VENDÉG

Virág nertárs levele Pelikán József gátőrhöz

Tisztelt Pelikán Nertárs, régi Harcostársam! 

Meghatódva és egyben kitörő kárörömmel üdvözlöm Magát. Család jól van? Mind a nyolcan? Kár lenne értük, ha valami bajuk esne! Évtizedekkel ezelőtt, utolsó találkozásunkkor, a villamos lépcsőjén lógva, megjósoltam, hogy vissza fognak maguk még sírni engem! Visszasírtak, hát hoppácska! Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete hurok! Van akinek több élete van, van akinek egy sem adatik meg és van akitől még azt a meglévő egyet is elsinkófálják. Az Élet már csak ilyen, ha többen vannak benne. Mit mondjak: nem egy habostorta.

Már csak Bástya elvtársat kellene közösen visszasírjuk, a Vezéren kívül hadd legyen még valaki, aki szilárdan megvéd bennünket a képzelt ellenségeinktől, akinek egy fárasztó nap után odahajthatjuk gondterhelt fejünket a szőrös kebelére és – akár a kisdedek – édesdeden alukálhatunk rajta, zusammen.

A gátak, a gátak: ez a mi egyetlen igaz szenvedélyünk. Megannyi üstbement terv után ismét együtt a gáton, ahol mi ketten, kéz a kézben, vállvetve végre gátat vethetünk ennek a mindent uralni akaró, gátlástalan neolibernyák mételynek. Eme – általunk specifikus-dogmatikusan baloldalinak bélyegezett – tőkepárti csökevény mindent megtesz, hogy elszipkázza tőlünk a hatalmat, végveszélybe sodorva ekként a hont. De mi mostan megmutatjuk neki, hogy hatalmasat téved! 

Megboldogult úriszabó koromra mondom: a Párttudat az, ami minket, politikai pályatársakat, ismét összeköt. Valójában mindegy, melyik-másik párt a szóban forgó, mert mindig kell egy párt, kell egy csapat. Az se baj, ha csapnivaló. A Párthűség felülírja az írástudatlanságot, sőt, mindenfajta tudatlanságot is átszínez. Mink az Eszme parancsát követjük. Szóba elegyedni a plebssel? Ugyan! Mimagyarok nem szólunk, hanem szólamozunk és szlalomozunk. Olykor megváltoztatjuk a szavak értelmét is. Progresszív, liberális, jogállam, emberi jogok, Pride – már nem ugyanazt jelentik nekünk, mint az ellenlábasainknak. Szemrebbenés nélkül kimaxoljuk a központilag kitalált álvalóságot. A kifinomult felelősséghárítás jellemez minket. Bárki lehet a deperszonalizáció áldozata. Ellenségkép nélkül nincsen megmaradás. Ez a direktíva messze felülírja az olyan avítt, mélykeresztény elgondolásokat, mint az, hogy „nincs jobboldal, sem baloldal, csak ember van”.

Tudja, Pelikán, a nemzetközi helyzet töretlenül fokozódik. Holott fokozódhatna törötten is, a történelem nagy zúzómalmához illően, amire mi jó példát mutattunk. Amint a feltörekvő Magyar Péter állítja: a drágajó Miniszterelnökünk kedves Felesége, Lévai Anikó törette fel a szerinte nem megfelelő árnyalatú milliós márványlapokat a több száz négyzetméteres nappaliban Hatvanpusztán, az apósa mezőgazdasági üzemének mondott kaszttélyukban. A Barátság vezetéket is, lám, szétdurrantották drónilag az ukrániaiak, dacára, hogy már csak mink függtünk rajta, mint a sümölcs a fán. Trump jóbarátunk is eltűnt pár napja, de mindenki őrizze meg a nyugalmát! Az alelnöke mindenkit biztosított, hogy ha neadjisten történne valami politikailag reményteljes, ő készen áll az elnöki székbe csúcsülésre.

A hazai életszínvonalunk elszállt, mint egy hajó a szélben. Szemenszedett vámpírkapitalizmus dívik. Üres a bugyelláris. Alapelvünk: fizessen az, akinek nincsen pénze. Maga a rendszer a személyes függőségek hálózata. Célja: kitettségben és félelemben tartani a kisembert, majd fegyver alá rekeszteni – ha muszáj, ha nem. A haszontalanokat hagyni kell meghalni, úton-útfélen, széltében hosszában. Egy az utunk, nem egérút! Indoktrináció, nertársam – ha valamit szeretek magunkban, az az indoktrináció. Persze egy kis náculással fűszerezve, csak hogy sava-borsa meglegyen. Az osztályharc is egyre élesedik. Fölöttünk Damoklész kardjaként lóg egy lószőr-szálon a Láthatatlan Kéz, amely mindenütt jelen van és bármikor lecsaphat. Minden szempontból az EU sereghajtói lettünk, szégyenszemre. Még Orbán Ráhelék is kevesellték az itteni életszínvonalat, ismét gépmadárra szálltak családilag. Sanyarú sorsuktól menekülvén, állítólag a messzi Amerikában nyitnak saját talponállót. A köztársasági elnökünk azért sem egy szatyor fing! Hogy lehetett ezt ennyire félreértelmezni?!… Valójában egy hímes szélzsák Ő, amely megbízhatóan mutatja, merről fúj a szél. Kövér László márpedig a Fidesz köteles példánya. Szijjártó Péter pedig óraadó egyetemi tanárként tanítja a toporzékolás művészetét, kiemelten a szövetségeseinket illetően. 

Nincs mit tenni. Meg kell halnia. A Dezsőnek. Ha mástól nem, a röhögéstől. Vivát a honderű!

Ez a Hadházy Ákos is miket mond már?!… 193m2-es az ominózus ebédlő a hatvanpusztai dácsában? Még ilyet!… Egyfelől nem is annyi a mennyi, hanem csak 192,6 m2. Nem mindegy ám! Másfelől az a helység nem az ebédlő, hanem a spájz. Ugye, ha a ruszkik újfent megtisztelik a jelenlétükkel az uradalmat, mégse legyenek annyira szorosan. Ámbár leszögezem, hogy az oroszok még nincsenek a spájzban! Azt is mondjuk ki: reptér nem épült sem a 140 m2–es társalgóban, sem a 200 fős ebédlőben, sem a gigantikolt könyvtárszobában, sem a kicsisége miatt újraépíttetett pálmaházban. Legalábbis kifutópálya nem. Az ugyanis kissé odébb található, a főfalu – Felcsút – mellett, zöld mezőnek álcázott zöldmezős beruházás képiben. Ne csodálkozzon tehát a népviselő úrtárs – és főleg ne siránkozzon -, hogy kiszúrták autójának a kerekeit amikor hívatlanul odavizitelt. Maholnap nyugdíjasok millióinak a szemeit szúrják ki egy harmincezres utalvánnyal – nem azt kéne inkább felpanaszolnia?!…

A repülőrajt felejtős, spongyát rá! Jövőre ami jön, az a padlógáz! Amiből – egyenlőre – a padlófűtés a hatvanpusztai kültéri elmélkedőösvényen, a pincemélyi alagutakban már meg is valósult. Ami pedig a gázt illeti: valaki mondja már meg, mi nem gáz itten!…

Dologidő van tehát és nohát. Nagy a firgés-forgás, hej, ripityom! Veszélyben a Haza, félő hogy hazavágja az ellen. Nem hazardírozhatunk, bárki beláthatja – valamint nem oda Buda! Erkölcsi kötelességünk megakadályozni a kormány megbuktatását. Aki nem lép egyszerre, atrocitálni fogja a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Vagy netán arra ébred egy sötét hajnalon, hogy érte jött egy nagy fekete autó. A szabadság most speciel a mi személyes szabadságunkat jelenti. Joghatóságunkat ezután – mi mást tehetnénk? – kiterjesztjük a közgondolkodás deformitásaira is. Ami nekünk édes győzelem, az áskálódóknak keserű méreg a poharukban. Buborékjaik sorra kipukkannak majd. Akkor lesz az, hogy Virágéknál ég a világ, sütik már a rántott békát, zimme-zumm zimme-zumm rece-fice bumm-bumm-bumm!

Mint anno mondottam volt, egyszer még kérni fogunk magától valamit. Most újfent fontos őrhelyre állítjuk, Pelikán Nertárs – nincs kegyelem! Jót tesz egy kis levegőváltozás az egész családnak. És kinek nem első a Család? Persze, az Isten, a Haza – azaz Orbán Viktor – után?… 

Mi itt – a Fradi- és Tompika-Káefté székházának árcázott Pártközpontban – úgy döntöttünk, hogy a dunai sziget csúcsáról Magát Négus-kutyástól, famíliástól áthelyezzük legott a Tiszára. Ott most nagyobb szükség van a magaféle tapasztalt szakemberekre. Ott, Tiszadobon verje ezután a tamtamot, a Haza –és ami vele egy: a Párt – üdvére és szolgálatára! 

A Tisza nemcsak nemzeti folyónk – újabban szőkenőiségünk záloga is. Képzelje: egy ideje – évszakoktól függetlenül – állandóan árad. Az 1846-ban kezdődött – és befejezett! – európai rangú szabályozása óta erre nem volt példa. Ezidőtájt még magyarázat sincs a jelenségre. Ez problémát jelent számunkra. Tisztán akarunk látni a Tisza-kérdésben, pánikszoba-tisztán. Ez már régen nem a folyó ingadozó vízszintjének és áramlásának irányításáról, az árvizek kockázatának csökkentéséről és a mezőgazdasági termelés támogatásáról szól. Itt a Lét a Tét, Pelikán Jóska! A biztonság az első, nemdebár? Konkrétan: félő, hogy elmos minket – összeharácsolt mindenünkkel egyetemben – a víznek árja, ha időben nem teszünk ellene. Ideje megrekcumozni ama tiszazonas táját és népességét. Kötelességünket teljesítve ismertesse hát arrafelé a mindenkori közvéleményünket. Kap szolgálati házat, léceket, hogy hajnalonta leolvassa a Tisza állását. Heti – vészhelyzet esetén napi – vízállás-jelentést várunk Magától. Mutassa meg helyettünk is, ki a regény a gáton. 

Tegye ott tisztába a dolgokat, nagy idők nagy koronaTanújaként. Ha kell, maga mellé rendeljük Gáti Oszkár színészt is segéd-gátőri szerepbe. Az ő hangja garantáltan sokkal mélyebb. Ha már ott vagyunk, ahol a part szakad, telefontöltések építését is jóváhagyjuk a folyó mentén. Különösen indokolt esetben a csőszkunyhók is bevethetők, felsőbb szintű konspirációk helyszínekként. Az árulók már közöttünk árulják a gyékényt!

Márványkőből, márványkőből van a Tisza feneke, mégis 20 évre tervez ez a tiszagúnyás, cifra narancstempós, bérbeli demokrata. Ezt a pökhendiséget! Majd szabályozzuk őt is, személy szerint. Ami késik, nem múlik. Az ellenséges békaemberekkel (és az ürgebőrbe varrt, brüsszelgyanús fémdobozaikkal) azonban csak óvatosan! Tudja: dress code és face control. Dobozlátogatás, kimért udvariassággal.

Távlatilag – bánja kánya! – befejezhetjük a Duna-Tisza-csatornát is. Lehet az is annyira hasznos, mint egy űrutazás! Tudjuk mink – hisz’ riszálhatják bárhogyan, mi ígyis-úgyis tudunk mindent -, hogy több száz éves terv ez. Építése 1947-ben el is kezdődött, de aztán három hónap és 22 km után leállt. Akkor még nem volt annyira fejlett a közpolitika, hogy egy építkezés ne álljon le pusztán a sebesen emelkedő tervezett költségek miatt. Kinek az ártér, kinek az árrés. Ezt is Orbán Viktor vezette be, egyhangúlag! 

Érti ugye? Sosem árt eggyel több vízi menekülő út. Habár a futóbolondok sem futnak már, hanem harcolnak. Hát harcolni fogunk a tengereken, óceánokon, hegyeken, utcákon és strandokon – soha nem adjuk meg magunkat. Ha túlságosan árad a Tisza, legföljebb szétspriccelünk. 

Reméljük, hogy nemcsak elfogadja a felkérésünket, hanem tetszik is Magának az új megbízatás. Fele- és szürkebaráti szeretettel búcsúzom és zárom – kissé locsi-fecsire, csapongóra sikeredett – soraimat. Erőt, egészséget, puszi-nyuszi és bibircsók!

Kelt Budapesten, Szent Mihály hava (székelyeknél: Tigris /Almaszüret/ hava) „01”-án/én

Pecsét nélkül is érvényes. Virág Nertárs megbízásából és lóváhagyásával:

Pandula Dezső

Címlapkép: Jelenet A Tanú című filmből (1969) – Pelikán (Kállai Ferenc) és Virág elvtárs (Őze Lajos)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább