körüli fogyasztáshoz képest. Magyarország nem vált regionális energiacsomóponttá, hanem továbbra is Moszkva jóindulatától függ, miközben Lengyelország és Horvátország stratégiai súlya megnőtt az EU-ban.

Az Orbán-rezsim energiapolitikája tehát 2010–2025 között rövid távú politikai nyereségekre épült, hosszú távú stratégiai hibák árán. A rezsicsökkentés rövid távon népszerű intézkedése fenntarthatatlannak bizonyult, s egyre nagyobb tehertétel a költségvetés számára. A Paks II. projekt több mint egy évtizede húzódó, orosz hitelből finanszírozott fantom-beruházás, amely mára szinte teljesen megrekedt. A 15 éves gázszerződés az orosz agresszió után csapdává vált, milliárdos költségvetési terheket róva az államra. Az orosz olajfüggőség fenntartása az Adria-vezeték bővítésének elutasításával együtt, elszalasztotta a diverzifikáció lehetőségét. A megújuló energiaforrások lemaradása és a regionális pozícióvesztés pedig tovább gyengítette Magyarország energiapolitikai mozgásterét, szuverenitását.

A 15 éves energiapolitikai pálya így a rövid távú belpolitikai haszon és a hosszú távú stratégiai kudarcok tankönyvi példája: Magyarország nem vált önállóbbá, hanem éppen ellenkezőleg, minden korábbinál kiszolgáltatottabb lett az orosz energiaérdekeknek.

6. A rezsim működésének logikája

A NER működését a politológiai szakirodalom különböző fogalmakkal írja le: versengő autokrácia, hibrid rezsim, hegemonikus pártrendszer, vagy éppen patronális politikai rendszer. 2013-ban jelent meg Magyar Bálint szerkesztésében és koncepciójával a „Magyar polip – A posztkommunista maffiaállam” című kötet, amelyben – és a későbbi kötetekben is (2014, 2015, 2017, 2019) – különböző szerzők (politológusok, közgazdászok, jogászok, újságírók) írtak tanulmányokat a NER működéséről. Magyar Bálint ekkor honosította meg a „maffiaállam” fogalmat. A kötetek szerzőinek közös nevezője annak megállapítása, hogy az Orbán-rezsim a demokratikus intézmények formális kereteit fenntartja, ám azok tényleges működését negligálja, vagy a kormányzati hegemónia szolgálatába állítja. Magam fenntartás nélkül csatlakozom e véleményekhez, ideértve a Magyar Bálint által maffiaállamként definiált hatalmi struktúra működésére vonatkozó megállapításainak elfogadását is. Van olyan perspektíva, ahonnan nézve valóban a Cosa Nostrára hajaz az Orbán-rezsim: erősen hierarchikus felépítésű (bűn)szervezet, szigorúan vett sajátos szabályokkal és hallgatási kötelezettséggel (omertà). Gondoljunk csak arra, nem képzelhető el, hogy fontos állami vagy személyi ügyekben Orbán megkerülésével szülessen döntés, illetve a miniszterelnök-pártelnök utasításait nem lehet nem végrehajtani. Fontos ügy pedig az, amit Orbán annak nyilvánít. Aztán jusson eszünkbe Orbán számos alkalommal elismételt gondolata: „össze kell tartanunk, nem engedhetjük, hogy kikezdjenek bennünket”, vagy „meg kell védenünk a sajátjainkat, mert valójában minket támadnak rajtuk keresztül”, egy frakcióülésen azt mondta, hogy „Aki kifelé beszél, az áruló.”. Az idei évértékelőjében elhangzott, hogy „Aki elárulja a barátait, az elárulja a pártját is. Ez a fajta bárkit elárul az első kanyarban.” Gyakran használta-használja „a Fidesz, mint politikai család” meghatározást. A hallgatás törvényére pedig Simicska Lajos a legemlékezetesebb példa. A G-nap után a mindent ki fog-e teregetni tartalmú újságírói kérdésre így válaszolt: „Nem vagyok öngyilkos alkat”. Ha valaki, akkor ő kiválóan ismerte belülről a rezsim mechanizmusait, nyilván tudta, mit beszél.

A választási rendszer átalakítása a kormányzati dominancia egyik kulcsa. A 2011-ben elfogadott új választási törvény egyfordulóssá tette azt, megnövelte a győzteskompenzációt, és a választókerületek határait a kormánypárt érdekeinek megfelelően rajzolta át. Mindez oda vezetett, hogy a Fidesz 2014-ben és 2018-ban is kétharmados parlamenti többséget szerzett a szavazatok kevesebb mint felével. Az ellenzéki pártok töredezettségét tovább súlyosbította a kampányszabályok szigorítása, a közterületi hirdetések állami monopolizálása és a közmédia totális kormányzati ellenőrzése.

A rendszer másik alapvető működési elve a kliensrendszer. A politikai lojalitás a gazdasági és társadalmi előrejutás feltétele: a közbeszerzések, állami támogatások, pályázatok mind olyan eszközök, amelyekkel a kormányzat jutalmazza saját híveit és szankcionálja ellenfeleit. Ez a „patrimonialis” logika a modern állam racionális-bürokratikus működését személyes függőségi viszonyok hálójává alakítja, zülleszti le, íme, létrejött a 21. századi (neo)feudális hűbériség. A helyi politikában a közmunka és a fejlesztési források kiosztása révén a polgármesterek is a központi hatalom láncszemeivé válnak, akik saját túlélésüket a kormányzat iránti lojalitásért cserébe biztosítják.

Az ideológiai rugalmasság (bár inkább világnézeti nihilizmus) szintén a rezsim működésének szerves tartozéka. Orbán Viktor retorikájában egyszerre jelenik meg az „illiberális demokrácia” fogalmi ellentmondást rejtő kifejezése, víziója (a forró jég oximoronja), a keresztény civilizáció védelme és az euroszkeptikus szuverenizmus. S ezzel jól megfér az alárendeltséget vállaló „együttműködés” olyan államokkal, mint Oroszország, Kína vagy Törökország. Ez a retorikai adaptáció lehetővé teszi, hogy a rezsim különböző társadalmi csoportokat és nemzetközi partnereket szólítson meg anélkül, hogy saját hegemóniáját veszélyeztetné. A politikai gyakorlatban ez abban is megnyilvánul, hogy a kormányzat képes egyszerre neoliberális és protekcionista gazdaságpolitikát érvényesíteni.

A NER működése tehát három pillérre épül: a választási rendszer strukturális torzítására, a lojalitási hálókon alapuló erőforrás-elosztásra és az ideológiai rugalmasságra. E három tényező kölcsönhatása biztosítja, hogy a rendszer egyszerre őrizze meg demokratikus látszatát és autoriter gyakorlatát.

Butola Zoltán

Az előző részek:

Orbán labirintusa – Kísérlet a NER útvesztőjének feltérképezésére és kiutak keresésére 6/1

Orbán labirintusa – Kísérlet a NER útvesztőjének feltérképezésére és kiutak keresésére 6/2

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább