Augusztus 22,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nem mindenért a politikusok a felelősek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,365,450 forint, még hiányzik 1,634,550 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Portugáliában, Spanyolországban és Görögországban – a világ más pontjain is nyilván, de ezek közelebb vannak hozzánk, hiszen Európában élünk – komoly erdőtüzekre van példa éppen, aminek hatására az emberek jelentős része teljesen jogosan háborodott fel. Voltak, akik életük munkáját veszítették el, mások az állataikat, és a legrosszabb esetben a családtagjaikat, barátaikat is. A felháborodás érthető, de véleményem szerint nem éppen abba az irányba, amerre jelenleg is tart. A spanyolok egy része a jelenlegi kormányt hibáztatja a tüzekért. Noha azokat szándékosan gyújtották – egy esetben még egy tűzoltót is elfogtak, aki 2000 hektárt égetett fel azért, hogy még több munkát adjon saját magának –, esetleg baleset történt, vagy bármi más, mégis arról beszélnek, hogy a jelenlegi kormány alkalmatlan mindenre. Persze nem azt mondom, hogy minden a legnagyobb rendben van, de az erdőtüzeket sok esetben nem a kormány és annak döntései okozzák (nem tagadva, hogy ilyenekre is lehet példa), hanem akár tetszik, akár nem, de az elképesztő szárazság sok helyen.

A klímaváltozás – igen, létezik, még akkor is ha sok okos ember felhozza, hogy régen is voltak száraz, akár erdőtüzes időszakok – az egyik fő okozója a jelenlegi helyzetnek, amelyet mi, emberek okozunk. Persze sokkal könnyebb a politikusokat szidalmazni és arról hadoválni, hogy ezek szabadságon vannak éppen, de a helyzet az, hogy sok esetben akár itt is lehettek volna, annak se lett volna más eredménye. Egy erdőtűz nem előrelátható, nem kiszámítható és a legtöbb esetben nem is kontrollálható. Nem lehet összehasonlítani mondjuk a texasi áradásokat az erdőtüzekkel, hiszen előbbivel kapcsolatosan lehetett korábban is számolni és tudni lehetett, hogy nem kellene ártérben gyermektábort üzemeltetni, de egy erdő kigyulladása más tészta, hiszen ugyan vannak olyan dolgok, amelyekkel lehet csökkenteni egy erdőtűz esélyeit – a száraz aljnövényzet eltakarítása, amire egyébként az állatok lennének a leginkább alkalmasak, vagy épp sávok kivágása az erdőkben, vagy ellentüzek gyújtása, és még lehetne sorolni -, de az igazság az, hogy még ennek ellenére is elő fognak fordulni ilyen esetek.

Az világos, hogy magát az erdőtüzet nem a klímaváltozás okozza, de abban igenis nagy szerepet játszik, hogy ezek az erdőtüzek mennyire pusztítóak. Az aszályos időszakok nem segítenek, mint ahogy az sem, hogy sok helyen olyan helyekre építkeznek emberek – ez a Los Angeles-i erdőtüzeknél látszott igazán -, ahova nagyon nem kellene. Olyan ez, mint amikor egyes Romániában élő emberek meglepődnek azon, hogy azt követően, hogy házat építettek az erdő közepére, találkozni fognak medvékkel. És ezektől a medvéktől megrémülnek, miközben ők települtek be az ő korábbi lakhelyükre. Nyilván a tűz nem egy élőlény, de ugyanaz igaz erre is, hiszen ha az ember az erdő közepére építkezik, akkor sajnos megvan az esélye annak, hogy a háza egy napon az erdőtüzek martalékává válik. Ez történt Paradise településen is, ahol sajnálatos módon 85 ember életét vesztette, ez Kalifornia történetének legpusztítóbb tűzvészévé vált. A tragédia megelőzhető lett volna, de kétlem, hogy pont a politikusok miatt lett olyan eredménye, amilyen.

Azt értem, hogy valakit hibáztatni kell, de ez valóban ennyire egyszerű lenne? Valóban a hülye politikusok miatt gyulladtak ki a tüzek? Miattuk nem tudják eloltani azokat? Persze fel lehet venni még több tűzoltót, vagy be lehet vetni önkénteseket – közülük ketten életüket veszítették Spanyolországban -, de az igazság az, hogy van az a helyzet, amikor semmi sem tudja igazán javítani a helyzetet és az egyetlen megoldás a menekülés. Persze ettől még szomorú és valóban iszonyatos pusztításra képes egy erdőtűz, de az a helyzet, amelyet mi magunknak teremtettünk sajnos többek között ezzel is jár. Előre szóltak és figyelmeztettek mindazok, akik ezzel foglalkoznak. Figyelmeztettek, hogy ha nem változtatunk, akkor komoly pusztítás elé fogunk nézni. Most ennek a pusztításnak lehetünk a szemtanúi, amely évente százezrek halálát fogja okozni és nehéz lesz ezen változtatni. Nem riogatni akarok, de úgy hiszem, hogy ez nem is szükséges, mert mindenki látja a saját szemével, hogy mi történik világszerte.

Magyarországon még lehet, hogy nem kell erdőtüzekkel szembesülnünk, de ettől még az aszály tény, mint ahogy a korábbinál pusztítóbb villámárvizek megjelenése is tény. Ezek sem nevezhetőek kevésbé pusztítónak, maximum nem olyan látványosak, mint egy erdőtűz. Úgy vélem, hogy a Földön mindenki ki fogja venni a részét ebből, és mindenki meg fogja fizetni az árát annak, hogy az emberiség képtelen arra, hogy csökkentse a károsanyag kibocsátását. Persze a váltás lassan elkezdődött, de sokkal komolyabb léptékben lenne erre szükség ahhoz, hogy a most látott erdőtüzek ne váljanak szinte mindennapossá. Persze a politikusokon is múlik, hogy milyen döntéseket hoznak ezzel kapcsolatosan, de a felelősség messze nem az övék egyedül. Az emberi kapzsiság az, amely a legnagyobb károkat okozza és ehhez még csak politikusnak sem kell lenni, noha az tény, hogy kevés olyan politikus van, akit érdekelne bármi más, saját magán kívül. A felelősség ettől még mindannyiunké.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.